Nyert, majd esett a 2002-es AMA Supersport bajnoka

2002.08.07. 10:56

 
   
   

Aaron Yates nyerte a 2002-es AMA Supersport bajnokságot, miután az utolsó előtti futamon Mid-Ohio-ban bebiztosította bajnoki címét. Yates-nek mindössze az első tíz között kellett végeznie a bajnoki cím megszerzéséért, mindezt egy körrel a szezon vége előtt. Azonban Yates úgy döntött, hogy stílusosan szerzi meg az elsőséget az összesítésben, és ezúttal is megverte Damon Buckmaster-t, és Tommy Hayden-t.

Yates a szezont 3 győzelemmel kezdte, de egyenletes formája vezetett a sikerhez, mivel mindössze egyszer csúszott le a pódiumról az idén, amikor csak negyedik volt a Pikes Peak-i futamon. Mid-Ohio-i győzelme az ötödik volt már az idei évadban, és ez egyben azt jelentette, hogy senki sem tudja már őt utolérni pontszámban az utolsó virginiai futamon. A küzdelem ezen a versenyen a bajnokság második helyéért folyik majd, mivel Hayden-nek 241, Buckmaster-nek 226 és Pridmore-nak 219 pontja van.

Yates, aki a Yoshimura Suzuki versenyzője, azonban nem lehetett sokáig felhőtlenül boldog a 600-as Supersport bajnoki cím elhódításával, mivel az azt követő AMA Superbike futamon csúnyát esett, rosszul pörgött, és elég szörnyen összevagdosta karját, amiért a versenyt le is állították. Yates a felépülése alatt legalább nézegetheti új AMA Supersport bajnoki serlegét.