Vége a karistolásoknak

2002.05.07. 08:41
 
   
   

Az Alpinestars termékcsaládjának két legjobban felszerelt motoros csizmája kapott részben új külsőt, valamint egyéb technológiai újításokat. Mindezekre azért volt szükség, mert a Supertech és az S-MX Plus, mint a két legjobb gyorsasági csizmája az amerikai-olasz gyártónak egy fém sarokvédő elemmel rendelkezett, amely megkarcolhatta a motorok fém- és műanyagalkatrészeit. Amint azt az MCN tesztelői felfedezték, a csizmák könnyen kárt okozhatnak a motorkerékpárokban.

Most az Alpinestars azonban újragondolta a csizmák terveit, és kihagyta belőlük a fém koptató részeket. Főként azután, hogy a GP sztárok is panaszkodtak a csizma megfelelő tapadásának hiányáról extrém időjárási viszonyok mellett.

 
   
   

Az Alpinestars képviselője elmondta, hogy semmi problémájuk nem volt az ilyen típusú csizmákkal, és úgy vélik, a sarok részen lévő belső koptató nem jelenthet problémát a motorosoknak. Azonban ha bármely vevő ezt nem szeretné, a cég kereskedői kicserélik a fém inzertet műanyagra. A gyártó elmondása szerint nem kaptak még semmilyen panaszt az ügyben, de szívesen vennék, ha bárki, akinek motorjában bármilyen kár keletkezett a fém koptatók miatt megosztaná ezt a gyártó képviselőjével a web oldalukon található email címen.