Pourcel remekelt a Kawasakival motokrosszban

2007.07.17. 08:23

Az olaszországi Faenzában, verőfényes napsütésben, igen meleg időben folytatódott a motokrossz-világbajnokság versenysorozata. Az első futamban ismét a remekül rajtoló Mike Brown (Honda) lőtt ki a leggyorsabban, és megpróbált elhúzni a mezőnytől. A ravasz Sebastian Pourcel (Kawasaki) követte az amerikait, majd az első adandó alkalommal megelőzte. Pourcel ezután nem hibázott a nagy hőségben, és megnyerte az első futamot. A második helyre a pocsékul rajtoló, de a végén eredményesen hajrázó Joshua Coppins (Yamaha) jött be, míg a harmadikért Ken de Dycker harcolt meg csapattársával, Brownnal, sikeresen. Jonathan Barragan (KTM) zárta az első ötöst. Németh Kornélnak nem ment ebben a hősében, és csak a 19. helyen ért célba, amiért 2 bajnoki pontot kapott.

A második futamban a helyinek számító David Philippaerts rajtolt jól KTM gépével, és egy darabig vezette is a mezőnyt. Pourcel ismét ott loholt a vezető nyomában, majd miután felkészült, átvette a vezetést az olasztól. A vezetés megszerzése után Pourcel növelte előnyét, és senkinek sem adott esélyt a győzelemre, nagy főlénnyel nyerte a második futamot is. Coppins a közepes rajt után valamelyest fel tudott zárkózni Pourcelre, de megközelíteni nem volt képes. Philippaerts miután leelőzték, egy nagyobb méretű ugrató után olyan szerencsétlenül landolt, hogy sérült válla ismét meghúzódott és visszaesett egészen a 15. helyig. Billy Mackenzie Mike Brownnal csatázott, és eredményese tartotta meg a harmadik helyet, míg a negyedik Brown után ismét Barragan jött be ötödikként. Némethnek valamelyest jobban ment, mert a 12. helyet szerezte meg a futamban. Az összesítésben Coppins őrzi jókora előnyét Ramonnal szemben, harmadiknak Pourcel jött fel remek hétvégi szereplése után.