Lorenzo asseni birtokot szerzett

2007.07.01. 14:57

Az edzéseken ismét Jorge Lorenzo volt a leggyorsabb pilóta Assenben. A 250-esek mezőnye is napfényes időben vágott neki a 24 körös futamnak a holland pályán. Dovizioso, Lorenzo és Barbera volt a rajtsorrend, de Lorenzo már az első körben az élre állt. A Toth Team versenyzőjét, Barberát hamar megelőzte a két Bancaja Asparos versenyző, azaz Alex de Angelis és Alvaro Bautista. Két kör után már messze elhúzott mindenkitől Lorenzo és Dovizioso. Hét kör elteltével Angelis utolérte Doviziosót, megelőzte, és megkezdte az időközben jócskán elszakadó Lorenzo üldözését. Kilenc körrel a vége előtt a másik Bancaja Aprilia (Bautista) is megfogta Doviziosót és simán, erőből elment mellette.

Az élen Angelis szorgosan közelítette Lorenzót, de nagyon lassan haladt ezzel a munkával. Angelis tisztességgel mindent megpróbált, a karról is már-már lecsavarta a markolatot, de nem tudott többet, mint Lorenzo. Megmaradt a kezdeti különbség, amellyel Lorenzo kényelmesen sétált be elsőként a célba. Mögötte Angelis lett a második, míg csapattársának, Bautistának jutott a harmadik hely Dovizioso előtt. A világbajnokságot Lorenzo vezeti 23 pontos előnnyel Dovizioso és de Angelis előtt, akiknek egyaránt 155 pont áll a nevük mellett.