Németh Kornél interjú a Motokrossz-vb honlapján

2007.05.02. 10:21

Régebben a Motokrossz-világbajnokság többször látogatott már el Kaposvárra a 125 köbcentis géposztállyal, azonban ezek az idők sajnos elmúltak, és egyedüli GP-résztvevőként Németh Kornál képviseli hazánkat a motokrosszosok elit osztályában. A 24 éves pilótát tavalyi térdsérülése kissé a partvonalra kényszerítette, de őszi visszatérése alkalmával Uddavellában (Svédország) nem kis meglepetésként a 6. helyet szerezte meg, majd Írországban egy 6. és 7. hellyel fért oda a legnagyobb nevek közé. Kornél a Motokrossz-világbajnokság hivatalos honlapjának egy interjúban elmondta, hogy a 2005-ös stuttgarti szuperkrossz viadalon sérült meg a térde és a bokája, majd közel 6 hónapjába került míg felépült a sérüléséből.

Németh Kornél maradt a Suzukinál, bár a Kurz csapattól a Bodo Schmidt csapathoz szerződött, és itt indul az MX1 2007-es szezonjában. Sőt az első három futamban sorozatosan az első tízben végez, és összesítésben jelenleg a 14. helyen áll. Kornélnak édesapja, id. Németh Kornél volt a példaképe, aki kilencszeres Magyar Motokrossz Bajnok. Hároméves korától motorozik, és 14-szer nyert bajnoki címet itthon, majd az USA-ban a freestyle stílusban próbálta ki magát 2001-ben. Most az MX1-re koncentrál, és bár nem túl jó rajtoló, soha nem ad fel egy futamot sem. Ha a motor bírja, ő végig küzdi a versenyzt, és rendszerint a futam utolsó szakaszában gyűri le ellenfeleit.

Kornél nyilatkozata:
"Rajtom Valkenswaardban nem volt valami jó a motorommal, pontosabban nem olyan jó mint ahogy azt szerettük volna, de ennek ellenére a 8. helyen végeztem. A második futamban viszont volt egy nagy bukásom. Bellpuigban jól szerettem volna rajtolni, de nem egészen így sikerült, és ismét a mezőny hátsó feléből kellett feljönnöm. Az első futamban ez működött, hiszen a 26. helyről feljőve a hetediken végeztem De Dycker mögött. Tudtam, hogy jó tempóval megyek, és nem hibáztam a keréknyomos pályán. A második futamban sajnos eltalálták a motorom, amikor Salvini egy emelkedőn elesett, ez tönkretette a hűtőt és a karokat a motoromon. Sajnos csak kétszer tudtam célba érni az első két verseny négy futamán, de Portugáliában javítani szeretnék!" - Ez sikerült is Kornélnak, hiszen a 8. és a 10. helyeket szerezte meg a futamokon.