Lüthi a világbajnok

2005.11.08. 14:12

125GP kategória
Edzések A 125 köbcentisek utolsó futamára nem minden kalamajka után érkeztek a pilóták, és ebbe nagy része volt a KTM csapatából Talmácsi Gábornak. Talma a kedvenc pályáján az első edzésen már a második leggyorsabb időt repesztette, csak Mattia Pasini volt nála gyorsabb, pont az aki a 3. helyére pályázott. Julian Simon és Thomas Lüthi fért még be az első sorba. Másnap Sergio Gadea vette át az első rajtkockát, Pasini, Kallio, Lüthi követte őt az első sorban. Talma bár javított, nem tudott egy utolsó gyors kört menni, így csak a 8. helyről várhatta a vasárnapi rajtot. Tóth Imi a 31. helyen kvalifikálta magát.

Verseny Talma szokásos módon remekül rajtolt, a 4-5. helyen mozgott mindjárt az első körben. A futam elején azonban Pasini volt a leggyorsabb, hamar élre állt, és fokozatosan elhúzott a mezőnytől. A leggyorsabb Gadea csak egy idő után vette fel a tempót, majd Pasini nyomába eredve a féltávnál tudta megelőzni az olasz pilótát. Talma ekkor Kallio mögött haladt és a finnt követve lassan megközelítették a vezető kettest, így vezető négyes boly vált belőlük. Gadea harcolt egy kicsit az első helyért Kallioval, majd otthagyta az élbolyt és közel 1.5mp előnyt szerzett a másik hárommal szemben. Gadea gyors volt, sőt túl gyors, mert a 19. körben az élről kicsúszott és nem tudta tovább folytatni a versenyt. Pasini örökölte meg az első helyet, és Kallioval harcolt érte a futam hátralévő részében. Talma az utolsó körben kissé lemaradt váltó problémák miatt, így Kallio egyedül gyakorolt nyomást Pasinire. Az utolsó kanyarban Kallio sikeresen bebújt Pasininek, és mivel kanyarból kijövet Pasini és Kallio összeakadtak, Pasini motorja megbillent és lelassult kicsit. Talma ezt kihasználva lecsapott a második helyre, ezzel biztosan tartotta meg az összetettbeli harmadik helyét. Tóth Imi a 21. helyen ért célba.

Lüthi abszolút biztonsági motorozást bemutatva a 9. helyen végzett, amellyel 5 pont előnnyel megszerezte a 2005-ös szezon 125 köbcentis kategóriájának világbajnoki címét. Kallio ugyan csak 5 ponttal maradt le az elsőségről, de ennek semmi köze nem volt ahhoz az 5 ponthoz amit Talma vett el tőle Katarban. Sajnos Harald Bartol ezt nem így gondolta, és verseny követő nyilatkozatában még mindig Gábort marasztalta el, mikor újfent azt hangoztatta, hogy mennyire hiányzik most Kallionak az az 5 pont. Ilyenkor Bartol úr elfelejti, hogy kedvenc versenyzője, a Török GP-n elesett, így komoly esélye nem volt a világbajnoki címre, mert ha Lüthi veszélybe látta volna a címét, biztos nem a 9. helyen végzett volna. Talma minden idők legjobb magyar eredményét érte el a gyorsasági világbajnokságok történelmében az idei 3 futamgyőzelmével, és összetettbeli 3. helyezésével. Reméljük jövőre a Hondával hasonló sikerekért szoríthatunk neki, valamint minden magyar résztvevőnek a vb-n.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Mika Kallio KTM
2. Talmácsi Gábor KTM
3. Mattia Pasini Aprilia
4. Hector Faubel Aprilia
5. Marco Simoncelli Aprilia
6. Tomoyoshi Koyama Honda
7. Fabrizio Lai Honda
8. Julian Simon KTM
9. Thomas Lüthi Honda
10. Pablo Nieto Derbi

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének végeredmény 16 futam után:
1. Thomas Lüthi SWI 242 pont
2. Mika Kallio FIN 237 pont
3. Talmácsi Gábor HUN 198 pont
4. Mattia Pasini ITA 183 pont
5. Marco Simoncelli ITA 177 pont
6. Fabrizio Lai ITA 141 pont
7. Julian Simon SPA 123 pont
8. Tomoyoshi Koyama JPN 119 pont
9. Hector Faubel FRA 113 pont
10. Manuel Poggiali RSM 107 pont