Vak motoros keresztül a világon

2007.06.29. 08:28

Az egyesült királyságbeli Cheshire-ben született Catherine Birchall elhatározta, hogy ő lesz az első vak ember a világon, aki egy motor nyergében körülutazza a Földet. A különleges kétkerekű túrát 2008 tavaszán szeretné megkezdeni, egy 1990-es BMW R 100 RT hátsó ülésén. Az út során Catherine átszeli Európát, Ázsiát, Ausztráliát és Amerikát is, hogy segítsen adományokat gyűjteni azon szervezetek számára, amelyek a gyengén látók problémáival foglalkoznak. A tervek szerint több mint 360 ezer eurót gyűjtenének össze. Catherine hősies útját természetesen egy vigyázó szempár is segíti.

Bernard Smith, az angol vakok intézetének (Royal National Institute of the Blind) egyik alkalmazottja gondoskodik majd a földkörüli úton a teljesen vak utazóról. Bernard, aki azt tervezi, hogy házát is eladja, hogy a nemes szándékot és az út költségeit finanszírozni tudja egyúttal a pilóta szerepét is vállalta. Amennyiben sikerül összegyűjteni a pénzt az alapvető szolgáltatásokhoz, Catherine azt reméli, hogy az úttal sikerül elősegíteni a gyengén látók problémáival foglalkozó nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatot. "Ez egy hihetetlennek tűnő vállalkozás, de megéri" - mondta Catherine. "A WHO legutóbbi jelentése szerint a világon ma 161 millió olyan ember él, aki valamilyen látásproblémával küzd. Ezek közül 50 millió teljesen vak" - hívta fel a figyelmet. "Az olyan egyszerű lehetőségek, mint egy olvasást és írást segítő szoftver teljesen meg tudja változtatni az életünket. Mindez azonban elsősorban pénzkérdés, amiből sajnos sosincs elég."

A páros Európát átszelve érkezik meg Oroszországba, ahonnan Indián és Kínán keresztül vezet az útjuk, egészen Ausztráliáig. Átrepülve a Csendes-óceánon a túrát Dél-Amerikában folytatják, majd északra fordulva Kanadát veszik célba, és végül visszatérnek az Egyesült Királyságba. "Bernarddal már jó pár európai úton vagyunk túl, de ehhez hasonlót még sosem csináltunk. A túra során mi nem csupán pénzt szeretnénk gyűjteni, hanem szeretnék felhívni az emberek figyelmét erre a problémára, és igyekszünk visszaadni a reményt azoknak, akik látási problémákkal küzdenek. Mi úgy gondoljuk, hogy a látás elvesztése nem feltétlenül jelenti azt, hogy álmaink és ambícióink köré falakat kell építeni" - mondta Catherine. "Szeretném azt is elérni, hogy a helyi BMW motortulajdonosok klubjai is csatlakozzanak a kezdeményezéshez, hiszen ez számukra is kiváló lehetőség arra, hogy egy ilyen fontos ügy mellett tegyék le a voksukat. Minden országnak más-más problémával kell megküzdenie ezen a téren, és csak a helyi szervezetek ismerik a helyi igényeket. A célom az, hogy a kezdeményezést világméretűvé tegyem" - tette hozzá.