Honda siker a svéd motokrossz futamon

2007.07.10. 08:53

A Motokrossz világbajnokság MX1 kategóriájában a svédországi Uddevallában folytatták a sárdagasztók a küzdelmet. Szó szerint sárdagasztók, hiszen hideg, szeles, esős időben repesztettek a svéd pályán a versenyzők. Az első futamban a CAS Honda pilótája, Ken de Dycker viharzott ki a rajtgépből elsőként, és végig vezetve nyerte a futamot. A belga a leggyorsabb versenyben elért kört is begyűjtötte magának. Tanel Leok, az észt Kawasakis folyamatosan jött fel, és végül a második helyen ért célba. Kevin Strijbos térdsérülése után versenyzett először komolyabb szinten, és így a harmadik hely nem mondható rossznak tőle. Joshua Coppins, aki jelenleg vezeti a világbajnokságot, nem sorolja kedvenc pályái közé a svédet, és csak a futam legvégén tudta megszerezni a negyedik helyet Steve Ramontól. Németh Kornél ismét az egyik legjobb amatőr versenyzőként a 12. helyen ért célba.

A második futamban De Dycker és csapattársa Mike Brown harcoltak a rajtnál a legjobb pozícióért, és végül ismét De Dyckernek sikerült elsőként fordulnia. A belga megkezdte elszakadását a mezőnytől, egyedül Steve Ramon tudta vele tartani a lépést. Ramon ott volt De Dycker hátsójában, majd végül megelőzte őt és megnyerte a második futamot. De Dycker második helye egyben élete első GP győzelmét jelentette. David Philippaerts miután az első futamban bukott, a másodikban javított a harmadik hely megszerzésével. A negyedik-ötödik helyeken a két kawasakis, Mackenzie és Leok értek célt. A magyar Németh Kornél a nagyszerű 9. helyezéssel alaposan felhívta magára a figyelmet, hiszen előtte csak gyári csapatok versenyzői végeztek. A világbajnokságot továbbra is Coppins vezeti, Ramon és Philippaerts előtt. Német a remek 12. helyre jött fel jó svédországi szereplésével.