Tóth Imiék Katarban edzettek

2006.04.07. 22:09

Kiszámíthatatlan az időjárás Katarban. A Team Toth csapat tagjai fáradtan gyülekeztek a reggelihez, mivel az éjjel a tomboló vihar miatt sem a versenyzők, sem a csapattagok nem tudtak aludni. Ugyan a vihar reggelre elvonult, a pályán ott hagyta nyomát, hiszen rengeteg homokot hordott az aszfaltra. Imi a reggeli szabadedzés előtt ellátogatott a Clinica Mobilé-re, hogy Costa Doktorék egy speciális kötéssel rögzítsék a sérült jobb vállát, mely Jerezben a verseny kellős közepén ugrott ki a helyéről. A magyar versenyzőnek megérkezett az új Berik bőrruhája, melyet már szűkebbre szabtak és ez remélhetőleg tartani fogja a vállát.

Imi a reggeli edzésen a futómű beállításokkal foglakozott. A 15 megtett kör közül a legjobb a 25. helyre volt elegendő. A mezőny nagyon szoros, hiszen abban a bolyban, ahol Imi a szabadedzésen végzett, 10 versenyző ment egy másodpercen belül. Az időmérőn is nagy volt az iram, ahhoz képest, hogy a pálya továbbra is csúszós maradt és több versenyző is elesett. A nagy hőség most szerencsére mérséklődött. A levegő 26 fokra, míg az aszfalt 41 fokosra melegedett fel. Imi az utolsó körben futotta a legjobb köridejét, ami a tavalyi leggyorsabb köréhez képest közel három másodperccel volt jobb. Ebben a körben még jobb időt is futhatott volna, de a pálya egyik piszkos részén megcsúszott, ami jó pár tized másodpercbe került neki. Imi elmondta, hogy sokkal jobban érzi idén a pályát. Tavaly szinte egyáltalán nem ment rajta a motorozás, de idén, mivel jobb a tapadás és nincs olyan hőség, jobban élvezi a körözést.

Tóth Imi #45:
"A reggeli futómű problémákat még nem sikerült megoldani. A motor eleje és hátulja is rázkódik, ami nagyon megnehezítette a dolgomat, mivel több kanyarban sem sikerült a megfelelő íven tartani a motort. Csúcssebességre már sokat javultunk, de a vibráció is felerősödött, szóval holnapra meg kell találnunk az arany középutat. A nap hátralévő részében a telemetriát elemezzük és a futómű specialistával is átbeszéljük a gondokat. A pálya tapadása egész jó, bár néhány kanyar nagyon piszkos. Sajnos a kötésem nem tartott tökéletesen. Kanyarodás közben van egy pont, főleg a bal kanyarokban, amikor elszáll az erő a vállamból és nem bírom tartani a gépet. Emiatt a bal vállamat és karomat eléggé megerőltettem, és most már hál' istennek az is bedurrant. Most visszamegyek a dokihoz és megbeszélem vele, hogy holnap másképp rögzítsük."