Hírek

Talma harmadik

2008. június 8., 14:41 Módosítva: 2009.07.25 21:02
Nem sikerült a rajtja Talmácsi Gábornak, a gyorsasági-motoros világbajnokság hetedik, katalán futamán, Barcelonában. A 125-ösök között versenyző tavalyi világbajnokunk beragadt az indulásnál, a 12. helyről kellett felzárkóznia.

A hazai pálya előnyét kihasználva két spanyol volt az élen, Terol és Gadea. Gábor szorgalmasan dolgozta le hátrányát, az ötödik helyért komoly csatát vívott Corsival. Ezt a helyet sokáig tartotta, majd az utolsó körökben az első négybe kerülve elszakadtak a mezőnytől. Terol kiesésével Gábor a harmadik helyre került, amit a célig meg is tartott.

Szerzett pontjaival Talmácsi már az összetett hatodik helyét tudhatja magáénak, lemaradása az első helyezett Di Meglióval szemben 44 pont.

Megvenné a Harley az MV Agustát

2008. június 7., 17:14 Módosítva: 2009.07.25 21:02
A Harley Davidson az olasz MV Agusta megvásárlására folytat előrehaladott tárgyalásokat. A gazdasági szakértők azonnal spekulációkba kezdtek. A hír nem csupán a gazdasági hátteret, hanem a vállalat jövőjét is érinti.


A jelenleg 200 millióra rúgó tartozás két részből áll: 130 millió euró banki és 70 millió beszállítói hitelt nyújtottak eddig a cégnek. A Harley Davidson a hitelek 35 százalékát írná le, és a cég 85 százalékát vásárolná meg. A tranzakción túl felmerül a kérdés, hogy a technikai tudás, amelyet az olasz sportmotor-gyártó az évtizedek alatt felhalmozott, miért és milyen formában érdekli a jelenleg prémium utcai motorkerékpárokat gyártó amerikai óriást?


A szakértői körökben azonnal szárnyra kaptak a pletykák, amelyek egy komolyabb sportvonal kialakításáról szólnak. A Harley által 49 százalékban birtokolt Buell jelenleg az osztrák Rotaxtól vásárolja a kéthengeres sportblokkját, ami ha másban nem, de elrendezésében egyezik az amerikaiak koncepciójával. Az MV Agusta soros motorjairól híres, ez nem tekinthető szokványosnak Milwaukeeban. Hogy a know-how a HD-nak vagy a Buellnek válna hasznára, nem ismert, de előfordulhat, hogy nem ötvözné a technikákat a tervezett vásárlás.


Hogy általános befektetés vagy egy eddig ismeretlen terv vezérli a Harley Davidsont, nem tudhatjuk. Ideális lenne, ha az MV Agusta mint márkanév fennmaradna, az európai prémium sportmotorok egyik legnevesebbje nélkül szegényebb lenne a motoros társadalom.

Megérkezett az új V-max

2008. június 5., 00:37 Módosítva: 2009.07.25 21:02
Hát mégsem volt csalás és ámítás. A módszeres beetetés után tegnap este lerántották a leplet az új Yamaha V-maxról. A spanyolországi bemutatóra csábított Winkler Róbert folyamatosan tudósított telefonon és sms-ben, az ő élményeit továbbítjuk olvasóinknak.

Már a helyszín felé tartva sikerült eloszlatni a maradék kételyt, hisz egy alacsony japán úr a liftben bevallotta, hogy igen, az egész hercehurca a V-max miatt van. A Yamaha igyekezett a feszültséget percről percre emelni, amiből Winkler beszámolója alapján hosszú órák lettek.


Rossi esernyőtartó-lánykája, sugárhajtású Jet Car és légibemutató: izgalmas dolog annak, aki nem a motorra vár. Egy földközeli légimanőver alatt a bemutatónak teret adó drag-pálya aszfaltjára csempészték a V-maxot. A hangja akármilyen is, a turbina egy az egyben elnyomta. Az alibi jellegű közös dragautós gyorsulás is a show része, a V4-es elrendezésű blokk 200 lovat tud - tisztességes, de egy jet car ellen ugye kevés lenne.

A hagyományos stílusjegyek megmaradtak, a tank információ panelje, a légbeömlőnek álcázott oldalpanel és a sziluett egyértelműen az elődöt idézi. Az első villa 52 mm-es, titánium bavonatú, a hátsó lengőkar a kardánt magába foglaló Monocross. A konstrukció robosztusnak tűnik, elég masszívnak az 1679 köbcentis blokkhoz. A sportos szerkezetű alumínium vázba a motor teherviselő elemként lett beépítve. A 167 Nm nyomaték 6500-as fordulaton jelenik meg.


Nem sokáig lehetett gyönyörködni: a Yamaha V-maxot hamar elnyelte egy óriás pótkocsi. A részletes beszámolót hamarosan olvashatják a Totalbike-on, addig is itt az első hivatalos fotócsomag, és a hivatalos oldal.

Talma második

2008. június 1., 12:23 Módosítva: 2009.07.25 21:02
Második helyről rajtolhatott Talmácsi a gyorsasági világbajnokság mugellói futamán. A rajtnál azonnal az élre állt, méterekkel vezetett az első kanyar után. Innentől a verseny szinte követhetetlenül izgalmassá vált. Gábor az élbolyban motorozott végig, a feszültséggel teli körök komoly csatákat hoztak. Bradl, Terol, Iannone, Espargaro és Di Meglio váltotta egymást, szinte az összes pozíciót kipróbálták a fiúk.

Az izgalmak végig megmaradtak, a szezon eddigi legélvezetesebb versenyének lehettünk tanúi. Az 17. körben megindult a hajrá. Az utolsó körben harmadik helyen fordult rá a kanyarra Talma, Epargaro és Simone Corsi motoroztak előtte. A célegyenesben egy fél motornyi előnnyel, óriási hajrával Gábor feljött a második a helyre Corsi mögé, ezzel 20 pontot szerzett.

Pannónia - váz az asztalon

2008. június 1., 10:56 Módosítva: 2009.09.16 15:10
1

Az új Pannónia, ha csendben is, de fejlődik. A Devils Motor Show-n bemutatott kínos makett után itt egy váz, amelyet ugyan nem vertek nagydobra, de egy szemfüles olvasónk az Industria szakkiállításon mégis lefotózta.


A Solid4D Kft. standján kiállított bölcsőváz, tank és oldalpanelek egy klasszikus formájú egyhengerest vetítenek elő, amit optikailag emel a valódi bőrből varrt ülés. Sajnos a blokk még csak makett, de remélhetőleg előbb utóbb azt is megismerhetjük a valódi fémtestet.


Az előtérben Treszl Gábor és Magyar Zoltán T5-ös oldalkocsisa látható, amellyel a két fiatal paksi mérnök elindul a pekingi olimpiára. Nekik a Totalbike nevében jó utat kivánunk!

Kedves paparazzi hajlamú olvasóink! Akinek bármi kapcsolata van az új Pannóniával, leírást, infót, fotót vagy videót tud nekünk küldeni, kérjük ne habozzon. Osszák meg az újdonságra kiéhezett olvasókkal, hogy mi a helyzet a Pannóniával.

Köszönjük Terplán Sándornak a fotókat és a fülest.

Akkor mégis V-max?

2008. május 31., 14:16 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Egyre több jel mutat arra, hogy a négy nap múlva nullához érő visszaszámlálás mégis az új Yamaha V-max évek óta várt bemutatóját jelzi. A kezdeti óvatos információ-kiszivárogtatás után egyre több konkrétum jelenik meg. Ha hinni lehet a pletykafészek újságíróknak, akkor 1800 köbcenti és 210 lóerő, amit az új Max tud.


Amennyiben a képek nem a Yamaha által kiszivárogtatott elterelő hadművelet részei, akkor a ménest ez a test fogja hordozni: hagyományos teleszkópok, csúnyácska forma, kétkarú lengővilla. Akár azt is mondhatnánk, hogy ragaszkodnak az előd szellemiségéhez, ahol a szépség és a funkció csupán hírből volt ismert. A futómű és vázproblémákat most már bizonyosan elfelejti a gyár, de így, első ránézésre egy designer nem ártott volna a csapatba.


Hogy egy nemzetközi beetetés részesei, vagy egy tévinformáció hiszékeny befogadói vagyunk-e, négy nap múlva elválik. Addig is itt a képek, szabadon lehet vizsgálni a részleteket. Kinek mi tetszik? Mitől háborodtok fel?

 

V-max vagy valami más?

2008. május 28., 17:18 Módosítva: 2009.07.25 21:01
A nemzetközi motorossajtó titkos csatornáin, mint nagyfeszültségű kábelen fut át a hír: talán már csak egy hét az új Yamaha V-Max bemutatójáig. Az évek óta halogatott modell egyes források szerint már itt van küszöbön. A Yamaha oldalán beindult egy visszaszámláló: valami biztosan történni fog egy hét múlva.

Új modell, vagy tényleg a rég áhított V-max? A sajtó képviselőit a június negyedikei napra Spanyolországba várja a Yamaha, addig a legnagyobb titoktartás övezi a kérdéses visszaszámlálást. Az interneten természetesen felbukkant egy fotó, amely egy lehetséges formáját mutatja a Maxnak. Szerkesztőségünk természetesen ott lesz, és utána jár a dolgoknak. Egy biztos, már ideje lenne bemutatni az új Yamaha V-Maxot, de az évek óta történő halogatás korántsem biztos, hogy most ér véget.

Önök szerint mi van a japánok tarsolyában?

Erzberg Rodeo - A hegy gyomrában

2008. május 25., 23:28 Módosítva: 2009.07.25 21:01

A tavalyi győztes megőrizte címét: a lengyel Taddy Blazusiak másodszor is megnyerte az Erzberg Rodeo Hare Scremble-t. A verőfényes déli napsütésben indult futam nem kímélt sem gépet, sem embert, a motorok és a versenyzők is sorban kényszerültek feladni.


Sajnos magyar versenyzőinknek nem sikerült a feljutás, Varga Ákos hiába vágott neki az első sorból, a hegy közepén körülbelül az ötvenedik helyen motorozva a technika vetett véget a hegymenetnek. A KTM blokkja egy éles sziklától kilyukadt, és elfolyt a váltóolaj. Ameddig a gép vitte Ákost, addig a száradó váltó ellenére is húzta neki - az idei reményteli kvalifikáció után már csak a feljutást kívánhatjuk jövőre.


Blazusiak kiérdemelte a száguldó polák címet. Az előzetes várakozások két órát saccoltak a bánya aljától a tetejéig való feljutásra. Ezt a mosolygós fiatalember könnyedén ütötte meg, szenzációs 1:20:13 eredményével felülmúlva minden előzetes tippet. Negyed órával utána, másodikként Andreas Lettenbichler a BMW 450 Sportenduróval haladt át a célvonalon.


A nap második meglepetése az angol Paul Bolton volt, aki privát versenyzőként és újoncként állt rajthoz a Rodeón. Honda CRF250-en elért harmadik helyezése jelzi, hogy nem csupán a nagy nevek férkőzhetnek fel a csúcsra. Utána a Dakar győztes andorrai Cyrill Depres ért célba, őt követte a 19 éves amerikai Kyle Redmond KTM quadjával. A tizenkettedik helyen történelmi esemény történt, az Erzberg Rodeo történetében először ért fel kéthengeres motor. Az Aprilia RXV 450-en küzdő Nicola Paganon törte meg az egyhengeresek hegemóniáját.


A por lassan leszáll, motoros cuccaimból még hónapokig potyog majd a vasérces törmelék. A kipufogók visszhangja elhal a falak közt, de egy év, és újra indul a vashegyi őrület. Offroad vallásúaknak kötelező zarándoklat.


Helyezések: 1. Taddy Blazusiak (POL, KTM), 1:20:13
2. Andreas Lettenbichler (GER, BMW), 1:35:58
3. Paul Bolton (UK, Honda), 1:38:03
4. Cyril Despres (AND, KTM), 1:38:22
5. Kyle Redmond (USA, Christini KTM), 1:42:19
6. Geoff Aaron (USA, Christini KTM), 1:45:32
7. Gerhard Forster (GER, BMW), 1:46:15
8. Chris Birch (NZL, KTM), 1:47:35
9. Juha Salminen (FIN, KTM), 1:51:19
10. Mark Jackson (UK, KTM), 2:04:45
11. Ralf Scheidhauer (GER, KTM)
12. Nicola Paganon (F, Aprilia)
13. Darryl Curtis (RSA, KTM)
14. Edward Jones (UK, KTM)
15. Rene Dietrich (GER, KTM)
16. Alex Antor (AND, KTM)
17. Martin Craven (UK, KTM)
18. Cory Graffunder (CAN, KTM)
19. Andrew Reeves (IRE, KTM)
20. Roland Sailer (AUT, KTM)

Az őrültekről és az őrült pillanatokról pedig részletes beszámoló következik hamarosan a Belsőségen.

Erzberg Rodeo - alpesi tombolás

2008. május 24., 23:11 Módosítva: 2009.07.25 21:01

Nem okozott meglepetést a tegnap este: a nemzetközi szabadcsapatokkal megerősített osztrákok alaposan a pohár fenekére néztek. A mindent vastagon beborító por a torkot sem kímélte, muszáj volt leöblíteni. Nem is restelkedett senki, a több ezer főt befogadó rendezvénysátor majdnem szétszállt az élettől.


Akármennyire is érthető lenne, a sokezer félkegyelműen vidám embert mégsem zárja hermetikusan körbe a karhatalom: tegnap este felvonulást tartottak a falu összesereglett népének. Eisenerz lakosai kibújtak mézeskalács-házikóikból, hogy integetve és vidáman fogadták a búgó hordát.


Egyszer egy évben örömmel tűrik a helyiek a gumifüstöt, a kipörgő abroncsokat és a műemlék falak között visszahangzó kipufogózajt. Amint elvonultak a motorok, perceken belül helyreállt a rend. Csak a fekete gumicsíkok és a versenygépek hűtővíz-foltjai emlékeztettek az Erzberg Rodeo hagyományos felvonulására.


Magyar versenyzők is rajthoz álltak az egyik legnehezebbnek tartott terepversenyen. Varga Ákos, Tichy János, Nagy Péter, Kovács Péter és Szendi Gábor képviselik Magyarországot a vasércen. A tegnapi és mai kvalifikációk eredményeként Varga „Alma” Ákos a szenzációs 20. helyet érte el, csupán négy pozícióval lemaradva Giovanni Salától. Nagy Péter a szintén elismerésre méltó 109. időeredményt motorozta össze.


A holnap déli rajt során a motorosok ötvenesével indulnak majd. Eddig, a kvalifikációk során egyenként, a hegy szerpentinszerű lépcsőin hajtottak felfele. Holnap a Hare Scramble-n pedig toronyiránt, egy szinte elképzelhetetlenül nehéz vonalvezetés mellett indulnak majd legyőzni a hegyet. Félszáz méteres siratófalak sorakoznak egymás után - ember és gép számára egyaránt kegyetlen körülmények ezek.


Varga Ákos a tegnap esti optimista hangulatában versenyzői szemmel mesélt az Erzberg Rodeóról. Az egy kilométer szintkülönbséget átfogó pálya számos meglepetést tartogat: supermoto, krossz- és salakmotorozás váltja egymást, azonban minden sokkal extrémebben, mint a szokásos versenyeken.


A talaj a kvalifikáció egy futama alatt leeszi a gumi bütykeit, a motorok optimális karburálása szinte lehetetlen: akinek jól megy lent, annak fent nem lesz esélye. A hosszabb egyenesekben nem ritka a 160km/h-ra sem, igaz ezekre a holnapi főfutamon nem nagyon lesz esélye senkinek. A jó starthelyek a pálya állapota miatt fontosak, a később indulók egy széttúrt és megbontott terepet kapnak csak.


A sajtósátor békessége egy sziget az Erzberg Rodeo tomboló szombat estéjében. Petárdák robbanak odakint, tűzijátékok fénye szűrődik át a ponyván. Egy-egy tiltásig kipörgetett motor sikitása teszi teljessé a dübörgő hangfalakat: mulatnak a szurkolók, tombolnak nevetve a kiesettek.

Erzberg Rodeo - tisztelettel jelentjük

2008. május 23., 16:06 Módosítva: 2009.07.25 21:01


Megkezdődött a világ egyik legismertebb terepversenye, az ausztriai Erzberg Rodeo. Európa legöregebb külszíni fejtésében 1500 motoros várja, hogy feljusson a hegyre. A világsztároktól az amatőrökig mindenki itt sorakozik, hogy elindulhasson felfele. Reggel nyolc órától zajlik az Iron Road Prolog, ahol a hegybe vájt szerpentinen haladnak a csúcs felé a versenyzők.



Most, délután négykor még 200 motoros van hátra, a levegőben érezni a versenyhangulatot. Ennek ellenére mindenhol békesség, mintha anyatejet szopnának a szarvasmarhával fémjelzett energiaital helyett. A távolságok szinte érzékelhetetlenek, az évszázadok alatt a bánya hatalmas területet szakított ki a hegyből. Finom vasércpor, kavics és rőt színű sár keveredik. A világvége-hangulatot tompítja a környező hegyek zöldje és májusi hófoltjai. A gyalogutakat békés egyetértésben használja endurós és az épp motor nélkül trappoló - mintha mindenki géppel lenne, krosszcsizma a lábakon, ezek nyomát vágják át a terepgumik bütykei.



Folymatos hanghatás a gépek búgása. A nagy négyüteműk dübörgése keveredik a kétütemű krosszgépek sikításával. Innen-onnan techno, miközben a szél gitárszólókat hoz. Minden lépésben valami narancssárgát látunk, a nemzeti büszkeség szerves része a KTM. A kutya sáljától az élversenyzők gépéig mindenhol ott a szín, a Husabergek és a kéthengeres Apríliák szinte észrevétlenek maradnak a dömpingben.



Egy-egy gép elhaladtát csak a porfelhő jelzi a távolban, nem egymással, hanem az idővel küzdenek ma. Nincs sietés, nincs elit. A tavalyi bajnok Taddy Blazusiak békésen támasztja a KTM sátor oldalát, valami sárízű poénon kuncog Salával és Despres-vel. Mellettük narancssárga hajú labanc suhanc próbálja a helyzet szépségét átadni a krumpliarcú Heidijének, bólogat ő is, bólogat mindenki, jó ez itt.



Percről percre érkeznek a terepmotorozás elkötelezettjei, megjósolható a kirobbanó hangulat estére. Osztrákok ezek, nem sietős nemzet: lassan, de stabilan isszák le magukat. Zehn kleine Jaegermeister, a versenyből kiesettek együtt fogják szétcsapni magukat a helyiekkel. A fél világ képviselteti magát - sörben, snapszban már nincs ellenfél, néhány óra múlva mindenki összeborul.



A mai eredmények estére lesznek nyilvánosak, ezeket holnapi tudósításunkban megosztjuk a kedves olvasókkal.
 

Hidrogén hajtja!

2008. május 20., 22:23 Módosítva: 2009.07.25 21:01

A Crosscage jár! Mostantól nem fantazmagória a hidrogénhajtású motor, a Suzuki és az Intelligent Energy közös gyermeke sikeresen teljesítette első nyilvános próbaútját. A keskeny, jövőbe mutató formájú motor számtalan finom megoldást vonultat fel, a speciális abroncsain át egészen a műszerfalig: az innovatív lendület nem csupán a hidrogéncellákra vonatkozik.



Reméljük, a fejlesztés nem áll meg, és hamarosan egy utcai használatú változat is készül. Tény, hogy a Suzuki Crosscage-dzsel való közlekedés alapja a gázkút-hálózat, de talán egyszer az is kiépül országunkban. A remény hal meg utoljára, nem igaz?

Superlaggera

2008. május 18., 23:19 Módosítva: 2009.07.25 21:01


Még egy cég, aki nem a lóerők meddő vadászatában látja a sportosságot: a francia Tucson megkezdte a munkát a BT550 Superlaggera bemutatásán. Ahogy a név is mutatja, a szuperkönnyű motor 550 köbcentis, a térhálós vázba az Aprilia V2-esét szerelik majd.




Szénszálas kerekek és neves GP beszállítók alkatrészei szavatolják a kis tömeget és a kimagasló kezelhetőséget. A formát Yann Bakonyi, a magyar származású designer álmodta meg. Egy biztos: a motor olcsó nem lesz, de árát élményekkel kompenzálja majd.

Balsors, akit régen tép

2008. május 18., 13:48 Módosítva: 2009.07.25 21:01

Az idei szezon eddig legizgalmasabb versenyét láthatták azok, akik leültek a le mans-i nagydíjat megnézni. Talmácsi Gábor a nyolcadik helyről rajtolva tört előre, majd a 2-3-4 helyen motorozva csatázott körökön át. Versenyzőnk sokáig csapattársát, Gadeát támadta, de a kilencedik körben változás állt be, Bradl hátulról berobbanva került az élre.

Bradl, Terol és Olive voltak Talmácsi fő ellenfelei a négyesben. A versenyzők csatájába beleszólt az időjárás, a tizenhatodik körben eső miatt a versenyt a rendezők félbeszakították.

Gumicsere után a verseny folytatódott. Az óvatosság volt a jellemző, ennek ellenére már rögtön az újraindítás után az élre állt Rabat bukott. Gábor kihasználva a lehetőséget átvette a vezetést. Sajnos nem örülhettünk sokáig a kecsegtető pozíciónak, mert a célegyenesbe vezető kanyarban Talmácsi elbukott. Azonnal felugorva folytatta a versenyt, de csak a 21. helyen tudott bekapcsolódni a viadalba.

Di Meglio, Smith és Terol léphetett a dobogóra, Talmácsi Gábor balszerencsés módon a 14. lett.

1 M. DI MEGLIO FRA Ajo Motorsport 10'08.574
2 B. SMITH GBR Polaris World + 0.800
3 N. TEROL SPA Jack & Jones WRB + 3.077
4 P. ESPARGARO SPA Belson Derbi + 10.407
5 A. IANNONE ITA I.C. Team + 11.697
6 S. BRADL GER Grizzly Gas Kiefer Racing + 11.881
7 L. ZANETTI ITA ISPA KTM Aran + 16.372
8 J. OLIVE SPA Belson Derbi + 16.545
9 R. DE ROSA ITA Onde 2000 KTM + 19.163
10 R. KRUMMENACHER SWI Red Bull KTM 125 + 22.391
11 S. CORTESE GER Emmi - Caffe Latte + 22.847
12 P. TUTUSAUS SPA Bancaja Aspar Team + 23.195
13 S. CORSI ITA Jack & Jones WRB + 23.553
14 G. TALMACSI HUN Bancaja Aspar Team + 23.695
15 A. MASBOU FRA Loncin Racing + 24.240
16 T. NAKAGAMI JPN I.C. Team + 26.196
17 E. RABAT SPA Repsol KTM 125cc + 26.411
18 R. LACALENDOLA ITA Matteoni Racing + 26.895
19 L. ROSSI FRA FFM Honda GP 125 + 27.446
20 S. GADEA SPA Bancaja Aspar Team + 31.829
21 D. WEBB GBR Degraaf Grand Prix + 34.810
22 R. MURESAN ROU Grizzly Gas Kiefer Racing + 35.190
23 D. AEGERTER SWI Ajo Motorsport + 47.840

VW motorkerékpár?

2008. május 17., 13:35 Módosítva: 2009.07.25 21:01
9

Ez már a vég, az agónia jele: a népautó nevet viselő német ipari óriás most a motoriparba nyúlna bele. A Volkswagen az osztrák motorgyártóval, a KTM-mel szövetkezik, hogy a számára új és ismeretlen piaci szegmensben megvesse lábát.

A korábbi kapcsolat eredményeként bemutatott KTM X-Bow sportkocsi a VW Group és mattighofeni gyár együttes projektje, hiszen a közös tervezésű ultrakönnyű autót egy Audi TT blokk hajtja. A szomszéd füvének legelése nem maradt egyoldalú: most a Volkswagen kalandozna a kétkerekűek világába. A tervek egy- és kéthengeres motorokról szólnak, ám a projekt keretében teret adnának a korábban többször zárolt GX-3 tanulmányautónak. Ennek ismertetőjegye az elöl kettő, hátul pedig egy kerék.



Hogy a berögzült kategóriákban gondolkodó motorpiac torkán le lehet-e tolni a „népautót” mint márkanevet az nagyrészt marketingköltség kérdése, de tekintettel a luxuskocsik piacán döglődő VW Pheatonra remélem maguk sem gondolják komolyan, és mindenki marad a saját kaptafájánál.

Önnek kéne?

Feltámadunk?

2008. május 17., 11:23 Módosítva: 2009.07.25 21:01

A főnix gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár. Élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”. Vannak ilyen madarai a motoriparnak is. Lángolva elégnek, aztán a hamuból újjászületve támadnak fel, hogy később újra eléghessenek.


Hasonló cég az Indian is, amely fejdíszébe a mitológiai madár tollait tűzve újra és újra megpróbálja. A második világháború áthúzta számításaikat, a hadi megrendelések lévén a nagy konkurens Harley Davidson tollasodott meg, míg az egyre kopaszabb Indian szánalmas kísérleteket tett a túlélésre. A redditchi Royal Enfield brit kéthengeresét címkézték át, de a soros kéthengeres nem nyerte el az amerikaiak tetszését. Az agónia után jött az égés, a hamvakból néhány évvel ezelőtt kikelni látszott az új madár, ám némi szárnypróba után még visszafészkelte magát.


A márkanév tulajdonosa, a Stallican Limited befektetési csoport, egy újabb élesztést próbál keresztülvinni, a karácsonyi piacra már a boltokba küldené a 2009-es Indian Chiefet. Vállalkozásuk mögött látszatra kellő anyagi fedezet áll, de a vevői vágyak meghódítása csupán részben pénz kérdése. A kikopott, múzeumi emlékké fakult márkanevet nem lesz egyszerű újra a valósághoz kapcsolni, ám az Indian Motorycle bízik magában. Standard, Deluxe, Roadmaster és Vintage változatokat terveznek, ezekkel szeretnék meghódítani a még mindig a retróban poshadó piacot.


A 30-35 ezer dolláros árért cserébe hozzák a szokásos formát, mélyre húzott sárvédők, szögecselt nyereg, széles kormány és V2-es motor. A megbízható múltidézés a premium-cruiser kategóriába pozícionálná a "Főnököt", nyoma sincs az egykori innovatív lendületnek. 1720 köbcentis, saját fejlesztésű szív kerülne az acél bölcsővázba. A "Power Plus" nevű motor körülbelül 80 lóerőt továbbít majd a hatsebességes váltónak. Elöl 41 mm-es villák, hátul központi rugóstag tartaná a 16 collos abroncsokat. A 334 kg-os összsúlyt tekintve egy biztos: lesz a motorban anyag.



Hogy sikeres lesz-e az új Chief, nem megjósolható, ám a retrogiccsre fogékony cruiser-piacot tekintve előfordulhat, hogy a halott hamvainak gyalázást most sem bünteti meg senki.

Juhász kilencese

2008. május 11., 23:05 Módosítva: 2009.07.25 21:01
A kilences szám jellemezte Juhász Dávid GSX-R Európa Kupás szereplését. A nyitófutam után a bajnokság kilencedik helyéről várta Dávid a folytatást, és most Monzában, a második versenyhétvége pénteki időmérőjén is a kilencedik edzéshelyet szerezte meg.

Dávid a harmadik sorból rajtolhatott. A rajt előtt elkezdett esni az eső, de a rendezőség útnak engedte a mezőnyt esőgumi nélkül. A döntés nem volt helytelen, az eső elállt és a pálya vizes foltjai fokozatosan felszáradtak. Dávid remekül kapta el a rajtot, hetedikként csatlakozott az élbolyhoz. A verseny második felében Juhász Dávid lelassult, motorján meglazult a váltókart és a váltórudat összekötő csavar, aminek következtében egyre nehezebben találta a sebességfokozatokat. Az utolsó körben leszakadt a váltókar, így ötödik fokozatban kellett Dávidnak teljesítenie a kört. Sajnos négy versenyző elé tudott kerülni a célvonalig, ahol végül tizenegyedikként haladhatott át. A pontversenybe nem számolják bele a szabadkártyások eredményét, így Juhász a kilencedik helyért járó hét ponttal gazdagodhatott.

nUCLEUS: beleszerettem a jövőbe

2008. május 10., 14:28 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Hogy kezdjem? Azzal, hogy akarom, és bármelyik olvasóm fél karját odaadnám ezért? Akár így is, hisz igaz, percek óta vakarom magam össze, fejemben a múlt dobozvázas koncepciói kavarodnak a jövővel, a technicizmus robotizált foszlányai a zen buddhizmus minimalizmusával. Jelentem: végem. ide vele!


A NONOBJECT stúdió nUCLEUS projektje még sosem látott koncepciója a motoriparnak. Egy könnyű rúgással csinálja ki az elmúlt évszázad minden formai nyűgjét. Immár a múlt koszcsíkjának látszik a váz, a tank, az ülés idáig erőltetett összhangja. Egy lágy vízió hányja odébb mindezt: a nUCLEUS egy új korszakot nyit a formatervezésben. Az eddig megismerthez való köze kimerül a két kerék alkalmazásában: az elektromos meghajtás és a kortalanság esszenciális formája a jövő ígérete. Mintha egy hagyományos motor szállítódoboza volna – a két finoman hajlított lap a váz maga, közte mindennel, ami szükséges. Az egyelőre számítógépes modell szintjén mozgó motor sallangmentes, funkcionalista jövőt vetít elő, mégsem ingerszegény: a nagy szabad felületek bármilyen designt vagy festést megengednének.


Őszintén remélem, hogy a NONOBJECT nUCLEUS nem marad puszta vízió, szeretnék hinni benne, hogy a jövő felé kétségbeesve utat kereső motoripar hozzám hasonlóan megoldást lát ebben a zseniális tervben.

Háztáji üzemanyag

2008. május 10., 12:35 Módosítva: 2009.07.25 21:01
2
Megállni a benzinkút előtt és kacagni? Lepattintani a plexit, majd hazamenni tankolni? Most már ez is lehetséges, hogyha valaki etanol-üzeműre állítja át motorját: az Amerikai Egyesült Államokban megindult a MicroFueler árusítása.

A házi „lepárló” készülék áram, víz, nyerscukor és élesztő segítségével állítja elő az alkoholt. A kezelése nagyon egyszerű, mint egy mosógépbe behányjuk az adalékokat, a 110 valamint 220 voltra készülék pedig a háttérben elkészíti a végeredményt: kb. 165 forintért 3,8 liter alkoholt (1 USD/gallon). A MicroFueler saját kútfejjel rendelkezik, vagyis a szokásos töltőpisztolyt használhatjuk, a beépített pumpa az üzemanyagtartályba nyomja a nedűt. Egy hét alatt 133 litert 100%-os tisztaságú alkoholt képes előállítani. Ez a mennyiség, ha E25-re keverjük benzinnel, több héten képes üzemanyagként, vagy adalékként szolgálni belső égésű motorjainhoz.

Valóban ennyire egyszerű lenne? Tom Quinn gyártó szerint igen, egy gombnyomásra vagyunk üzemanyagunk házi gyártástól. Daniel Kammen, a kaliforniai Berkeley Egyetem Alternatív és Megújuló Anyagok Laboratóriumának vezetője szerint a kérdés egy kicsit árnyaltabb. A berendezés erősségének nevezi a fejlett filtrációt, amellyel az alkoholt és a vizet külön tudják választani, ezzel nyerve nagy tisztaságú etanolt. Az előállítás alapfeltétele a nyerscukor, ennek beszerezése nem mindenhol és nem mindenki számára lehetséges, országonként és régióként változik a beszerzési ár. A termelési terület és az élelmiszerek gyártásához szükséges mezőgazdasági kapacitás viszonya sem egyértelmű, de az eszköz vitathatatlanul működőképes. Sajnos a világban a jövedéki adó érinti az üzemanyagokat, ezért ennek liberalizációja nélkül tulajdonképpen bűntényt követnénk el az otthoni gyártással. Magyarországon is hatósági érzékenységet váltani ki a MicroFueler. A mintegy másfélmillió forintba kerülő eszköz ennek ellenére az Egyesült Államokban megvásárolható.

Hazai forgalmazása, nyugodtan mondhatjuk, hogy kizárt, bármelyik használóját statáriálisan csinálná ki a Vám- és Pénzügyőrség. Ennek ellenére világszinten erősödő tendencia a kőolaj alapú üzemanyagok kiváltása környezetkímélő és megújuló energiaforrásokra. Az, hogy a számos lehetőség közül melyek válnak majd be, nem tudhatjuk, de egy biztos: a robbanómotorokhoz olyannyira ragaszkodó motorosok is kénytelenek lesznek záros időn belül hozzászokni valami máshoz, magunk és Földünk érdekében.

Két új Husky

2008. május 9., 11:03 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Husqvarna bemutatta két új enduróját, a TE 310-et és TC 450-et, a könnyű kezelhetőséget és nagy dinamikát ígérő motorokat.

A 2008-as TE 250-ből fejlesztették ki a 310-est. A korábbi blokkot felfúrták, és egy könnyített, ám szilárdabb vázba tették. Az üzemanyagot befecskendezéssel juttatják a hengerbe. A gyár nyilatkozata alapján egy olyan optimális hangolást sikerült kialakítani, amely széles fordulatszám-tartományban lehetővé teszi az optimális erőleadást. A 450 motorja megegyezik a tavalyi szezonra kiadottal, ám itt is könnyebb vázba került. A megállásról újfajta hullámos féktárcsák gondoskodnak. Mindkét enduro Marzocchi villákat és Sachs rugóstagokat kapott a még jobb kezelhetőség érdekében.

Talmácsi felférkőzött a dobogóra

2008. május 4., 14:19 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Megtört a jég, legalábbis megrepedt: 2008-ban először sikerült a dobogóra állnia Talmácsi Gábornak. Talán még szebb eredményt láthattunk volna, ám micsoda meglepetés: az Aprilia újra makrancos volt.

A vizes aszfalt bizakodásra adott okot, Gábor higgadt stílusának kedvez a nedves pálya. Negyedik helyről startolt, majd Bradley Smithszel és Andrea Ianonnéval vívott körökön át. Csupán Di Meglio szólt bele a párharcba. A szinte ismeretlen Ianonne körről körre növelve az előnyét három másodpercet vert rá a második helyen beérkező Di Meglióra. Őt követve a bronzérmet Talmácsi Gábor szerezte meg.

A sajtótájékoztatón elmondta, hogy a motor hűtésével problémái voltak, ezért a verseny végén nem bonyolódhatott nagyobb csatákba, inkább a biztos pontszerzést választotta. Megemlítette, hogy nem a kínai Pramac Grand Prix-hez megfelelő áttételeket választották. A világbajnokság állása szerint Gábor jelenleg a nyolcadik.

A 250-esek között Tóth Imi a 16. helyen futott célba. A futamot Kallio nyerte Aoyama és Pasini előtt. A Moto GP-ben Rossi magára talált, megelőzve Pedrosát és Stonert, megnyerte a kínai versenyt.

Eredmények

MOTO GP:

1     V. ROSSI, ITA, Fiat Yamaha Team, 44'08.061
2     D. PEDROSA, SPA, Repsol Honda Team, + 3.890
3     C. STONER, AUS, Ducati Marlboro Team, + 15.928
4     J. LORENZO, SPA, Fiat Yamaha Team, + 22.494
5     M. MELANDRI, ITA, Ducati Marlboro Team, + 26.957

250:

1     M. KALLIO, FIN, Red Bull KTM 250, 48'12.217
2     H. AOYAMA, JPN, Red Bull KTM 250, + 3.238
3     M. PASINI, ITA, Polaris World, + 13.811
4     M. SIMONCELLI, ITA, Metis Gilera, + 18.474
5     A. DEBON, SPA, Lotus Aprilia, + 21.066

16     I. TOTH, HUN, Team Toth Aprilia, + 1'45.018

125:

1     A. IANNONE, ITA, I.C. Team, 46'02.275
2     M. DI MEGLIO, FRA, Ajo Motorsport, + 3.355
3     G. TALMACSI, HUN, Bancaja Aspar Team, + 3.451
4     P. ESPARGARO, SPA, Belson Derbi, + 14.028
5     S. BRADL, GER, Grizzly Gas Kiefer Racing, + 23.853

Ragyogó sugár - A Shineray komolykodik

2008. május 3., 08:15 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Tudják, hogy minek a rövidítése a CIMTE? És számolta valaki, hogy ez már a hetedik volt?

Chongqing a Jangce folyó partján, Kína szívében található. Nem csak térségének vezető ipari városa, hanem mostanra világszinten jegyzett indusztriális központ. Itt került megrendezésre a CIMTE (China International Motorcycle Trade Exposition), amely az ország vezető motorkiállítása. Amint neve is mutatja, nem csupán a hazai piac számára nyitott, ez egy nemzetközi szakvásár. Ez a napokban véget ért rendezvény is mutatja, hogy az ázsiai ország motorgyártása egyre komolyabb szinten van: túl a szolgai másolatokon, európai szemmel is értékelhető modellek születnek Kínában.

Az egyik legdinamikusabban fejlődő márka a Shineray. Neve alapján akár elfogadható is lenne, az angolos hangzás könnyebben rögzül bennünk, mint a kantoni, vagy mandarin szavak. A kínálat tipikus, kisköbcentis városi csődörök és szúnyogcsődörök – erre van szüksége a helyi átlagembernek. Üzletpolitikájuk már részben beigazolódott nemzetközi szinten is. Jelentősnek mondható exportot bonyolítanak Dél-Amerikai országaiba.

A CIMTE-n mutatták be legújabb motorjukat XY250GY-t. Igaz, hogy a típusmegjelölés a gsxrzxrcbryzf kultúrkörben szúrja a szemet, de a kínaiak igyekezete egy minőségi eszköz gyártására letagadhatatlan. A Honda alapról fejlesztett blokk rengeteg pozitív elemet mutat: 6 sebességes váltó, DOHC vezérlés - eddig ismeretlen szintje a kínai motoroknak. Az állítható upside-down villa, a gázos hátsó teleszkóp, a minőségi fékek is bizonyítják, hogy ezúttal nem tréfálnak a csíkszemű barátaink. Érdekes módon prezentálták a gépet a kiállításon: apró darabokra szedték a terepmotort és alkatrészenként lógatták fel, így mutatva, hogy nincs titkuk és szégyellnivalójuk. A forma nem marad el japán és európai konkurensektől, a motor jövője az összeszerelésen és az alkatrészek minőségen múlik. A Shineray szóvivője a CIMTE-n elmondta, hogy motorjuk FIM-homológ változatával szeretnének Európában is versenyezni, hogy bizonyíthassák konstrukciójuk nagyszerűséget.

Bevallom, mint minden átlagember, egyelőre én is szkeptikus vagyok a XY250GY tekintetében. Az viszont kétségtelen, hogy a jövő Kínáé. Lehet, hogy éppen most kezdődik el?

Noaleban nem pihennek

2008. május 2., 15:48 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Noaleben szorgalmas népek laknak. Szorgalmasak és motiváltak. Mi más magyarázná, hogy az Aprilia gyár ilyen ütemben fejleszti és dobja piacra modelljeit?

Alig néhány nap telt azóta, hogy a sajtónak leleplezték az SMV 750 Dorsodurot. A kompakt vázba ültetett V2 hétötvenes supermoto egy újabb szemet gyönyörködtető mintapéldája az olasz design nagyságának. A Shiverben már korábban bemutatkozott ride-by-wire rendszerű, 92 lovas blokk dinamikus, élvezetes motorozást tesz lehetővé.

Még el sem csendesedtek a vágyakozó sóhajok visszhangjai, máris azt suttogják a bennfentes források, hogy a gyerek nem lesz egyke. A következő évben valószínűleg az 1200 Dorsoduro és az 1200 Shiver is piacra kerül. A szintén V2-es blokkal épített gépek így igazi konkurenciát jelentenek majd olyan motoroknak, mint a Ducati Hypermotard, a KTM Superduke 990, vagy Supermoto 990.

Ismét az építések

2008. április 30., 09:00 Módosítva: 2009.07.25 21:01
Az amerikai autók és motorok rajongói idén még számíthatnak egy nagy dobásra: május 3-4. között második alkalommal elkezdődik Kelet-Európa legnagyobb custom bulija, Rod n’ Custom Show 2008. Az épített motorok, amerikai autók, valamint a hot rodok kultúráját összesen 12500 négyzetméteren mutatják be, a fele szabadtéri, a másik fele beltéri kiállítás. A budapesti Hungexpo csarnokában 28 nemzetközi hírű motorépítő cég és közel 100 autó sorakozik majd. A szabadban pedig V2 és amerikaiautó-találkozó zajlik majd különböző programok kíséretében.

A sokat vitatott és sokak által csodált Orange County Choppers motorjai először mutatkoznak be Magyarországon. Most lehetőség nyílik közelebbről is megszemlélni a megoldásokat, megvizsgálni a minőséget, hogy a tv-s hőzöngés közben mit is csavarnak össze a Teutulok Narancs-megyében. Szakmai szempontból sokkal érdekesebb az idei motorépítő Európa-bajnokság győztese, az Open Mind hazai bemutatkozása. Mellette olyan nevek mutatkoznak be, mint Fred Kodlin, Walz, Charley Gregoire, Luciano Andreoli.

A motorépítő-világbajnokság rendezője, az AMD hivatalos partneri szerződést kötött a magyar szervezőkkel, aminek eredményeként mostantól a Rod n’ Custom Show hivatalos elődöntője lesz a világbajnokságának. A versenyre nevező motorépítők egy, a sturgisi vb-re szóló 5000 eurós repülőjegyért küzdenek. A kiállításon az AMD tulajdonosa, Robin Bradley személyesen adja át a freestyle kategória első 3 helyezettjének az elismerő oklevelet. Külön díjazzák a magyar épített motorokat, és a közönség is szavazni fog a legszebb gépre.

Pálinkát a gépbe!

2008. április 27., 23:08 Módosítva: 2009.07.25 21:00
Mit tesz a magyar, ha lehullott almák borítják a kertet vihar után? Pálinkát főz. Mit csinál az angol a gyümölccsel? Alkoholt párol le, de nem a torkába, hanem motorba tölti.

A Prince William School of Northamptonshire vegyészhallgatói 6000 almát összegyűjtve etanolt állítottak elő, és egy Triumph Daytona 675-be tankolták. A motor szerkezetén semmit nem változtattak, csupán az injektortérképet programozták át. Az eredmény: 255 km/h-s száguldás a bruntingthorpe-i pályán. Kísérletük a Triumph fejlesztőmérnökeinek a figyelmét is felkeltette. A Fast Fruit elnevezésű kísérlet talán magával hozza, hogy ha nem is tiszta bioetanollal, de E25-el (25% alkohol és 75% benzin) üzemelő modellek jelenjenek meg a piacon – akár a Triumphtól, akár más környezettudatos gyártótól.

Egy kereke hiányzik?

2008. április 26., 14:40 Módosítva: 2009.07.25 21:00
Lássuk csak, a kenuban szeretkezésen túl mit adott a világnak Kanada? Hiába töprengek, semmi extra nem jut eszembe, vagy legalábbis olyan nem, ami motoros szemmel felér az Uno jelentőségével.

A 2008-as torontói National Motorcycle Show-n ismerhette meg a nagyközönség Ben J. Poss Gulak motorját. Természetesen a döbbenet és kétkedés nem maradt el, a közvélemény szerint a gépnek és alkotójának hiányzik egy kereke. Ez tévedés. Az Uno ugyanúgy két abroncson gördül, ezek azonban nem egymás mögé, hanem egymás mellé kerültek.

A 18 éves Ben akkor döntötte el, hogy elkezdi ezt a furcsa motort megépíteni, amikor 2006-ban Kínában járt. Megdöbbentette őt a környezetszennyezés mértéke, a szmog, ami a városokat beborítja. „Szükség van egy alternatívára, a közlekedés mai formája zsákutca.” Elhatározását tettek követték, az első skiccek után többen a fiú mellé álltak. Legtöbbet a Motorcycle Enhancements ontariói csapata segített, műhelyük és szaktudásuk nélkül az elektromos Uno nem lehetne az, ami: egy szériagyártásra érett, közlekedésre alkalmas jármű.

Annak ellenére, hogy az 55 kg-s jószág ijesztően (jól) néz ki, és látszólag dacol a fizika törvényeivel, mégis jól irányítható. Szerkezetét egy Yamaha R1 vázdarab és néhány plasztikelem alkotja. A súlypont változtatásával hozzuk mozgásba a giroszkópikus erővel kiegyensúlyozott szerkezetet. Minél jobban előrehajolunk, annál nagyobb sebességet tudunk elérni. Mindezt halkan és környezetkímélően teszi a pillekönnyű Uno. Annak ellenére, hogy tervezője szerint biztonságos és használható jármű, sokakban aggodalmat kelt a közúti használat. Önökben?