Lorenzo eddig mindent nyert

2007.03.26. 10:25

A katari futamon győztes Lorenzo ott folytatta, ahol abbahagyta. Az első időmérőt megnyerte, és a másodikban is ő ment a legjobban. Sajnos a második szabadedzésen Roberto Locatelli súlyos, életveszélyes, többszörös töréssel és zúzódásokkal járó balesetet szenvedett, mikor a gumifalba rohant motorjával. A pályáról egyenesen a cadizi kórházba vitték a 32 éves olasz pilótát, ahol azonnal megműtötték. Hiroshi Aoyama, a KTM pilótája viszont az előzetes hírek ellenére mégiscsak elindulhatott a hétvégén, mivel kézsérülése jobban gyógyult a tervezetnél.

Jorge Lorenzo, Andrea Dovizioso és Hector Barbera rajtoltak a legjobban. Simon a 3. helyről bűn rosszul startolt, és szinte a mezőny végére esett vissza. Már az első körben elszakadtak a mezőnytől és Dovizioso át is vette a vezetést. Simoncelli a harmadik kanyarban kiszállt a futamból. Szó szerint lerepült motorjától, szerencsére nem sérült, mint csapattársa, a jelenleg is mesterséges kómában tartott Roberto Locatelli. Az első három helyezettet néhány kör után Alvaro Bautista és Alex de Angelis is utolérték, majd Bautista ezzel a lendülettel egészen a 2. helyig jött fel. Ekkor az élen Dovizioso haladt, a harmadik helyen Barbera jött, majd utána Lorenzo és de Angelis.

Julian Simon már éppen felküzdötte magát már a 6. helyre, amikor kicsúszott. Hasonló módon esett ki Barbera, a Toth Team első számú versenyzője is. Barbera kiesése után még Dovizioso állt az élen, mögötte Lorenzo és de Angelis próbálta még eldönteni a dobogós helyezések sorsát. Lorenzo öt körrel a vége előtt vette át a vezetést, és miközben a háta mögött Angelis és Dovizioso csépelték egymást, kis előnyt tudott szerezni, amit végig megtartva megnyerte idei második versenyét is. A 2. hely sorsa az utolsó körben dőlt el. Bautista jött elöl, és ügyesen védte az íveket, így Doviziosónak esélyt sem hagyva második 250-es versenyén már a dobogó 2. fokára tudott fellépni. Tóth Imi a 18-ként ért célba.

250 köbcentis futam végeredménye:

1. Jorge Lorenzo Aprilia
2. Alvaro Bautista Aprilia
3. Andrea Dovizioso Honda
4. Alex de Angelis Aprilia
5. Alex Debon Aprilia
6. Hiroshi Aoyama KTM
7. Shuhei Aoyama Honda
8. Yuki Takahashi Honda
9. Anthony West Aprilia
10. Dirk Heidolf Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének végeredménye két futam után:

1. Jorge Lorenzo SPA 50 pont
2. Alex de Angelis RSM 33 pont
3. Andrea Dovizioso ITA 27 pont
4. Alvaro Bautista SPA 20 pont
5. Yuki Takahashi JPN 17 pont
6. Hector Barbera SPA 16 pont
7. Shuhei Aoyama JPN 15 pont
8. Thomas Lüthi SWI 13 pont
9. Alex Debon SPA 11 pont
10. Hiroshi Aoyama JPN 10 pont