Cairoli világbajnok formában

2007.04.21. 10:23

A 2007-es motokrossz világbajnoki idénynyitó verseny mindkét futamát az olasz Antonio Cairoli nyerte Yamahájával az MX2 Motokrossz világbajnokságban Valkenswaardban. A spanyol versenyen azonban már nem volt ilyen könnyű dolga. Az első futamban Nicolas Aubin csípte el jól a rajtot, de tőle Pascal Leuret vette át a vezetést néhány kör után. Christophe Pourcel, a tavalyi világbajnok ott jött a nyomukban, és néhány további kör után az élre ugrott. Cairoli az 5. helyről jött fel, és 3 körrel a vége előtt érte utol, majd előzte le Pourcelt, aki egyből visszavette az első helyet, de Cairoli nagyon közelről sanyargatta őt. A yamahás párszor hibázott, ezért Pourcel meg tudta tartani első helyét a kockás zászlóig. A harmadik helyre Erik Eggen hozta be Suzukiját.

A második futam sem alakult kevésbé izgalmasan. Pourcel ismét élre állt, és megpróbált minél nagyobb előnyt szerezni Aubin és a többiek előtt. Cairoli rajtja nem sikerült fényesen, és a 7. körig tartott míg utolérte Aubint és meg is tudta előzni. Tyla Rattray-t (KTM) először Tommy Searle, majd Aubin kényszerítette kemény csatára, hogy végül megszerezhesse a hőn áhított harmadik helyet. Közben Cairoli és Pourcel az élen gyilkolta egymást. Az olasz yamahás az utolsó körben előzte meg a francia kawasakist és előnyét a befutóig sikerült megőriznie. Cairoli ezzel a világbajnokságot is biztosan vezeti Rattray és Pourcel előtt.