Talma hihetetlen!

2007.03.09. 15:39

Kialakult az idei év első versenyének rajtsorrendje. Hogy ki szerezte meg az első rajtkockát talán nem meglepő: Talmácsi Gábor. Talma korábbi magabiztos és jó szereplése már engedett arra következtetni, hogy jó kis hétvége elé nézünk. A délelőtti szabadedzésen még nem foglalkoztak a köridővel, néhány új beállítást próbálgattak, a második időmérőn azonban tudni lehetett, hogy új pályacsúcs kell ahhoz, hogy övé legyen a pole. És az utolsó körben sikerült, Talma 2 p 6,011 mp-cel felállította az új rekordot. Csapattársai ugyan szorosan követték, Faubel 0,069 mp-cel ment csak rosszabb időt, mint Gábor, Pasini pedig Faubeltől mindössze 0,044 mp-cel maradt le.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Nagyon boldog vagyok. Meg kellett dolgozni a pole-ért, de megérte. Éreztem, hogy a szélben nem megy úgy a gép, mint korábba. Kiment a boxba és kértem a szerelőket, hogy emeljék meg a motort és vegyenek el egy kicsit a rúgózásból. Ahogy visszamentem a pályára, máris javítani tudtam. Amikor láttam, hogy Faubel milyen időt ment, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Az utolsó körben a T4-ben előznöm kellett, de még így is sikerült feljönnöm az első helyre. Holnap kemény verseny lesz. Azt gondoltam a tegnapi eredmények alapján, hogy ellépek a mezőnytől, de a mai idők szerint Faubel és Pasini biztosan nem hagyja majd."

Stefano Favaro, manager nyilatkozata:
"Izgalmas volt a 2. időmérő. Mondtam is Gábornak, hogy ne csináljon többet ilyet, mert a végén nem bírja a szívem.:-) Az Aprilia gyár vezetői nemcsak gratuláltak Gábornak, hanem külön megdicsérték, mert látták, hogy az utolsó métereken is küzd. Egész végig nagyon jól dolgozott és megérdemelte a pole pozíciót. Rendben vagyunk a holnapi versenyre, és ami nagyon biztató, hogy a T4 szektorban, a pálya utolsó részén nagyon-nagyon jól megy."