Talma a második leggyorsabb

2007.02.26. 10:56

A múlt héten két napon át vehettek részt a MotoGP-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának pilótái és csapataik az idei első IRTA teszten Jerezben. A hagyományoktól eltérően a 125-ösök most csak a 250-esek után következtek, de nem jártak náluk sokkal jobban. Csak az első nap tudtak érdemi munkát végezni a pilóták, mivel a második nap időjárása csak korlátozott tesztelést tett lehetővé. A Polaris World versenyzője, Mattia Pasini teljesítette leggyorsabban a jerezi pályát az első napon még száraz időben. Az 1p 47.727 mp-es idejétől azonban Talmácsi Gábor (Bancaja Aspar) alig 0.076 másodperccel maradt el, és ráadásul Talma igen komoly influenzával küzdött. Már most látható, hogy a Derbivel amelyben Aprilia technika van, Lukas Pesek, aki most harmadik lett, még sokat csatázik idén Talmával. Az Apriliás Simone Corsi, és a KTM-es Koyama sem hagyható ki a számításból. A második napon az eső miatt csak korlátozott számban mentek pályára a versenyzők, eredményeik messze elmaradtak az első napi időktől.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Sajnos utolért egy vírus, ami miatt nem éreztem túl jól magam és a nap végére szokatlan módon kicsit el is fáradtam. A munkával elégedett vagyok, sok mindent sikerült kipróbálnunk és a beállítások is egyre jobbak. Az utolsó box kiállásnál új gumikat kaptam és talán sikerült is volna javítanom az eredményemen, ha maradt volna idő, de leintettek."

125 cm 3-es hivatalos teszt, Jerez 1. nap:
1. Mattia Pasini (Polaris World) - 1'47.727
2. Talmácsi Gábor (Bancaja Aspar) - 1'47.803
3. Lukas Pesek (Valsir Seedorf Derbi) - 1'47.948
4. Simone Corsi (Skilled Racing Team) - 1'47.999
5. Tomoyoshi Koyama (Red Bull KTM) - 1'48.175
6. Joan Olive (Polaris World) - 1'48.227
7. Hector Faubel (Bancaja Aspar) - 1'48.242
8. Bradley Smith (Repsol Honda) - 1'48.298
9. Pol Espargaro (Belson Campetella Aprilia) - 1'48.351
10. Michael Ranseder (Ajo Motorsport) - 1'48.532
11. Esteve Rabat (Repsol Honda) - 1'48.551
12. Sergio Gadea (Bancaja Aspar) - 1'48.661
13. Alexis Masbou (FFM Honda GP) - 1'48.854
14. Raffaele De Rosa (Multimedia Racing) - 1'48.855
15. Federico Sandi (Skilled Racing Team) - 1'49.141
16. Mike Di Meglio (Humangest Racing Team) - 1'49.157
17. Nicolas Terol (Valsir Seedorf Derbi) - 1'49.201
18. Simone Grotzkyj (Multimedia Racing) - 1'49.327
19. Lorenzo Zanetti (Team Sicilia) - 1'49.485
20. Pablo Nieto (Blusens Aprilia) - 1'49.532
21. Hugo Van Den Berg (Blusens Aprilia) - 1'49.680
22. Daniel Webb (Arie Molenaar Racing) - 1'49.704
23. Robert Muresan (Ajo Motorsport) - 1'49.731
24. Stefano Bianco (WTR Team) - 1'49.739
25. Randy Krummenacher (Red Bull KTM) - 1'49.854
26. Andrea Iannone (WTR Team) - 1'50.070
27. Sandro Cortese (Emmi Caffe Latte) - 1'50.490
28. Dominique Aegerter (Multimedia Racing) - 1'50.988
29. Steve Bonsey (Red Bull KTM) - 1'51.897
30. Joey Litjens (Arie Molenaar Racing) - 1'52.203
31. Roberto Tamburini (Team Sicilia) - 1'52.682