Csak egy versenyzője maradt a Castrol Honda csapatnak

2001.12.17. 08:01

 
   
   

Jövőre lehet, hogy mindössze egy hivatalos gyári pilótával vesz részt a Superbike VB küzdelmeiben a Castrol Honda gyári csapat. Ugyanis Tady Okada - miután a második helyen végzett a Japán Superbike Bajnokság utolsó futamán Suzuka-ban - bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől. A japán ász ezzel pontot tesz 14 évnyi versenyzői karrier végére.

Azért Okada nem távolódik el a versenysporttól, mert mint tesztpilóta a Honda-nál marad, és a japán belföldi superbike gyári csapat munkáját fogja irányítani. Ezenkívül jelezte, hogy részt kíván venni a jövő évi Suzuka-i 8 órás futamon, mint versenyző is. Okada volt talán az első japán pilóta, aki komoly sikereket tudott elérni az 500-as GP kategória egy-egy futamán. Jó szereplésével segítette a többi japán versenyző felkerülését a leggyorsabb GP osztályba.

Neil Tuxworth csapatfőnök találkozott a japán főnökeivel, és arra az elhatározásra jutottak egyelőre, hogy 2002-ben csak Colin Edwards indul a gyári csapat egyetlen versenyzőjeként a világbajnokságon, de tervezik fiókcsapat működtetését, amelyben két másik versenyző kapna lehetőséget a jövő évben a 2001-es gépek nyergében. A japán bajnokság utolsó futamát egyébként az 500-as GP menő Tohru Ukawa nyerte Honda-val, de a Japán Superbike Bajnokságot a Suzukis Akira Ryo nyerte, aki az utolsó futamon a dobogó harmadik fokára állhatott fel.