A motorosok mindig leesnek

2005.06.16. 08:31

Az idei versenysorozat elmaradt első versenyét újrázták a hazai endurókrossz versenyzők. Az előző forduló is az időjárás miatt maradt el, nem sok híja volt, hogy a meteorológusok az ismétléstől is elvegyék a versenyzők kedvét. A megelőző éjszaka egy csepp sem esett, de a verseny napján igazi szürke égbolt várt minket és szemerkélt az eső. Nyolc órára kiderült, hogy az esőtől teljesen megmenekültünk és hiába volt a távolmaradók időjárás-pánikja. Lassan gyűltek a szereplők, végül 43 versenyző jelent meg a megmérettetésen.

Szokás szerint a profik indultak az első két sorból, az amatőrök pedig a második két sorból. Picit több eső kellett volna, mert a talaj száraz maradt és a szél, meg a nap csak kiszárította a felszínt. Szóval iszonyatos volt a por. A nézők sem jöttek a szokásos tömegekben, de azért annyian voltak, hogy a pálya stratégiailag fontos helyein elfoglalják a megfigyelésekhez szükséges pozícókat. Ezek egyike a nagy ugrató, ahol a hozzáértők nagyon sokmétereseket is ugorhatnak, ha éppen kedvük van hozzá. A profi 125+-ban induló Kisvince (Vincze Sanyi) a nagyasztalon az egyik körben kilőtte magát az űrbe és elmondása szerint oldalt sodródva repült, ami nem lenne baj, ha az ember nem esik le. Azonban csak az űrhajósok nem esnek le mindig, a motorosok mindig leesnek. Szegény Kisvince is visszaesett a földre és akkorát panderolt, hogy a jelenlévő vámpírok szelték a kenyeret és indultak tunkolni, ám Kisvince felpattant a motorjára és ment tovább. Szóval, a gyerek "nem normális", amúgy tavaly Kisszeki mögött 2. lett az endurocross OB.-n 125+ ban.

Kisszekiről is vannak híreim. Ő az a srác, akit a nézők néha összekevertek egy vadászpilótával, de most motor nélkül jött ki a versenyre. Két hete egy edzésen esett és összeroppantotta egy kicsit az 1. és a 2. csigolyályát, valamint megfűszerezte az egészet egy kulcscsonttöréssel is. Mindenki azt hinné, hogy ezek után a gyerek lélegeztetőgépen lóg, erre megjelenik szokásos szőke lányfrizurájával és cseverészik mindenkivel. Azt mondja hat hét és rendbe jön. Úgy legyen!

Szóval, a profi 125+-ba jár néhány kemény fickó, azonban most vasárnap Boros Tomit nem lehetett megverni, mert ő volt a legkeményebb. A profi 125+ -t meg is nyerte Kisvince és Solymosi Gyuri előtt. A profi 250+-ban Schrenk Péter nyert Aprópeti és Liszka Richárd előtt. Persze máshogy nézett volna ki a helyzet, ha Szeki Sanyi is elindul, ő azonban szolidarított egyet a fiával és csak kívülről nézte a versenyt.

Amatőr 125+ -ban - szokás szerint - Soczó Norbi nyert Szőcs Vince (Vinyó) és Medvegy Gyula előtt. Vinyó állítólag folyamatosan elfelejtett valamit. Legtöbbször fékezni és ezért számos esést produkált. Azonban nem neveznék Duracellnek, ha megállt volna nyafogni, és nem jött volna be a második helyre. Amatőr 250+ -ban már megint Vajzer Rudolf nyert Pálinkás Viktor előtt. Viktor egy SHERCO típusú motorral indult. A futóműve iszonyú finom, az injektor is profi. A helyezését értékelve a teljesítménnyel sem lehet sok baj, de a dob kinyitása még erre is rá fog tenni egy lapáttal. Lehet, hogy a jövő egyik komoly esélyes típusa?

A 2. futam befejezése után kezdődött a díjkiosztó és a támogatók által felajánlott ajándékok kisorsolása. A profi és amatőr kategóriák abszolút dobogósai közt 45 000 Ft-ot osztottak szét. Ha többen neveztek volna, az összeg is nagyobb lett volna. A versenyzők szokás szerint kaptak egy adag ételt is, amit az óbudai HULLÁM VENDÉGLŐ kitelepülése biztosított. A menü kolbász mustárral, vagy roston sült csirkemell volt. Mindenki dícsérte. Összességében jó hangulatú verseny volt, mégha keveseben is voltak a szokásosnál. A következő verseny szeptember 11-én lesz, amire mindenkit szeretettel várunk!