2002-es Suzuki krossz gépek

2001.06.27. 10:06
 
   
   

Hát igen, ez Amerika. A Suzuki már most bemutatta 2002 évi krossz modelljeit, köztük a vadonatúj RM85-öt. Pontosabban nemcsak az USA-ra jellemző ez a sietség a krossz gépek világában, ugyanis a gyárak jövő évi modellei közül mindig ezek jellennek meg először, és ráadásul a gyárak itt nem tesznek különbséget a különféle piacok közt, minden piacra ugyanolyan modellek kerülnek, így ez is csökkenti a fejlesztés/bevezetés időigényét.

Tavaly a Suzuki teljesen új 125 és 250 köbcentis, kétütemű motokrossz modelleket mutatott be, a hagyományos RM125 és RM250 elnevezéssel. Idén a legkisebb motokrossz gépük, az RM85 újult meg teljesen. Mivel ebben a 80-as géposztályban idéntől engedélyezett a max. 85 köbcentis blokkok használata, a Suzuki gyár gyorsan követte a Kawasakit, amely már tavaly (azaz 2001-ben) megnövelte kis krosszmotorjának lökettérfogatát.

Az RM85-nek teljesen új a váza, az ülése, a műanyag elemei, és mint már említettem a pontosan 84.7 köbcentis, résvezérlésű motor is zsír új fejlesztésű. Ezzel a motorral a kis gép érezhetően több erővel és nyomatékkal rendelkezik, köszönhetően a pár köbcenti plusznak.
Új motorhoz új karburátor dukál, ezért kapott egy Keihin PE28-ast, valamint egy nagyobb űrtartalmú hűtő radiátort. Az első pillantásra legszembetűnőbb változás azonban a fordított 37 milliméteres Showa első teleszkópok jelenléte. A villák, valamint a hátsó rugóstag állítható csillapítással és rugó előfeszítéssel rendelkeznek.

Az nem volt várható, hogy a Suzuki lecseréli a nemrég kompletten felújított RM125 és RM250 gépeit, de néhány jelentős változtatást azért eszközöltek rajtuk a 2002-es modellévre.
Az RM125-ösön a következő fejlesztéseket találhatjuk meg: új kipufogószelep, csökkentett hézag a dugattyú és a hengerfal közt, ami megnövelt kompressziót eredményezett a motorban, valamint megnövelték a váltómű tartósságát. Az új lengővilla kialakítás célja, hogy növelje a merevséget a lengővilla forgócsapjánál.
A futóműben az első és hátsó elemeknek is csökkentették a súlyát, és tovább finomították működésüket.

A 2002-es RM250 is új kipufogó kiömlőnyilást és szelepet kapott, valamint egy jobban kiegyensúlyozott főtengelyt. A teljes kipufogó rendszer is új, és itt is csökkent a dugattyú és a hengerfal közti távolság. A váltóműben szintén változtatásokra került sor a nagyobb élettartam érdekében. Mint a 125-ös modell, a 250-es is megkapta az erősebb hátsó lengővillát, és a fejlesztett futóművet.

Mind a három új modell pár hónapon belül elérhető lesz a kereskedőknél, az RM85 talán egy kicsit később. Az amerikai áraik: RM85 - 3099 USD, RM125 - 4999 USD, RM250 - 5899 USD. A Suzuki tovább folytatja a versenyzést támogató programját, amelynek kerete nem csekély, 3 millió dollár.