MV Agusta F5

2002.07.31. 12:49
 
   
   

Az MV Agusta folyamatosan fejleszti 4 hengeres, 750 köbcentis F4 modelljének nagyobbik testvérét, az MV F5-öst. A majd 1000 köbcentis, négyhengeres erőforrással szerelt, legújabb MV modellt közel egy éve verseny körülmények közt tesztelik és fejlesztik, mivel a gyárnak szándékában áll valamelyik világverseny sorozatban elindítani.

Legutóbb a Spa-i 24 órás motorversenyen láthattuk indulni az F5-öt, és nem is rossz eredménnyel. Februárban már látható volt az F5-ösről egy kémfotó, azonban akkor még ez nem volt több mint egy széria 750-es F4 modell vázába szerelt 1000 köbcentis erőforrás első próbája. Az új gépen azonban több módosítást hajtottak végre, amely meglátszott a köridőkben is, mivel 2.5 másodperccel gyorsabban haladt a módosított F5 mint elődje. A motort a belga Maxim Experience csapat versenyeztette, és a meggyőző hetedik helyezést sikerült elérniük.

Az eddig végrehajtott módosítások a következők: módosított váz, hogy elférjen a nagyobb erőforrás; átdolgozott torló nyomásos légbeszívó rendszer; teljesen új benzinbefecskendező rendszer; új négy-a-kettőbe-a-négybe kipufogó rendszer; új váltómű.

 
   
   

Az utcai változat első szériája az MV Agusta hagyományai alapján az Oro korlátozott példányszámú széria lesz, amelyet a szeptemberi Intermot-on mutatnak be München-ben. Ez várhatóan 160 lóerőt teljesít a hátsó keréken, amely a legerősebb széria 1000 köbcentis sportgép cím elnyerésére jogosíthatja fel. Az árcédulája az MV Agusta árakhoz szokott szemeket is meghökkenti majd, mivel több mint 8 millió forintba fog kerülni. A gyakorlat, amit a megbízhatósági versenyzéssel szereznek, talán meggyőzheti az MV Agusta-t, hogy indítsa gépeit olyan versenyszériákban, mint az Endurance VB, vagy esetleg a Superbike VB, ahol jövőre már versenyezhetnek a négyhengeres 1000 köbcentis motorok is.

Az MV kétségtelenül az egyik legjobb formatervet alkotta meg, amikor a 750-est megjelentette 1997-ben, és most egy igazán erős blokk kerül ebbe, amely végre találkozhat a vevők még több erőt és sebességet kívánó vágyaival. Remélhetőleg a nagyobb blokk mind a versenypályán, mind az üzleti életben a régi dicsőséges korszak újbóli eljövetelét jelenti majd az MV Agusta számára.