A szakadó eső a helyi menőknek kedvezett

2002.04.09. 16:14

 
   
   

A 250 köbcentisek rajtjánál az eső kb. ugyanolyan intenzitással próbálta bőrig áztatni a versenyzőket, mint korábban a 125-ösöket. Ez a géposztály életveszélyes minden nem helyi menő számára a japán futamokon. A japán bajnokság ugyanis ebben a kategóriában világbajnoki szintű, és a hazaiak nem gyengén ismerik a pálya minden egyes bukkanóját. Ennek ellentmondott a Fonsi Nieto, Randy de Puniet, Marco Melandri, Franco Battaini európai négyes edzés elsősége, amely egyben az Aprilia sikere is volt.

Az eső persze mindig lecsökkenti a motorok közti technikai különbséget, ehhez még hozzávesszük a japán pálya-helyi japán versenyző kombinációt, nem sok jóra számíthattak a rajt utáni 19 körben az európai pilóták.

A start a japán Matsudo-nak és Sakai-nak sikerült remekül, bár de Puniet és H. Aoki szintén nem kezdett rosszul. Aoki az első körökben még vezetett is, de aztán Miyazaki állt az élre, és a szintén helyi tudor Sakai-jal együtt elhúztak, és a verseny végén találkoztak csak a többiekkel. Az olasz Melandri megpróbált még felzárkózni vezető bolyra, de nagy igyekezetében kicsúszott, és gépe mehetett a palánkok mögé az ideiglenes roncstemetőbe.

 
   
   

A futamra jellemző volt a rengeteg bukás, mivel a 27 indulóból csak 16 ért célba. Példa erre az edzés első Fonsi Nieto, aki 5-6. helyért csatázva hullott el. A verseny vége felé Miyazaki egyértelművé tette főlényét Sakai-jal szemben, azonban a mögöttük nyomuló 3 versenyző nagyot küzdött egymással. Aoyama, H. Aoki és de Puniet nem kímélték egymást, ennek az lett a vége, hogy Aoyama az utolsó körben kirepült 3 kanyarral a célvonal előtt, de még vissza tudott állni és 12. lett. Ennél szerencsétlenebbül csak H. Aoki járt. Ő ugyanis a célvonal előtt kb. 150 méterrel bukott, amikor a francia fiúval egymás után jöttek ki a célegyenes előtti sikánból, de Aoki túl korán húzta a nagy gázt, és egy látványos bicska szaltóval fejezte be a versenyt, igaz értékelhetetlenül.

1. Osamu Miyazaki (Yamaha)
2. Daisaku Sakai (Honda)
3. Randy de Puniet (Aprilia)
4. Emilio Alzamora (Honda)
5. Sebastian Porto (Yamaha)
6. Naoki Matsudo (Yamaha)
7. Choujun Kameya (Honda)
8. Roberto Rolfo (Honda)
9. Alex Debon (Aprilia)
10. Franco Battaini (Aprilia)