Bortúra negyvennel

2002.05.27. 10:49

 
   
   

A szervezők szerint a legnagyobb gondot a személyautósok jelentették, hiszen ők időnként lemaradtak, nem tudták tartani az olykor akár 30-40 km/órás tempót a motorokkal. Pünkösd hétvégéjén, szombat-vasárnap veteránmotor és alkatrészbörzét, valamint a Balaton körüli túrát szerveztek a siófoki Wild Brothers motoros baráti társaság tagjai, valamint a Fiák Motor Yamaha tulajdonosai. Idén első alkalommal az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz. Talán ennek is köszönhető a nagy érdeklődés mind a nézelődők, mind a motorosok körében.

 
   
   

A szombati túrán mintegy 120, elsősorban veterán motorkerékpár vett részt, és közülük csak kettőt kellett végül utánfutón visszaszállítani az indulás helyszínére. A többi motor és a néhány veterán autó teljesítette a Balatont körbejáró 240 km-es túrát. A szervezők szerint a legnagyobb gondot a személyautósok jelentették, időnként lemaradtak, nem tudták tartani az olykor akár 30-40 km/órás tempót a motorokkal.

Adódott néhány összeütközés a hétvégi balatoni nyaralókkal is, hiszen a két kilométer hosszú veteránmotorokból és autókból álló konvoj okozott némi fennakadást a közlekedésben. A menetoszlopba furakodó úrvezetőket a felvezető rendőrök és a klubot segítő közúti motorosok próbálták jobb belátásra téríteni, és távol tartani az ingatag műszaki állapotú öreg járművektől.

 
   
   

Külön elismerést érdemel a Machete fantázianevű, 1948-as, 400 cm3-es Horex Regina blokkal épített, radikális chopper, amely nem csak részt vett a túrán, hanem annak ellenére, hogy az út nagy részén már csak a negyedik sebességi fokozat működött - így a motor már csak tolásra indult -, a saját lábán körbe is ért, sőt utána haza is jutott. A gyönyörű kidolgozású, maximálisan leegyszerűsített motor minden részletében profizmusról, és a stílus alapos ismeretéről tanúskodik.