Hírek

Megvadította a Triumph a 900-as retró motorjait

2018. október 4., 11:34 Módosítva: 2018.10.12 09:46
42

A Triumph óvatosan frissítette a 900-as Street Twin sorozatot, a legfontosabb változtatások a blokkot érintik, például találtak még benne 10 lóerőt, vagyis 54-ről 64 LE-re húzták fel, ami testvérek között is majdnem 20%-os teljesítménynövekedés. Hogy ezt kiadja, könnyebb főtengelyt és kiegyensúlyozótengelyt terveztek hozzá, és  a tiltást is kitolták 500/perccel, így most 7500-as fordulatnál van vége a játéknak. Továbbá a szervizintervallumot 16 ezer kilométerre növelték.

Távolról sincs vége, olvasson még

Átdolgozta a KTM a 1290 Super Duke R blokkját

2018. október 4., 08:20 Módosítva: 2018.10.11 07:25
30

Legutoljára tavaly frissítettek a KTM 1290 Super Duke R-en, de a kölni Intermoton már most bemutatták a továbbfejlesztett, 2019-es modellt. A mostani frissítéssel a 2020 januárjában életbe lépő Euro5-ös emissziós előírásnak mennek elébe, ami a mostanihoz képest körülbelül 30%-kal kevesebb kibocsátást vár el. Ezt pedig az aktuális blokkal csak jelentős teljesítményveszteséggel tudták volna elérni.

KTM-1290-SUPER-DUKE-R
Távolról sincs vége, olvasson még

Kizárólag a top versenyzők fogják hasznát venni a GSX-R1000R új extrájának

2018. október 3., 11:36 Módosítva: 2018.10.09 08:53
26

A Suzuki 2019-re óvatosan frissíti a GSX-R1000-t és a GSX-R1000R-t. Az R-es modellnél állítható lesz a lengővilla tengelyének a pozíciója,  ami az utcai motorosok számára értelmezhetetlen apróság, de még a hobbi pályázók sem tudnak majd nagyon mit kezdeni vele, de a profi versenycsapatok számára új távlatok nyílnak a motor személyre szabását illetően. Ezen felül új, fémfonatos fékcsöveket is kap az R modell.

gsx-rupdate
Távolról sincs vége, olvasson még

Full-full extrás őrület lett az új Aprilia Tuono V4

2018. október 3., 11:36 Módosítva: 2018.10.11 07:25
114

Az Aprilia Tuono V4 1100 Factory hivatalosan is a legállatabb hyper-naked, ugyanis 2019-re az amúgy is vaddisznó szörnyeteget tisztességesen tovább extrázták. Teljesítmény alapján nem járna neki a legállatabb cím, mert a  KTM 1290 Super Duke R  szintén 175 LE, de a többséget azért üti (az S 1000 R és az MT-10SP szerényen csak 160 lóerősek).

Távolról sincs vége, olvasson még

228 lóerőre erősítették az új Kawasaki H2-t

2018. október 3., 08:47 Módosítva: 2018.10.17 07:17
72

A Mint egy falat kenyér rovatunk ismét jelentkezik: bemutatták a Kawasaki Ninja H2 frissített változatát, mely már 228 lóerőt tud, vagyis 28-cal többet, mint az aktuális modell, miközben még kezesebb lesz az erőleadása. Az utóbbit a H2 SX fojtószelepének köszönhetjük.

Ninja-H2
Távolról sincs vége, olvasson még

Ez az új Suzuki Katana

2018. október 2., 15:17 Módosítva: 2018.10.09 08:53
134

A Katana-történelem 1981-ben indult a GSX1100 Katanával, amely akkor a formáival annyira volt valószerű, mint a Hősök terén leszálló Millennium Falcon. 111 lóerős teljesítményével és a 240 km/h körüli végsebességével, a merész orrával és az oldalsó burkolatokat mellőző formatervével azonnal vágyott tárgy lett - amúgy azt a formát eredetileg egy MV Agustának szánták...

2019-katana-suzuki
Távolról sincs vége, olvasson még

Erősebb lett a vártnál az Indian utcai flat track motorja

2018. október 2., 13:01 Módosítva: 2018.10.09 08:53
92

A kölni Intermot kiállításon mutatkozik be az Indian FTR1200, a Scout flat-trackesített verziója, melynek a formai megoldásait az FTR750 versenymotorról mintázták, és ezzel ez lett az első, nem-cruiser Indian.

Távolról sincs vége, olvasson még

Új túramotort mutatott be a Yamaha

2018. október 2., 11:27 Módosítva: 2018.10.09 08:53
12

A Yamaha tisztességes modellfrissítést jelentett be 2019-re, amelynek első lépéseként bevezettek egy új színt, melyet az MT-125-től az MT-10-ig az összes MT-modell megkap, kivéve az SP változatokat. Az Ice Fluonak keresztelt kombináció halványszürke idomokhoz piros kerekeket és fekete blokkot, vázat, villákat és lámpaidomot kap.

Távolról sincs vége, olvasson még

Idő előtt leleplezték a Moto Guzzi túraenduróját

2018. október 2., 09:18 Módosítva: 2018.10.13 08:42
71

A Moto Guzzi mindenkit beelőzve kiszivárogtatta a V85 TT-t, a tavaly óta feszülten várt retró túraenduróját, és azt is megtudtuk, hogy a nevében a TT nem a Tourist Trophy-ra utal, hanem a Tutto Terreno (minden terep).

Távolról sincs vége, olvasson még

Félaktív futóművet várunk az Aprilia Tuono V4-be

2018. október 1., 16:10 Módosítva: 2018.10.05 06:23
40

Az Aprilia Tuono V4 1100 mély nyomokat hagyott a szerkesztőség tagjaiban, azóta is bepárásodik a kollektív szemünk, ha eszünkbe jut, és ha hihetünk a pletykáknak, 2019-re látványos fejlesztést kap a típus csúcskivitele, a nagyon hosszú nevű Tuono V4 1100 Factory: félaktív Öhlins futóművet tesznek alá.

Aprilia Tuono V4 1100 RR
Aprilia Tuono V4 1100 RR
Távolról sincs vége, olvasson még

Komoly frissítéssel tér vissza a KTM 690 Enduro

2018. október 1., 14:02 Módosítva: 2018.10.09 08:53
18

A nagy egyhengeres endurók lényegében eltűntek a piacról, vagy kettő- vagy többhengeres túraendurók, vagy kisebb, sportcélú darabok maradtak csak, a Husqvarna 701 Enduro az utolsó mohikán. A jó hír, hogy 2019-től ismét kapható lesz narancssárgában is: a KTM kínálatába visszatér a 690 Enduro R.

Távolról sincs vége, olvasson még

Megvan a világ első női motoros világbajnoka

2018. október 1., 10:43 Módosítva: 2018.10.09 08:53
208

Ana Carrasco tavaly már egyszer történelmet írt, amikor ő lett az első nő, aki világbajnokságon futamot nyert. Carrasco a SSP300-ban indul egy Kawasaki Ninja 400-zal, és a hétvégén a bajnokság utolsó fordulóján sikerült behúznia a bajnokságot: elképesztően szorosan, egyetlben ponttal verte el Mika Perezt, aki az utolsó körben úszott el a VB győzelme, amikor Daniel Valle elment neki.

Távolról sincs vége, olvasson még

Végre láthatjuk is a Suzuki Katanát

2018. szeptember 27., 12:24 Módosítva: 2018.10.04 15:22
51

A legutóbbi Katana videóhoz képest hatalmas előrelépés, hogy már tudjuk, milyen lesz az új, GSX-S1000 alapú Suzuki Katana. Ilyen:

katana kesz
Távolról sincs vége, olvasson még

Megmutatták a Yamaha Ténéré 700-at

2018. szeptember 27., 11:45 Módosítva: 2018.10.09 08:53
3

Már évek óta bizsergető várakozással figyelem a Yamaha Ténéré 700, vagyis az MT-07 blokkos, komoly terepezésre is alkalmas túraenduró eljövetelét. Láttunk már belőle tanulmányt, és a Yamaha is egyértelművé tette, hogy nem kell már sokat várni. És a mostani videó után kijelenthető, hogy a két nagy őszi kiállítás egyikén be is mutatják.

Távolról sincs vége, olvasson még

Villámygyorsan elkapkodták a KTM privát csapatoknak szánt rali versenymotorját

2018. szeptember 27., 10:39 Módosítva: 2018.10.02 17:36

Ha profin tudsz reggeli műsorban szerepelni, tökélyre fejlesztetted a pénzmosás határán mozgó szponzori megállapodásokat és leküzdhetetlen vágyat érzel a sivatagi motorozás iránt, akkor nincs mese: raliversenyzőnek születtél! És ez esetben neked szól a 2019-es KTM 450 Rally Replica.

Távolról sincs vége, olvasson még

Beköszönt a dashcam a motorok világába

2018. szeptember 26., 15:53 Módosítva: 2018.10.01 06:34
9

A Peugeot leleplezte a Metropolis 120 Ans-t, mellyel a motorgyártásuk 120. évfordulóját ünneplik, ennek megfelelően elég sok különlegességet tartalmaz. A Metropolis 120 Ans a háromkerekű Metropolis csúcsváltozatának tekinthető, takarékos 400-as blokkal, ABS-szel, kipörgésgáltóval, kulcsnélküli indítással, folyamatos guminyomás-figyeléssel és - ez a legfontosabb - beépített első és hátsó fedélzeti kamerával, vagyis ez az első széria robogó, amihez gyárilag jár a dashcam.

Távolról sincs vége, olvasson még

GSX-S1000 alapokon lesz az új Suzuki Katana

2018. szeptember 26., 11:31 Módosítva: 2018.10.02 17:36

A Suzuki Katana teaser-háborúja fordulóponthoz ért, és két teljesen semmitmondó és irreleváns videó után végre mutattak egy tankot - persze a mostani, harmadik filmben is felülreprezentált a kardok mutogatása, de legalább van egy snitt, ami a motorozáshoz köthető.

Távolról sincs vége, olvasson még

Mindjárt bemutatják a legütősebb Indiant

2018. szeptember 25., 15:26 Módosítva: 2018.10.01 06:34
2

A jövő héten a kölni Intermoton mutatja be az Indian az eddigi legizgalmasabb modelljét, a Scout FTR1200-at. Ez egy tüzes, flat track stílusú modell lesz, mely sok elemében idézi az FTR750 versenymotort, mellyel Jared Mees uralja az amerikai bajnokságot.

Távolról sincs vége, olvasson még

Szárnyakat kaphat a Ducati Panigale V4 R

2018. szeptember 25., 12:32 Módosítva: 2018.10.04 15:22
31

Amikor a MotoGP-ben betiltották a hagyományos értelemben vett szárnyakat, a döntés legsúlyosabban a Ducatit érintette: nem csak azért, mert bezártak egy kiskaput, hanem mert a Ducati volt az, aki keményen beruházott az aerodinamikai fejlesztésekbe, szem előtt tartva, hogy a technológia előbb-utóbb le fog szivárogni a széria motorok világába. Aztán az Aprilia beelőzte őket az RSV4 RF-fel, de most, ha hihetünk a pletykáknak, a Ducati felveszi a kesztyűt.

Távolról sincs vége, olvasson még

Full-full extrás GSX-R1000-et készített a Suzuki

2018. szeptember 24., 15:27 Módosítva: 2018.10.04 15:22
110

A nemrégiben belebegtetett fotók alapján egy homologizációs csúcsmodellt vártunk a Suzukitól, egy GSX-R1000RR-t, amely a Ninja ZX-10RR, a CBR1000RR SP és az YZF-R1M ellenfele lehetne, de helyette egy ultra-limitált kiadású, full-full extrás GSX-R1000R-t mutatnak be: ez a Suzuki GSX-R1000 Ryuyo, amelyből mindössze 20 darab készül.

Távolról sincs vége, olvasson még

Itt az új BMW R 1250 RT

2018. szeptember 24., 11:37 Módosítva: 2018.10.04 15:22
34

Már az R 1250 GS kiszivárgásakor tudni lehetett, hogy már bemutatásra kész az R 1250 RT is, amelyet azóta nyilvánosságra is hozott a BMW. A túraváltozat is megkapta a ShiftCam változó szelepvezérléses blokkot, mely jobb gázreakciót ígér alacsony fordulaton, miközben lényegesen erősebb lett - 134 lóerőt és 143 Nm-t ígérnek.

Távolról sincs vége, olvasson még

A használtmotor-piac idei sztárjai

2018. szeptember 19., 16:16 Módosítva: 2018.10.01 06:34
19

Idén augusztusig 6382 darab használt motort helyeztek forgalomba Magyarországon, a legkapósabb típus a BMW R 1200 GS volt, 94 darabot hoztak be belőle használtan. A második a slágerlistán a Honda CB600F 75 darabbal, a harmadik a Kawasaki Z750, amelyből 70 darab érkezett az országba.

Távolról sincs vége, olvasson még

Ilyen egy bátor és olcsó kínai túraenduró

2018. szeptember 19., 10:22 Módosítva: 2018.10.01 06:34
1

A kínaiak eljutottak odáig, hogy most már nem csak léghűtéses 125-ös nyomorúságokat tudnak gyártani, hanem már legalább képen jól néznek ki: aztán ha kínai kínai motorról van szó, simán előfordulhat, hogy élőben rettenetes, míg ha olasz-kínai koprodukcióval van dolgunk, akkor abból akár jó is kisülhet.

Távolról sincs vége, olvasson még

Leleplezték az új BMW R 1250 GS-t

2018. szeptember 18., 09:15 Módosítva: 2018.10.02 06:39
61

Miután a múlt héten kiszivárgott a BMW R 1250 GS bemutató videója, a bajorok úgy döntöttek, felesleges a titkolózás, és kinyomták a fő infókat az új túraendurójukról. A 2019-es modell legfontosabb újdonsága a blokk, melyet 1254 köbcentisre növeltek (eddig 1170 volt), és 134 lóerőt tud 7750-es fordulaton, a legnagyobb nyomatéka pedig 143 Nm. A furatot 1,5 mm-rel növelték, míg a löket további 3 mm-t kapott, tehát az eddigi 101 x 73 mm-es arány 102,5 x 76-ra változott.

Távolról sincs vége, olvasson még

Eljött a hobbiendurók reneszánsza

2018. szeptember 17., 12:52 Módosítva: 2018.10.01 06:34
43

Miután a spanyol GasGas megmenekült a csődtől, és irgalmatlan tempójú fejlesztéssel talpra állt, nekiláttak bátran kísérletezni - az első furcsa hibridjük a Contact ES volt, amely egy túra-triál motor - alapjaiban triál, de tettek rá egy jelzés értékű ülést és egy nagyobb tankot, hogy el lehessen távolodni vele a zárt pályáktól. A Contact ES-hez hasonlóan a frissen leleplezett ECRanger is hobbimodell, tehát nem versenycélra gyártották, hanem a műkedvelő endurósoknak. 

Távolról sincs vége, olvasson még