Ismét Streetfighter Show Szegeden

2002.05.23. 09:31

A pálya

Négysávos út Szeged belvárosa mellett. Végre egy méltó helyszín, ami biztonságos, jól látható, és jó minőségű aszfalttal van burkolva. Aki még emlékszik a két évvel ezelőtti rakparti csúszkálásokra, az tudja, hogy ez utóbbi mit jelent.
A pálya könnyen megtalálható. Szeged térképein Felső-Tiszapart néven szerepel. Budapest felől érkezőknek ajánlott útvonal: a Szeged Plaza mellett balra, majd a külső körúton végig, mindig egyenesen. Körülbelül 3 kilométer után egyenesen a pálya bejáratához érnek. Hódmezővásárhely felől érkezők ugyanerre a körőtra kanyarodhatnak be balra az első lámpás kereszteződésnél, ők kb. másfél kilométer után érik el a Wild-Bering Streetfighter Show helyszínét.

Nevezés

A versenyzőknek a Wild-Bering Streetfighter Show napján 11.30-ig kell leadni jelentkezésüket. Nevezési díj nincs. Minden indulóval felelősségbiztosítást köt a Winterthur Biztosító. A biztosítás díját a verseny rendezősége fizeti.

Szállás

Bár egy napos a verseny, de van, aki korábban szeretne érkezni. Ugyanezen a hétvégén motorostalálkozót rendez a Ghost MC Chapter Szeged, így az olcsó szállás ott megoldható. Aki előre jelzi az igényét a Show információs telefonszámán, foglalunk neki szállást a városban. Panzióban kb. 2000 Ft/fő áron lehet eltölteni egy éjszakát.

Augusztus 11. vasárnap programjai:
8.00 Versenyiroda nyitás, nevezési idő kezdete. Edzés
10.00 Erdős Csaba Show
11.00 Borsay Szabolcs Show
11.30 Nevezési idő vége
11.45 Indulási sorrend sorsolása
12.00 Verseny kezdete!
13.30 Mókus Show
16.00 Eredményhirdetés

Díjazás:
I. hely: 150 000 Ft készpénz, 50 000 Ft értékű tetoválás a Metal Graphix stúdiótól
II. hely: 100 000 Ft készpénz, 35 000 Ft értékű tetoválás a Metal Graphix stúdiótól
III. hely: 90 000 Ft készpénz, 15 000 Ft értékű tetoválás a Metal Graphix stúdiótól
IV. hely: 70 000 Ft készpénz
V. hely: 50 000 Ft készpénz
VI. hely: 30 000 Ft készpénz

Szabályok

A jelenleg elfogadott elbírálási szempontok és pontszámok alapján dől el a végső sorrend. A részletes szabályzat megtekinthető a www.streetfighter.hu oldalon. Freestyle kategória nincs, minden versenyzőnek teljesítenie kell a három kötelező gyakorlatot, ennek hiányában a műsora nem értékelhető. Az öttagú zsűri tagjai jól ismert motorosok lesznek. Aki már biztos: Borsay, Erdős, Potzner.

Azokkal a kérdésekkel amikre itt nem kaptatok választ, hívjátok a következő telefonszámot:

Porpáczy Richard
30/934-6886

Vagy küldj emailt ide.