Gilera 600, a vörös ördög

2001.10.18. 15:04

 
   
   

Mint arról már korábban hírt adtunk, a Gilera egy 600-as sportmotor bemutatását tervezte a 2002-es modellévre. Nos ez a bemutató szintén a milánói motorkiállításon történt meg. Már a júliusban megjelent első fotók alapján bátran ki lehetett jelenteni, a gép egyedi lesz, külsejében alaposan eltér majd a japán versenytársaitól, és íme a bringa a valóságban még jobban néz ki, mint a fotókon.

 
   
   

A műszaki adatok nagyon komolyak, sőt az új Gilera igen nagy ellenfele lehet a géposztály jól ismert szereplőinek. Az erőforás az előzetesek szerint az idei Suzuki GSX-R 600-as benzinbefecskendezős blokkja, ami jelenleg az egyik legjobb 600-as erőmű. A motorban a Suzuki által a 750-es GSX-R-nél elsőként alkalmazott dupla pillangószelepes gázvezérlési rendszer működik, amely csökkenti a befecskendezős motorokra kis fordulaton jellemző csuklási hajlamot.

 
   
   

Bár a gyár hivatalosan nem adott ki teljesítmény adatokat, nem feltételezhető hogy a széria GSX-R hátsó keréken mért 103 lóerejénél kevesebbet tudna. Míg a legtöbb 600-as gép az olcsóbb előállítási költség függvényében készül, a Gilera nem takarékoskodott, egy csomó finom alkatrész került beépítésre, amitől az ára a japán 600-asoké felett lesz valamivel. A váza ugyan a többi hatszázashoz hasonlóan extrudált alumíniumból készül, de a kormánynyak, amely a legtöbb gépen öntött alumínium, a Gilera-nál üregesre mart alumínium, ami rekeszekre van osztva. Mindezt ráragaszott titán lemezekkel erősítették meg. A ragasztás egy kicsit furán hangzik ugyan, és úgy gondolhatnánk, hogy nem olyan erős, mint a hagyományos hegesztés, de a Gilera egy, az űrtechnikában már elterjedt eljárást használ, amely garantálja az alacsony súly és a szilárdság megfelelő kombinációját.

 
   
   

A titán használata jelentősen csökkenti a motor súlyát, így az 162 kg szárazon, amellyel 1 kg-al könnyebb, mint az eddigi csúcstartó Suzuki GSX-R 600. A rekeszekre osztott kormánynyak a Honda VTR1000 SP-1 és SP-2 megoldásához hasonló, közvetlen levegőáramlást biztosít a légszűrőházba. Nagy sebességnél mindez többlet légnyomást eredményez, ezáltal plusz lóerők ébrednek a blokkban.

A Gilera nem állt meg a váznál, a futómű szintén sokkalta jobb képességekkel rendelkezik, mint a többi hatszázas gépnél ez megszokott. Az első villák minden irányban állíthatóak, és ráadásul felfordított rendszerűek, amelyek szilárdabbak és a kisebb a rugózatlan tömegűk. Hátulra szintén egy minden irányban állítható központi rugóstag került.

 
   
   

A rugózatlan tömeg további csökkentése érdekében az új Gilera könnyű 17 colos Brembo kerekeket kapott, elől 120/70, hátul pedig 180/55 méretű gumikkal. A Brembo szállítja a fékberendezést is, amiben a fékcső alapból fémbevonatú. A nagy nevek felhasználása nem ért végett a futómű elemeinél. A titán Akrapovic kipufogórendszer például széria, ami példátlan a sorozatgyártású gépeknél. Ez nemcsak a súlycsökkentést szolgálja, hanem pár extra lóerőt is kölcsönöz a motornak.

A bringa mérete igen kompakt, teljes hossza nem éri el a 2 métert sem, a tengelytávja 1392 mm. Az alacsony súly és a magas szintű futómű elemek garantálják a jó kezelhetőséget, és a hegyes villaszög (23.5 fok) kifejezetten fürgén irányíthatóvá teszi a gépet. Az egyedüli, amit a Gilera elhallgatott, a 600-as ára. Az információk szerint azonban ez a japán 600-asok ára és a Ducati 748-as ára között lesz majd valahol, azaz kb. 3 millió forint.