Pontszerző helyről esett ki Németh Balázs

2007.04.02. 09:48

Németh Balázs és Kispataki Viktor, a Suzuki Full-Gas Racing Team versenyzői első Superstock 1000 világkupa versenyükre utaztak idén a Donington Parkba, ahol a Superbike és Supersport 600 világbajnokság mellett futamuk is megrendezésre került. A vasárnap reggeli időjárás nem sok jóval kecsegtette a Superstock 1000 Világkupa résztvevőit. A levegő hőmérséklete 5 fok, az aszfalt 7 fokos volt. Egy órával a bemelegítést követően a Full-Gas Racing Team két versenyzőjének már a boxutca kijáratához kellett gurulniuk. A csapat izgatottan várta, hogy a piros lámpák kialudjanak, és kezdetét vegye a verseny. A célegyenes első fordulójában hatalmas volt a forgalom. Németh Balázs remek rajtot vett és kihúzódva a pálya bal szélére több pozíciót is sikerült javítania a 26. rajthelyéhez képest. Kispataki Viktor is repülőrajtot vett, ám az első kanyar előtt többen is behúztak elé a féktávon és nem tudta megtartani a pozícióját. Azonban Viktor, már a kigyorsításnál két embert vissza is előzött, ráadásul kívülről.

Négy kör elteltével a csapattagok nem hittek a szemüknek. Balázs a 15. pontszerző helyen motorozott, és a köridőket tekintve folyamatosan gyorsult, akárcsak csapattársa Viktor. Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis a rendezők egy bukás miatt félbeszakították a futamot, pedig Balázs ekkor már a 13. helyen körözött, és Viktor is kezdett közeledni a pontszerző helyekhez. Ami ezután történt, azt nehéz szavakba önteni, hiszen nem elég, hogy a Full-Gas első versenyéről volt szó, egy ismeretlen pályán, még egy piros zászlóval is megnehezítette a sors az életüket. A második rajt után mindkét magyar suzukis nagy hajrába kezdett. Balázs egy nagyobb bolyban, míg Viktor leszakítva magáról az üldözőket, egyedül próbált meg felzárkózni az előtte lévő versenyzőre. Néhány kör után azonban Balázs nem haladt el a boxutca előtt. Mint kiderült a pálya hátsó részén egy előzést követően csúszott ki alóla a motor. Viktor azonban továbbra is versenyben volt és végül a 23. helyen zárt, 10 helyet javítva rajtpozícióján.

Kispataki Viktor nyilatkozata:
"Nem volt könnyű az első versenyünk. Sajnálom, hogy félbeszakították, mert így kiestünk a ritmusból, kicsit lemerevedtek az izmaink és a gumiknak sem tett jót, hogy lehűltek. A pályán nagyon feszített volt a tempó. Ezt az is mutatja, hogy a mi köridőnkkel már kvalifikálhattuk volna magunkat a Superbike rajtrácsra. A csapat remekül dolgozott és remélem, hogy Valenciában már az itt szerzett tapasztalatainkat is tudjuk majd hasznosítani."

Németh Balázs nyilatkozata:
"Nagy kár, hogy beintették a piros zászlót, mert lehet, hogy már az első versenyen pontot szerezhettünk volna, amire nem számítottunk. A második rajt után több pilótával is küzdenem kellett. A pálya hátsó felén csúszott meg a hátsó gumim, majd megtapadt és a gépem feldobott a levegőbe. Nagyon szerencsétlenül estem rá a jobb kezemre. A csuklómat elmentünk megröntgeneztetni a Mobil Klinikára, ahol szerencsére nem találtak törést. Most jegelnem és pihentetnem kell, hogy Valenciára teljesen felépüljek."