Újraszámolták a gyorsulási OB pontjait!

2002.06.14. 14:16

 
   
   

Tegnap összeültek a Hungaroringen a hazai gyorsulási versenysport nagyjai. A házigazda a MAMS volt, de itt voltak a Dragbike OB szervezői és eljöttek a speciál kategória versenyzői is.

A kupaktanács összehívásának oka az volt, hogy a résztvevők nem egységesen értelmezték az eddig érvényben lévő versenyszabályokat. Ennek pedig egyenes következménye az volt, hogy az egyes versenyeken rosszul számolták össze a pontokat.

A vita közgvetlen kirobbantója Orgoványi Gyuri MAMSZ-hoz intézett levele volt. Ugyanis a május 19-i rába ringi versenyen elég hisztis volt a mérőberendezés, így érdekes eredmények születtek.

Az összejövetelen döntés született arról is, hogy a következő versenyeken már az edzések során is szigorúan veszik a beugrást. Ezen kívül változik a pontkiosztás rendszere is. A végső pontszámban számítani fok, hogy az időmrő futamok során hanyadik helyre kvalifikálta magát a versenyző, és a győztes futamok után is járnak plusz pontok.

A hátralévő versenyeken már az egységesen elfogadott - és remélhetőleg megértett -rendszer szerint számolják a pontokat, így úgy döntöttek a tanácwskozók, hogy visszamenőleg is átszámolják az eddigi eredményeket.

Átszámolás után a jelenlegi pontállást a Dragrace.hu oldalon tekinthetitek meg.