Motorok a jégen

2007.02.15. 14:59

Közel ezer néző volt kíváncsi múlt szombaton az Országos Jégmotor Verseny negyedik, kazincbarcikai fordulójára. A versenyzők rászolgáltak a bizalomba, a 19 induló húsz futamban és egy extra betétfutamban vágta a jeget a nézők és a fotósok nagy örömére.

A döntő tartogatta a legnagyobb izgalmakat. Öten rajtoltak egyszerre, elsőként a gyorsaságis Kardos fordult, majd üldözőbe vette Gáspár. A második körben Adorján közéjük csúszott, amit Kardos kivágódása és Gáspár elcsúszása követett. Így két helyet előre jött Adorján. Ekkor jött Komlósy támadása. Kívülről becsúszott Adorján mellé, és ahogy összeütötték motorjaikat, csak úgy repültek a szegek. Már csak két kör volt hátra. A kockás zászló Adorjánnak intett először, közben az addig negyedik helyről felgyorsult Szilágyi kiütötte Komlósyt, aki így is harmadik lett.

A hazai pályát élvező Komlósy ezek után furcsa módon hívta ki visszavágóra az ellenfeleit. Visszafelé fordította az addig balra haladó motorosokat, és jobbos irányba is megmérkőzött a versenyzőkkel. De így sem sikerült legyőzni az addig már alap és extra futamgyőztes, debreceni Adorjánt. A hazai versenyző Komlósynak ismét csak a harmadik hely maradt, a második helyet Szilágyinak sikerült megcsípnije. A gyorsasági motorosok a negyedik ötödik helyen végeztek. A középmezőnyben az endurósok és krosszosok arattak sikert. A quadosok közül a legjobban Vizeli és Jantek szerepelt, ám a Miskolci versenyen történ bukás érezhető volt a quadok sebességén, hiszen visszafogottabban száguldoztak.

Alap és extradöntő eredmények mind a kétszer:

1. Adorján Zoltán Debrecen
2. Szilágyi Sándor Debrecen
3. Komlósy Norbert Kazincbarcika