Talmácsi a világbajnoki tabella élén!

2005.06.27. 10:05

Talmácsi Gábor mugellói sikerével megszerezte karrierje első győzelmét. Az utána következő katalán futamon nem bírt az élbollyal maradni, de 4. helyezése egyben az összetettbeli negyedik pozíciót jelentette. Pasinit senki sem tudta megszorítani Barcelonában. A 125 köbcentisek utolsó alkalommal húzhattak a nagyszerű vonalvezetésű, 6 km hosszú pályán, mivel jövőre átépítik azt.

125GP kategória
Edzések Talmának az első szabadedzés remekül sikerült, az első helyen végzett a pilóták közt. Aztán az időmérő nem igazán jött össze, Talma mindössze csak a 12. leggyorsabb volt a mezőnyből. Pasini-Kallio-Gadea-Simoncelli alkotta az első sort ezen a napon. Másnapra a KTM-es mérnökök Talmával együtt alaposan kielemezték a telemetria adatokat és ennek meg is lett az eredménye. Mika Kallio mögött Talma végzett a második helyen az edzésen. Pasini és Simoncelli tudtak még ott maradni az első sorban. Tóth Imi már nem tudott javítani első napi eredmény, így csak 30. helyen várhatta a rajtot egyik kedvenc pályáján.

Verseny A rajt jól sikerült a KTM-eseknek, Kallio ment elől majd Talma mögötte. A harmadik helyen Pasini jött el. Talma már az első pár kanyar után az élre állt. A második körben az igencsak hátulról rajtoló Bautista állt az élre, de Talma tartotta a 2. helyét, mögötte Kallio és Lüthi jöttek. Már a verseny elején nagy volt az adok-kapok, mivel az élbolyban lévő 8-9 pilóta össze-vissza előzgették egymást, kanyarról kanyarra változtak a helyezések. Szerencsére Talma soha nem került a 3-4. helynél hátrább. Talma nagyon határozottan ment, ha valaki elvett tőle egy helyet, igen gyorsan visszavette azt.

A 8 fős élbolyban Simoncelli, Kallio, Talma, Pasini, Faubel, Bautista, Lüthi és Mabou csatáztak igen intenzíven. Mindennek az lett a vége, hogy a 14. körben Lüthi egy 200 km/h-ás balos kanyarban kissé irányváltásra kényszerítette Kalliót, aki már nem tudott jól korrigálni, kisodródott és óriásit bukott. A bukás után Simoncelli száguldott az élen Talmával és Lüthivel a nyomában. Az utolsó 3 körben először Bautista támadásait kellett Talmának visszavernie, majd az utolsó kör előtt megelőzte Lüthit is. A célegyenes után még visszaesett a 4. helyre, majd kettőt előzve megint Simoncelli mögé került. A kör felénél Simoncelli első futóműve nem bírta a kiképzést, elpattogott az ívről és Talma ezt kihasználva a következő jobbosban bebújt az olasznak. Simoncelli azonban tovább próbálkozott aminek egy méretes esés lett az eredménye és magával vitte Lüthit is, aki közvetlen mögötte hajtott. Talma ezután már csak méretes előnyének a megtartására figyelt, és elsőként haladt át a célvonalon. Az idei esztendő egyik legszorosabb és leglátványosabb versenyét nyerte meg Talma Assenben, ezzel első magyarként átvette a vezetést holtversenyben Pasinivel a világbajnoki tabellán. Sajnos az USA-ban nem versenyeznek a 125-ösök, de utána Doningtonban szintén jó esélyekkel állhat rajthoz Talmácsi Gábor.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Talmácsi Gábor KTM
2. Hector Faubel Aprilia
3. Mattia Pasini Aprilia
4. Alvaro Bautista Honda
5. Alexis Masbou Honda
6. Julian Simon KTM
7. Tomoyoshi Koyama Honda
8. Manuel Poggiali Gilera
9. Sergio Gadea Aprilia
10. Thomas Lüthi Honda

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 7 futam után:
1. Talmácsi Gábor HUN 100 pont
1. Mattia Pasini ITA 100 pont
2. Thomas Lüthi SWI 89 pont
3. Mika Kallio FIN 82 pont.
5. Marco Simoncelli ITA 72 pont
6. Fabrizio Lai ITA 63 pont
7. Manuel Poggiali RSM 59 pont
8. Julian Simon SPA 55 pont
9. Tomoyoshi Koyama JPN 52 pont
10. Hector Faubel SPA 50 pont