A Ducati a MotoGP csapatvilágbajnoka

2007.10.15. 23:17

Casey Stoner már a japán futamon megszerezte az idei világbajnoki trófeát a MotoGP-ben. A sorozat a hétvégén Stoner hazájába, Ausztráliába látogatott el a Philip Island-i versenypályára. A hazai közönség előtt az edzéseken nem volt különösebb gondja a világbajnoknak, de csak a harmadik rajtkockát szerezte meg. Az élről Dani Pedrosa indult, a japán futam után immáron másodszor egymás után. A második kocka Valentino Rossinak jutott. A vasárnapi versenyen Stoner rajtolt a legjobban, mögötte Hayden, Pedrosa és Rossi szaporázta. A verseny első harmadában Stoner és Hayden kis előnyt szerezett az élen a harmadik Rossihoz képest. Pedrosa kezdett leszakadni, még Marco Melandri is megelőzte a spanyol edzés elsőt. Stoner űrtempót ment, mindenkit maga mögött hagyott. Hayden egyre jobban lemaradt tőle, és Rossi simán megelőzte az amerikai hondást.

Nicky Hayden nem ment rosszul, próbálta tartani a lépést Rossival, egészen addig, míg motorja bemondta az unalmast. Capirossi tíz körrel a vége előtt kezdett begyorsulni, ezután megelőzte Melandrit. Ezalatt Pedrosa Rossitól szerezte meg a második helyét. Capirossi két körrel később szinte egyszerre ment el Rossi és Pedrosa mellett. Stoner vezetése elvitathatatlan volt, óriási fölénnyel nyerte az ausztrál versenyt. Rossi mindent megpróbált még Capirossi ellenében, de a Ducati pilótát nem tudta kizökkenteni és Capirossi második helyezése egyben a Ducati MotoGP gyártói világbajnoki címét is jelentette. 1973-ban nyert utoljára európai motorgyár (MV Agusta) a királykategóriában világbajnoki címet. Most ez a Ducatinak sikerült ismét, köszönhetően a nagyon jól eltalált GP07-es motornak. Rossi harmadik helyével a világbajnoki második helyét biztosította be, hiszen Pedrosa csak mögötte ért célba.