Harley-Davidson személyre szabva

2002.04.23. 10:29

 
   
   

Sokan szeretnék, hogy saját ízlésüknek, elképzelésüknek feleljen meg motorkerékpárjuk. Ezzel együtt nő az igény az új, különleges kiegészítők iránt is. Egyre többen építik fel saját motorjukat az alapoktól kezdve, ami pozitívan befolyásolja a különleges, és cserélhető alkatrészek piacát. Ennek eredményekén minden évben újabb kis cégek bukkannak fel a gyors haszon reményében, míg néhány nagyobb vállalat már a kezdetektől kiszolgálja vevőit, és kínálatát igényeik szerint változtatja.

Az egyik ilyen Harley "aftermarket" termékeket forgalmazó cég a holland Zodiac International BV, melynek igazgatója Tom Pels immár negyven éve foglalkozik motorkerékpárokkal. Jelenleg több mint 12.000 csúcsminőségű Harley alkatrészt kínálnak az egész nemzetközi kereskedelmi hálózatukon keresztül.

Tom, a cég alapítója egyben a Zodiak Drag Racing Team versenyzője is. Eredményeire az egész csapat nagyon büszke. A gyár dolgozói minden évben építenek egy motorkerékpárt, amelynek alkatrészei kizárólag a Zodiac katalógusból kerülnek ki. Ezt egy ideig promóciós célokra használják, és egyik kiállításról a másikra szállítják, majd a cég valamelyik alkalmazottjának tulajdonába kerül. A büszke tulajdonos pedig addig hajtja, amíg a motorkerékpár bírja a gyűrődést - és általában elég sokáig bírja.

Ancsa