Stoner vezet a MotoGP nyári szünete előtt

2007.07.23. 12:57

Az edzéseken nem a hazai amerikai versenyzőknek (Nicky Hayden, John Hopkins, Colin Edwards) ment a legjobban a meglehetősen bonyolult vonalvezetésű Laguna Seca-i pályán, hanem az ausztráloknak. Casey Stoner az első, Chris Vermeulen a harmadik lett az időmérőn, közéjük Dani Pedrosa ékelődött be, míg Hayden a legjobb amerikaiként negyedik, Rossi pedig az ötödik rajtkockából várhatta a rajtot. Pedrosa, Stoner, Hayden lett volna a rajtsorrend, ha az első kanyarban nem bújik be Hopkins Haydennek, amivel nem is lett volna gond, de a HRC-s versenyző ráhúzott a Suzukira, amely aztán megbillent, és Hopkins elesett, de Hayden is megütötte a motorját, és egészen a mezőny végéig esett vissza. Stoner hamar az élre állt, Pedrosa és Vermeulen próbálta üldözni. Rossi egy kissé lemaradva tőlük a negyedik helyen jött az első néhány kör után.

Stonert képtelenség volt megfogni ezen a napon, senki sem tudott vele lépést tartani. Vermeulen a negyedik kör elején előzte meg Pedrosát, feljött ezzel a második helyre. Rossi Melandrival a nyakában körről körre közelítette meg a fiatal spanyol hondást, azonban előbb Melandri hajtotta végre előzési manőverét Rossin. Stoner az élen nagy fölénnyel hajtotta a leggyorsabb köridőket, és majd 10 másodperces fölénnyel nyerte az Amerikai Nagydíjat. Vermeulen szintén biztosan szerezte meg az ezüstérmet. A futam végére Melandri és Rossi is elkapta Pedrosát, de a dobogóra természetesen csak a Gresini Honda pilótája, Marco Melandro állhatott fel. Stoner újabb győzelmével 44 pontra növelte előnyét Rossival szemben a világbajnokságon a nyári szünet előtt. A harmadik helyen Pedrosa áll.