Ötvenessel megdöglesz
Ha egy szabályt túlságosan sokan szegnek meg, akkor általában nem csak a szabályszegőkkel, hanem magával a szabállyal is baj van. Márpedig az utóbbi időben feltűnően megnőtt azoknak az akcióknak a száma, amelyek során a rendőrség a motorosok jogosítványának meglétét ellenőrzi, ezzel párhuzamosan pedig a használtmotoros oldalak dugig vannak olyan kétkerekűekkel, melyek hengerűrtartalma 125 cm³, mégis ötvenes papírt umbuldáztak hozzá, és azzal használják őket.
Na, mit mond Önnek ez a két megfigyelés, Mr. Watson? Van itt összefüggés?
Naná, hogy van. Az autóval közlekedők nagy részének tele van a kalucsnija a dugóban állással és a parkolóhelykereséssel. A három kiló fölé kapaszkodott benzinárnál pedig az üzemanyagköltséggel is. Van alternatívája a dugóban aszalódó szerencsétleneknek? Persze hogy van, a robogó vagy a KRESZ által segédmotoros kerékpárnak nevezett – valójában a kerékpárral semmiféle azonosságot nem mutató - kismotor. Ezeket B kategóriás autójogsival is lehet vezetni, hurrá, megvan a megoldás.
Legalábbis úgy tűnik. Mert az első forgalomban töltött napok után kiderül, hogy az ötven köbcenti kevés. Egy ötven kilós egyetemista lány talán még nem érzi a hiányt, de a kétszer olyan nehéz, az autót robogóra cserélő férfinak kínszenvedés minden perc. Mert az ötvenes feltartja a buszt a buszsávban, hörögve lassul a legkisebb emelkedőn is, zöld lámpánál vinnyogva próbál minimális előnyre szert tenni, hogy aztán a nyomuló autók hada szorítsa le a sáv szélére.
A diagnózis egyszerű: a gyönge ötvenessel képtelenség tartani a forgalom ritmusát. Márpedig ha valami, akkor a forgalomban úszni tudás képessége alapvető fontosságú a közlekedésbiztonság szempontjából. Tessék már észrevenni: a lassúhajtás ugyanúgy halálos veszélyforrás, mint a gyorshajtás, a lassú járművet kerülgetni kell, kitérésre, fékezésre késztet, ezekben a manőverekben pedig mind ott bújik egy esetleges baleset írmagja. A törvényhozó célja annak idején bizonyára a biztonság javítása volt az ötvenes határ meghúzásával, de mára mindenképpen elavult ez a gondolkodásmód. Ez a limit inkább veszélybe sodorja a robogók vezetőjét, mint védi őket, kicsivel több hengerűrtartalom, ezáltal kicsivel több teljesítmény megváltás lenne.
Oké-oké, mondhatnánk, akkor miért nem teszi le a motorjogsit a delikvens, és miért nem ül át nagyobb motorra? Elmondom, mit gondolok erről. A motorjogsi drága és macerás, főleg annak, akinek nem drága hobbi, hanem költséghatékony autópótlék a motorozás. És ne jöjjön nekem senki az álszent farizeus szöveggel, hogy a motorvizsga tanfolyamon többet tanul az ember, mert nem. Szabó Attila kurzusain, ott meg lehet tanulni igazán jól motorozni, de a jogosítványképzésen biztosan nem. Ráadásul az ötvenesek és a 125-ösök vezetése közt technikailag olyannyira elhanyagolható a különbség, hogy erre hivatkozni igen nagy jámborság lenne bárkitől is.
Igen, jól sejtik mire akarok kilyukadni: nagyon gyorsan fel kéne emelni 125 köbcentire a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető kétkerekűek hengerűrtartalom határát.
Már megint egy valóságtól elrugaszkodott újságírói lázálom? Szó sincs róla, az Európai Unió ajánlásában már régóta szerepel ez a szabályozás, és több országban már régóta be is vezették.
Például a szomszédos Ausztriában, ahol – a biztonságért izgulókat megnyugtatandó – hat órás gyakorlati képzés (vizsga nincs) után ütik be a B111 kategóriát a jogsiba, amivel már 125-öst is lehet vezetni. Az olaszok lazábbak, náluk semmiféle megkötés nincs, a franciák két év autós gyakorlat után ülhetnek 125-ösre B kategóriával, és a luxemburgiak is vígan nyomulhatnak autójogsival a nyolcadlitereseken.
Vajon miért nem lehet ezt nálunk is megcsinálni? Biztonságosabb közlekedés, kevesebb autó a forgalomban, és a rendszámos 125-ös még a szerv számára is jobban ellenőrizhető, mint a jelöletlen ötvenes.
Minden mellette szól, az EU ajánlással is kompatibilis, akkor meg mire várunk?




Kommentek
2010.06.17 10:43:26nitrobi
@newtehen -
Erre való a megkülönböztető jelzés, félreállnak a járművek és hajrá.
Egyébként meg rend őrei jól motoroznak, meg merem kockáztatni, hogy a behemóttal városban simán utolérnek egy sportmocis tagot (persze nem Talmácsit)
2010.06.17 10:50:46KJ84
Acmee
Igazad van amelyik szabályt sokan szegik meg azzal baj van. Legalizáljuk a könnyű drogokat és a mérsékelt ittasvezetést, lehessen ingyen dvd-hez jutni, torrentezni szabadon, lehessen 70nel menni városban, telefonálni vezetés közben headset nélkül, telefont kikódolni legálisan, 125ös motort vezetni B-s jogsival, adót csalni, bejelentés nélkül dolgozni, kenőpénzt elfogadni, 14 éves kortól alkoholt és dohányárut fogyasztani, legálisan lefeküdni fiatalabb lányokkal.
Valahogy a motoros szabály nem lóg ki a többi közül. Mindet sokan szegik meg(több tízezren) = a törvénnyel van a hiba. Legalább is a Te analógiádat követve.
Igen sarkított a péda, de igaz.
2010.06.17 11:09:47alexm
Szerintem a 125ös még nem olyan erős gép, hogy nagymotornak minősüljön, pláne pár év autós hajtás után mindenki el tudná hajtani, persze aki fel tudja emelni a földről, csak az:)) A 40kg-os emberek maradjanak az 50cm3nél.
2010.06.17 11:22:04EBL
"Mi ez a duma, hogy aki mar vezetett 100000 km-t B-vel, annak tobb a rutinja, mint annak akinek van A ? Normalis vagy ? Anyadnak mennyi rutinja van "nagymotoron" ?"
Ne személyeskedjél, mert azzal csak saját magadról állítasz ki bizonyítványt. (Egyes)
Senki nem beszélt itt nagymotorról, csak te. Mindenki más max. 15 LE-s 70-125 ccm-es "kis" motorról beszél, amivel egy 100 kg-os ember kényelmesen fel tud menni a budai hegyekbe dolgozni, és aztán haza tud menni a családjához. Valamint A1 kategóriáról van szó, és nem A kategóriáról. (Itt te csúsztattál)
Aki meg azt állítja, hogy egy A1 tanfolyam a maga 10 órás forgalmi gyakorlatával és a 16 éves hülye gyerek, akinek a motor azért kell, hogy megmutassa magát a gimis lányoknak, mint motoros többet ér a defenzívitás és helyzetfelismerés terén, mint 100000 km rutin B kategóriában egy 35 éves tapasztalt családfővel mint sofőrrel, az nem mond igazat. Nekem csak B jogsim van, de van kb 100 órás vezetési gyakorlatom 125-ös motorom is (utassal mögöttem). Külföldön nem egyszer béreltem már 125-ös robogót, tudom miről beszélek. Nem egy nagy szám, ha az embernek már benőtt a feje lágya, és van forgalmi rutinja.
Mint írtam, globálisan kellene gondolkodni. A morál Budapesten azért ilyen szar, mert dugók vannak, és az embernek napi 1-2 órája egy vasdobozba zárva telik el. A kevesebb dugó jobb morált eredményez, a jobb morál kevesebb szabálysértést, a kevesebb szabálysértés kevesebb balesetet. Ezt kéne már felfogni kedves honatyáinknak, és minden eszközzel arra buzdítani nagyvárosaink lakosságát, hogy autó helyett motorral vagy tömegközlekedéssel járjanak.
2010.06.17 11:25:19Franky4fingers
@KJ84
Azt kéne látni, hogy a modern városi közlekedésben a robogónak igenis létjogosultsága van.Tizede annyi helyet foglal el mint egy autó, töredék üzemanyaggal megy. Az a gond, hogy alapvetően más szabályozásra lenne szükség, nem egy 30 éves törvény tákolgatására. A cikk alapfelvetése helyes, de kompletten új szabályozásra lenne szükség, mert az, hoyg segédmotoros kerékpár ez ma már egy nem létező dolog.
1. 125ccm legyen a smkp limit, de csak automataváltós robogóra
2. 17 éves kor alatt semmiféle motoros dologgal ne lehessen közlekedni, addig bringa (ma egy tuningolt 50-es szó nélkül megy 120-at)
2.b 17-21 éves kor között próbajogsi- hibázik, új vizsga
3. Kapjon rendszámot az smkp, de egyszerűbb ügyintézéssel, műszaki vizsga nélkül, olcsó biztosítással
4. Autópályára továbbra se mehessen fel a 125-ös robogó.
2010.06.17 11:38:58odb
Franky4fingers: mi az hogy továbbra se mehessen autópályára 125-ös robogó? Jelenleg is fel lehet menni vele. Annyi a megkötés, hogy 60 km/h-t tudnia kell önerőből.
EBL: te kiragadod a saját példádat. Egyáltalán nem általános, hogy mindenkinek van 100 ezer kilométer B-s tapasztalata, egy szabályozásban pedig mindenkire gondolni kell, arra is aki teljesen analfabéta módon viszonyul a motorokhoz. Abban pedig nincs igazad, hogy a 10 óra vezetés az A1-ben semmit se ér. Felügyelet mellett igenis sokat számít, mint bármilyen más oktatás.
2010.06.17 11:41:52Dirk Gently67
Hali, én most tavasszal vettem egy 50-es robogót, B-s jogsim van 19 éve, sokezer kilométerrel (Budapesten lakom, itt is sokat vezettem). Igen, a szörnyű dugók és parkolás miatt vettem (a belvárosban dolgozom, és tavaly óta min 280 Ft egy óra, hehe, ezeknek elgurult a gyógyszere...). Tapasztalat: az autók nem szorítanak le ugyan, de max 20%-uk figyel a robogósokra, a többi béna kacsa középen megy, a vonalon, nehogy haladhasson a hülye robogós, ha ő se tud. Egyébként az 50-es elég, pont az a jó, hogy nem kell hozzá rendszám és más macera, pl. a kötelezőm 3500 Ft/ÉV!!! Mivel ma van kb 900 km a motorban, nem vagyok nagy májer, de a városban tökéletes, verhetetlen a robogó kontra BKV és szgk. ároson kívülre meg maradt a kocsi. Ja és persze, ésszel élünk, zárt bukót vettem, mindig hosszú nadrágot veszek, egyelőre egy hosszúujjú bicikliskesztyűt, és legalább egy farmerdzsekit húzok. Ha perec van, legalább ne a bőröm gyalulja le az aszfalt elsőre, a többi meg? remélem, megúszom. (Megjegyzem autózás után furcsa is volt, hogy nincs biztonsági öv, szinte hiányzik.)
Egyébként elég az 50-es, Budán lakom, elég magasan, felvisz a dombtetőre (nem hegy). Még fojtással is 40-45 körül. A gáz az, ha lehetne 125-ös is, biztos elcsábulnék, pedig annyira nem tudok motorozni, bár a rendszám és egyéb cécó (esetleg kötelező oktatás, vizsga) elgondolkodtatna.
Ennyi, kösz.
2010.06.17 11:46:56nitrobi
"ma egy tuningolt 50-es szó nélkül megy 120-at" - na ezt azért megnézem. Annyit mutat az órája de nem annyival megy, vagy nem 50es :)
Vagy megy annyit ha nincs szembeszél és hosszú egyenes, hogy felgyorsuljon, de nem szó nélkül az biztos.
Ahhoz már komolyabb tuning motyó kell ami baromi drága és kopik nagyon.
Az osztrák minta tetszik a legjobban, ott azért legalább megmutatnak egy kétkereküt is :)
2010.06.17 11:48:49pumajoe
Kedves EBL !
Nem ertesz, vagy nem akarsz erteni !
Tudom, mi a "nagymotor". Amirol itt ti beszeletek az mar szerintem surolja ezt a kifejezest, hiszen sok kozuluk konnyeden megfutja a 140 km/h-t. (loerokorlat csak duma, nem tudjak ellenorizni, felejtsetek mar el) Nem erdekel, hogy TE es meg sok mas tud ezzel felelossegteljesen kozlekedni, ezt nem garantalhatod mindenkinel, aki ezek utan ilyen motorra ulhet. "Nem egy nagy szám, ha az embernek már benőtt a feje lágya, és van forgalmi rutinja" - megint a felteteles mod. Es ha nem nott be a feje lagya ? Es elszamolja magat es Pesten belerohan 100-al egy buszmegalloba, ahol a Te/ az en felesegem all a TE/ az en gyerekemmel ? Akkor bocs ? Egy torveny, egy szabaly olyan kell legyen, ami mindenkire vonatkozik es mindenkitol ugyanannyit var el. Remelem erted, mire celzok. (Amugy pedig a vilag mas nagyvarosaiban is van dugo, meg nagyobb is mint Pesten, megis kepesek a robogost egyenrangu partnerkent kezelni.) TEHAT a baj a fejekben van, a gondolkodasmod a hibas, nem feltetlenul a szabaly, torveny. Elobb tegyunk rendet, lassam, hogy csokken a sulyos balesetek szama, lassam, hogy a gyalagost at tudjuk engedni a zebran es utan aladasomat adom a hatarok bovitesere. Egyebkent elnezesedet kerem, nem pejorativ akart lenni a kerdes Feled, csupan erzekeltetni szeretnem, hogy edesanyadnak (valoszinuleg) van ragota B-je, megsem biztos, hogy szivesen latnad egy 125-oson. Szerintem itt sok okos, tanult ember van, ez latszik azert a kommentekbol neha, de nem akarjak megerteni, mirol beszelek. Auto nem motor ! 50-el motorozni nem olyan, mint 100-120-al. Es az egy dolog, hogy van akinek van rutinja ezzel kapcsolatban, ez mindenkinel egyertelmu.
2010.06.17 11:50:25KJ84
Franky4fingers
Igazad van, de arra hivatkozni, hogy azért mert egy szabályt sokan megszegnek, ott nem a törvénysértőnek van igaza, az enyhén szólva nagy jámborság. Én egy kisvárosban élek, nincsenek dugók, és az 50es robogókkal vidáman el lehet közlekedni, még az én 100kilómmal is. Arról hogy Butapesten a közlekedés nehézkes nem én tehetek, (vonuljatok föl írjatok petíciót mittomén) Erre is vanak tizenévesekből álló robogóshordák, akik királykodnak esténként. A szabályzás és fokozott rendőri ellenőrzés segítene igen. De hozzáteszem, ha pl a B-s jogsimmal egy erősebb robogóra szálltam volna a kevés bringás tapasztalatomal, nagy valószínűséggel eldobtam volna a technikát, mert az utak erre is szarok, és a mai 125ösök közül van néhány igen fürge példány. De alapvetően igazad van.
2010.06.17 12:01:41EBL
odb
Ebben igazad van. Én pl úgy támogatnám a B jogsi kiterjesztését A1-re, ha legalább 5 (vagy több) éves B kategóriás gyakorlata van az illetőnek. (A km-eket nem lehet számolni, mivel személyautónál nem kell fuvarlevelet vezetni :-)) 5 vagy több év alatt már feltételezhető, hogy van annyi tapasztalata egy sofőrnek, ami elegendő egy 50 ccm-nél kicsit nagyobb moci vezetéséhez.
Én ezt valahogy úgy képzelem el, hogy B kategóriával már most is lehet SMKP-t vezetni. 5 év tapasztalattal ki lehetne terjeszteni 70ccm-re, 10 év tapasztalattal pedig 125-re. Esetleg valamilyen könnyített vizsgát is el tudnék fogadni, pl az A1 6 óra vezetési rutinját kellene csak elvégezni. Az elsősegély, a KRESZ, és a forgalom ismeretét már a B kategória + 5 év gyakorlat már rég megadta.
2010.06.17 12:22:18EBL
"Es ha nem nott be a feje lagya ?"
Ezek szerint akkor 125-ös motort nem vezethet, de 380 LE-s 7-es BMW-t igen? Érdekes megközelítés. Ennyi erővel mindenkit el kellene tiltani a kerékpárnál nagyobb járművektől.
A hülyéket úgysem tudod leállítani. De míg a 7-es BMW-vel több tucat embert fog kinyírni a buszmegállóban, a motorral erre sokkal kisebb az esély.
Nem abból kellene kiindulni, hogy mindenki hülye. A többség igenis normálisan közlekedik, nem szorít le senkit az útról, nem áll mozgássérült helyre, tiszteli a szabályokat és ezért meg sem fordul a fejében az, hogy 125-ös motort vegyen 50-es papírral.
És egy hülye nem lesz értelmesebb 10+6 óra tanfolyamtól. Akinek 5-10 év alatt nem lett felelősségteljes gondolkodása, annak egy 2 hónapos tanfolyam sem fog eszet adni. Ezt kellene megérteni. Aki hülye, az a tanfolyam után is hülye marad. De aki igazán hülye, az vesz egy 125-öst 50-es papírokkal, és úgy fog belerongyolni a buszmegállóba.
2010.06.17 12:35:02odb
EBL: én értem mire gondolsz és ez jó is, de nem Magyarországon. Nálunk mindenki mindent jobban tud, azért megy át a piroson, mert ő majd jobban tudja, hogy átér-e. Azért megy 60-nal városban, mert jobban tudja ő, hogy az 50 az kevés. Azért korrumpál vizsgáztatókat műszaki vizsgán, mert majd ő jobban tudja, hogy az a fék még elég lesz 35000 kilométerre. A többség úgy gondolja, hogy a szabályok csak iránymutatások és nem kell betartani őket, mert úgyis csak javaslatok. Ha ez a társadalom fel tudna nőni fejben, akkor tök jó szabályenyhítéseket lehetne csinálni, biztos minden gördülékenyebb lenne. Azonban amíg nincs aki a gyerekek körmére nézzen (értsd: a szabályokat senki se tartatja be, ezért nem is tartja be senki) addig a nagyfiús játékokat nem szabad az emberek kezébe adni. A nyugati példa addig nem működik, amíg a nyugati ellenőrzés nem működik. És nézd meg a korábbi cikket ahol a kampányszerű ellenőrzésről van szó: rengeteg komment a rendőröket ócsárolja amiért egyáltalán mernek ellenőrizni. Ez nagyon messze van a nyugatias moráltól. Ott rá merik bízni az emberekre a sebességkorlát nélküli autópályát tudva, hogy ha 60-ra kell lassítani akkor zokszó nélkül mindenki lassít. Ott rá merik bízni az emberekre, hogy igyanak egy sört ha akarnak, mert nem élnek ezzel vissza. Hol vagyunk mi még ettől?
2010.06.17 12:43:08Maisie MacKenzie
Tényleg karesz az 50 köbcenti, de a 125 meg sok!
Legyen 80 cm3 a jogsi nélküliség határa!
Aki meg 120 kilós az meg hülyén néz ki kismotoron!
Nem kellene szaporítani a foszilisek számát a városban.
Városi, elővárosi vasút, itt szállítható összecsukható bringa és elektromos roller a megoldás.
2010.06.17 13:09:14Krisi
EBL: szerintem nagy hülyeség, hogy n+1 ezer km autós rutin felér bármilyen motoros rutinnal. lófaszt. kétkeréken ülve az autós dolgokat a hajadra kenheted. mondjuk egy év városi hardcore biciklizés már félig megközelíti a motoros világot, de még az is egy teljesen más világ, egyedül annyi a közös hogy szintén védtelen vagy és másokra sokkal jobban kell figyelni (defenzív vezetés).
mert először is el kell jutni arra a szintre, hogy ne a motor kezelésére figyelj, hanem 100%-ig csak a forgalomra és a többi közlekedőre. ez minden embernél más, de általában legalább fél év. váltós motornál ez sokkal több, bár az összetettebb is, pl. két kocsisor közt nem jó azon gondolkodni hogy berakjam-e hármasba vagy se, annak már alapvető reflexnek kell lennie.
meg az is hülyeség, hogy 5 év után automatikusan A1. egy volt osztálytársam érettségi környékén tette le a jogsit B-re, aztán 6 évig nem vezetett semmit, most vett autót és kb újra tanul vezetni. és ez abszolút nem egyedi eset. vagy mondjuk vedd bármelyik nőnemű rokonodat (nem sértésből mondom, a saját ismerőseimből indulok ki), odaadnád bármelyik alá egy 125-ös robogót? mert én 2-3 kivételtől eltekintve biztos nem :)
2010.06.17 13:23:27pumajoe
Kedves EBL !
Ha visszaolvasol, lathatod, hogy azzal sem ertek egyet, hogy 18-20 eves gazdag "jampik" pl.: X5-el rohamoznak. Autoban is lepcsozetes es korhoz kotott kellene, hogy legyen. De ez most masik tema, ne vegyuk egy kalap ala a mostanival, mindent egyszerre nem lehet megoldani. Megint elojott a msiknak lehet, nekem miert nem ? Mindenki a kibuvot keresi. Nem szamit az oktatas. Voltal mar ? Nem veletlenul vannak dolgok, amik engedelyhez kotottek pl: vadaszat, novenyvedo szerek hasznalata, vagy eppen auto. Sokan erzik ugy, hogy nekik ez felesleges, de a szabalyzassal a tarsadalom tobbi tagjat vedik. Fegyverhasznalati vizsga sem garancia arra, hogy nem lo le Teged, vagy engem az az ember, akinek van, de mi lenne, ha barkinek lehetne ?
2010.06.17 13:30:00VFR800
A magyarokat ismerve ha engednek a 125-ot , egybol megnone a 250-esek vetele 125-os papirokkal ... :-)
2010.06.17 13:42:08KJ84
VFR800
Erre én is jelentősebb összeget mernék tenni. És aki azt hiszi hogy ez nem így van, az naív, és nem jár nyitott szemmel.
2010.06.17 14:34:25gyuja
Csatlakoznék VRF 800 hozzászólásához.Sajna nálunk csak a megoldani"ügyesen" létezik.Elsem tudják sokan képzelni a meglévő szabályok betartását.A jelenlegi ellenőrzés meg nulla.A rendszámtól csak azok félnek akik egyébként sem akarják betartani a szabályokat,de ha egyszer egy ilyen robogós elviszi az autója tükörjét és elmegy ,ő fog a leghangosabban anyázni.
2010.06.17 14:36:04gyuja
Ami lemaradt: ezért is kéne rendszám még az50-es robogóra is.
2010.06.17 14:56:08Szsrobert
Hayabusa segédmotorként CM-5-es bejegyzéssel megkímélt állapotban (50km/h felett nem ment), hölgy tulajdonostól eladó. :-D
2010.06.17 14:56:43Szsrobert
CM50-es bejegyzéssel.
2010.06.17 15:13:32Neonknight
Az "A" oktatás tényleg nem ér semmit sok helyen.
Mi Ak-ra mentünk 6 éve haverommal. A srác még sosem vezetett motort azelőtt, ezért egy Simsonon kezdte el a tanulást, de az első kör után lebaszta az oktató, hogy mit bénázik, ide úgy kell jönni, hogy már tud vezetni.
Az oktató azóta is ugyanott tanít, pedig mondták sokan az iskola igazgatójának, hogy az elméleti oktatásuk jó, de a gyakorlati oktatók közül páran nagyon rosszak.
Én tulajdonképpen a jogsi letétele után tanultam meg normálisan vezetni.
2010.06.17 15:18:36Neonknight
Ne akarjunk már rendszámot az 50-esekre! Ezeknek a kis robogóknak az egyetlen pozitívuma az, hogy nem kerül egy vagyonba az átírásuk. Ha rendszám kéne rájuk, a kutya se venne 50-es robogót. Többe lenne a leves mint a hús, hiszen Abszurdisztánban a Bürokrácia fővárosában így mennek a dolgok.
2010.06.17 15:43:05odb
Neonknight: pedig már csak a lopások miatt is megérné.
2010.06.17 15:50:35Beast80
Kedves Gyurma73: a 350 kilós rendőr BMW alias "behemót" annak a rendőrnek a kezében, aki hónapokig gyakorolta a kezelését, meglepően hamar elkap egy kétszáz kilós speed motort, amin nyikhaj gyerek ül rövidnadrágban, papucsban meg atlétában:)
Kerékpárral nem tudsz olyan kis helyen megfordulni, mint a motorosrendőrök. Mi a titok? Több hónap gyakorlás, olyan emberek írányítása alatt, akik az életüket élték le ilyen motoron.
A 200 kilós speed motor pedig nem való a közúti közlekedésbe. Ezek a motorok zárt versenypályára vannak kitalálva, naív aki azt hiszi, hogy versenyzőkön kívül más is tudja kezelni ezt a teljesítményt.
Az alap témához csak annyit, hogy aki már próbált 90 kilós férfiember létére 50-es smkp-val a forgalommal haladni, az tudja, hogy az életével játszik. A távírányításu automban több erő van, mint egy 50-es smkp-ban.
2010.06.17 16:16:16R_Gábor
Shadowrider:
"(Hosszú i-m nincs, mert anglikán a billentyűzetem, bocs)"
Jobb ALT + j (í)
Jobb ALT + i (Í)
Nekem is angol a billentyűzetem.
2010.06.17 17:08:02Gyurma73
krisi!
nenézd meg a papíros meg a 125/50 es ugyanolyan motorokárait.egy yamaha TDR papírral 300 ezer ugyan olyan évjáratban papír nélkül meg 150 ezer,plusz átírás stb.
2010.06.17 17:19:05Gyurma73
"meglepően hamar elkap egy kétszáz kilós speed motort, amin nyikhaj gyerek ül rövidnadrágban, papucsban meg atlétában:)"
hol írtam papucsot meg atlétát??
megmutatnád?
2010.06.17 17:26:58Beast80
Nem írtad, elnézést kérek. Sajnos én látok ilyet nap mint nap.
2010.06.17 19:18:38gyuja
Beast80
Egy Keeway Benelli pepém van és 90 kg-os vagyok.
3500km van a pepében és mind Bp.-en nap mint nap.
Nem érzem az életveszélyt jobban mint autóban.Sokkal jobban félek a sok tuningolt szutyoktól amiknek a tulajdonosa csak a gyorsaságra gondol meg arra,hogy lehet megkerülni a felelőséget.Ugy gondolom ha én normálisan vezetek velem szembe is ugy viselkedik a többi közlekedő.De amig nagyon sokan mondvacsinált indokokkal lesz@rják a szabályokat nem fog változni a közlekedési morál.
2010.06.17 19:55:15atabi
sík úton a babetta is többel bír menni 40-től :-DD
a mezei s51 es simson akkor már csak A val vezethető? nem beszélve arról hogy mennyi a végsebessége. aki fél vagy nem tud motorozni ne üljön motorra.törődjön mindenki a maga dolgával.
sztem jó 5let a módosítás
2010.06.17 21:46:07Gyurma73
"a mezei s51 es simson akkor már csak A val vezethető?"
régen simán forgalomba helyezték nagymotornak.
2010.06.18 01:58:21EBL
Krisi.
Te is azt irod, hogy legalább fél év motorozás ad rutint. Ezek szerint 16 órás tanfolyam semmit sem ad sem a rutin, sem a józanész terén. A 16 óra kb arra jó, hogy megtanulj elindulni, megállni, sebességet váltani, kanyarodni.
Több ezer km autós vezetés sem ad motoros rutint, mint ahogyan a 16 óra sem. Elindulást, megállást, sebváltást, kanyarodást pedig egy-két nap alatt meg lehet tanulni.
Azaz, ha ma adsz egy kismotort egy autósnak, akkor holnap estére már meglesz a 16 óra rutinja + 5 év egyéb forgalmi tapasztalat + józanesze. Ez már igy sokkal több, mint amit a tanfolyam ad.
2010.06.18 06:20:13hüle
Felesleges ausztriai peldakkal jonni ez itt a balkan.(Ahol meg a nagy tobbseg keszpenzt hasznal kartya helyett.)Amig nem hozzak be az olasz torvenyeket pl gyorshajtas eseten bezuzzak az autot nem lesz valtozas.Es koszonjek meg az allamnak ,hogy nem mehetnek 125-el es meg elnek.
2010.06.18 06:57:21DBandesz
"ma egy tuningolt 50-es szó nélkül megy 120-at"
Abszolút hihető. '99-es Aprilia SR LC, full gyári, 49,26 ccm, és 102 km/h a végsebessége (óra szerint).
Ez a fajta:[link]
2010.06.18 07:39:25Szsrobert
De meddig megy 120-at? 1000km-ig?
2010.06.18 09:16:48Beast80
Szsrobert: Sajnos ez nem mindenkinek számít, és pont velük van a baj. Ha nem lenne literje 2.000.- HUF simán tankolnának bele nitrometánt, mert attól jobban megy. Pont ő miattuk nem lehet B-s jogsival 125-öst vezetni.
2010.06.18 09:33:08Beast80
Amúgy egyetlen dolog miatt van az eu-s ajánlás.
Jelenleg a motorpaletta egyetlen kétütemű kategóriája az 50-esek piaca. És úgyebár a kétütemű az most közellenség. Ha mindenki aki most ötvenes kétütemüt használ, használhatna 125-ös négyütemüt, akkor végre kiírthatnák a kétütemü mototrokat. A következő lépés az lesz, hogy uniós támogatás a régi 50-es motorok 125-ösre cserélésére:) Még fizetnek is, csak ne legyen több belőle.
Persze mindenki tudja, hogy ez csak bűnbakk keresés.
2010.06.18 09:57:41Csumpi Hálidéj
Fasság az egész.
Meg a kommentelők nagy részének a véleménye is.
Én nemrég vizsgáztam "A" kategóriából.
Van-e bárki, aki azt gondolja, hogy a tanfolyamon tanultam meg motorozni?
Van-e valaki, aki azt gondolja, hogy adott valami plusz a tanfolyam ahhoz, amit az úttesten évek alatt összeszedtem kocsival meg kismotorral?
Tévedne, ha bárki azt gondolná.
Annyi változás történt, hogy nem kell a rendőröktől fosnom ezentúl. Legálisan vezethetek.
Ennyi agyatlan idiótát, akik ide írogatnak....
Pfff....
Hogy milyen veszélyes "B"-s jogsival akárcsak robogózni is BP-en.
Mert gondolom, ezt úgy csinálják az emberek, hogy kitolják az üzletből az első robogójukat, leugratnak a padkáról, mindjárt bele a forgalomba és már cikáznak is.
Nyilván nem történhet másképp.
Gondolom, az ilyeneket írkálók biciklizni is így tanultak.
Megmondom, hogy én évek óta kismotoroztam már, mire bekerültem a pesti forgalomba vele.
Eleinte úgy vezettem, mint autót szokás. Maradtam a helyemen és nem előzgettem, semmi sorok között haladás. Szerintem normális, felelős embertől nem is várható más magatartás.
De ha valaki azt hiszi, hogy valaki majd attól fog jobban motorozni, hogy leteszi az "A" jogsit, nagyon téved.
Attól, hogy körbetolod a motort a bólyák körül egy 8-as alakban, meg szlalomozol egyet, mész egy keveset 30-cal a vizsgaútvonalon, attól nem leszel jó motoros.
Fogalmam sincs, hogy akik ilyen baromságokat össze tudnak írogatni, azoknak mi vezérli a gondolkodását.
Igenis lehessen 125-öst vezetni "B"-s jogsival.
2010.06.18 10:09:06lex1985
Szerintem ehhez is kultúra kellene, de nincs, és nem is lesz amíg,csak a robogósok meg az ezres motorokkal gyorsulgatók vannak jelen. Ha többen motorra ülnének, az a motorosok morálját is javítaná. Szerintem!
Én az ausztriai példának megfelelően, egy vezetésteknikai tréninghez kötném hogy ki ülhet B-és jogsival 125-re, de azt azért be kell látni hogy észt senkinek sem lehet adni. A 125-ösök pilótái semmivel sem jelentenének nagyobb veszélyt a forgalom többi résztvevőjére mint az 50-esek, legföljebb önmagukra.
A gazdaságnak is jót tenne, mert fellendülhetne a motoros piac, több adóbevétel lenne az új motorok vásárlása és üzemben tartása kapcsán, mint az esetlegesen elmaradó motorostanfolyamok után beszedhető adó.
Én magam munkába járnék vele,(kb 30 km) mert az országúti szakasz miatt 50-es szóba sem jöhet, addig pedig, vagy kocsiba ülök vagy szopok több órát a volánbuszon. Az egyik rohadt drága a másik pedig iszonyú sok idő. De lehet, hogy ezzel a problémával egyedül vagyok...
2010.06.18 10:09:57Csumpi Hálidéj
VFR800
A magyarokat ismerve ha engednek a 125-ot , egybol megnone a 250-esek vetele 125-os papirokkal ... :-)
Gondolom, ez ugyanolyan egyszerű lenne, mint 50-es "papírokkal" menni 125-ös mootrral....
Az 50-esnél épp az a lényeg, hogy gyakorlatilag nincsenek papírjai. Jársz vele rendszám nélkül, aztán ha megállítanak, azt mondod: ez 50-es.
Nem is értem ezt az "50-es papír" dumát.
Egy nagymotornak ugyanúgy törzskönyve van, meg eredetvizsgája, meg mindene, mint egy autónak. Ezt nem olyan egyszerű kijátszani.
Biztosan ki lehet, de ki fog ezzel szarakodni?
2010.06.18 11:13:42uzsonna
nem engednem a 125-ost, ha oszinte akarok lenni akkor az 50-est se B-vel. baromi veszelyes, rutintalan emberek kovalyognak a kinai robival az agressziv autosok kozott. sokan nehezen latjak ata a forgalmat meg 50-el is, es csak a gazkart ismerik, mi lenne ha 125-osre ulhetne? en is robogoztam evekig, de nem akartam illegaliskodni (70-es henger meg 125-os rendszam nelkul) dolog. igy inkabb letettem az nagy A-t. lehet hogy gyenge a tanfolyam de meg minig sokkal tobbet er mintha valaki rutintalanul belemegy a legnagyobb dzsendzsaba egy akkora motorral aminek 100+ van a vege.
le kell tenni az A-t, az a megoldas es venni rendes motort. en ezt cselekedtem, barmily fajdalmas es koltseges meg idotrablo, de megeri.
2010.06.18 11:40:44Csumpi Hálidéj
uzsonna:
"az agressziv autosok kozott"
Kimondtad a lényeget!
Megjegyzem, hogy én nemrég vizsgáztam "A"-ra és egyszer sem mentem 80 felett. Egyszer sem tudtam kipróbálni, hogy is húz egy GS500-as.
Ami tempókat mentem, azt a szimómmal is tartani tudtam volna.
Semmivel nem lettem okosabb az "A" jogsi megszerzése után. Csupán megvan a papírom.
2010.06.18 11:57:19uzsonna
en is nemreg tettem le, en sem huzattam meg ki igaz nem is vagyom ra. sokkal inkabb arra hogy jol tudjak kanyarodni megallni. es valoban nem a tanfolyason lehet megtanulni, de legalabb van nemi fingja a dolgokrol, nem megy mint egy eszetlen, es a kressz frissites sem artott 10en evek utan.
2010.06.18 14:49:13pumajoe
Kedves Mindenki !
Reszemrol lezarnam a dolgot es megkernem Balazs Viktort ( a cikk irojat), EBL-t, Acmee-t, ZLC-t, Csumpi Halidej-t es azokat, akik nem ertenek egyet velem es meg sok hozzaszoloval, gondoljak vegig, amit itt most leirok ! Szepen kerek mindenkit, mindenfele okoskodas, kotozkodes nelkul. Amit Ti most el szeretnetek erni, az egy ordogi kor bovitese. Elmagyarazom: en es edesapam 5 evig jartunk nap, mint nap a 15 km-re levo nagyvarosba egy Honda Lead 102 ccm robogoval, ami konnyeden ment 85-90-et. Ez okes is, hiszen 50-60-al idegtepo lett volna. DE ! Ez pont az a sebessegtartomany, ami a tavolsagi (csuklos busz) es a kovet szallito kamionok „felsegterulete”. Bar csak 3-5-7 km/h-val tudnak gyorsabban menni, mindig beprobalkoznak. Napi ketszer ereztuk azt, hogy az eletunk hajszalon mulik. Ez fog tortenni itt is es akkor egy picit meg gyorsabb motorral szeretne mindenki menni, ami tud mondjuk 110-et. Ez meg oke is, DE ! motorral 100-at menni nem ua., mint autoval 100-at menni. Ha a robogosok felveszik a a kesztyut es belemennek ebbe az egyre orultebb hajszaba, annak nem lesz jo vege. Ahogyan no a sebesseg, motoron kb. negyzetesen no a baleset lehetosege es csokken a dontesre allo ido. Es motoron egy „kisebb” rossz dontes is sokkal sulyosabb kovetkezmenyekkel jarhat, mint autoban. Motorozas sokkal nagyobb koncentraciot igenyel, minta az autozas, ezert hiaba van valakinek 5-10 eves „B” ebbol nem kovetkezik, hogy alkalmas olyan motorra ulni, ami akar 140-el is bir szaguldani. Tudom, hogy van, akinek ez nem okoz problemat es ez nekik aldozattal jar, de masok es onmaguk biztonsaga erdekeben ugy gondolom, ezt az aldozatot meg kell hozniuk. Addig ameddig ez a modositas lehetoseget ad arra, hogy valaki kello rutin es motoros „eloelet” nelkul veszelyeztesse onmagat, vagy barki mast, addig ez a torveny eletkeptelen, felelotelen es veszelyes lenne.
2010.06.18 14:49:51pumajoe
Azon kellene „dolgozni”, hogy BP-n, ahol egy 60-at tudo robogo boven eleg kellene legyen (hiszen 50 a hatar) ne kelljen a szabalytalanul 90-100-al hajto autosokkal „versenyezni”. Sokan irjak, aaaaa a papír az semmi ! Erre azt tudom mondani, az erettsegi is csak „egy papír”, igy visszanezve nevetsegesen konnyu volt megszerezni, megis van kulonbseg azon ketto ember kozott, aki megszerezte es aki megvette. Ad egy alapfoku tudast, muveltseget, felkeszit egy picit az eletre, (nevel). Amikor en jartam „A”-ra volt egy 15 eves fiu, aki smkpr-ra jart. Latszott, hogy erdekli, tanult, barmit kerdezett az oktato tole, mindig tudott helyesen valaszolni, es a vizsgain is elsore atment. Ezzel ellentetben volt ketto 18 eves lany, akik „B”-re jartak, „aludtak” az oran es mi mar motoroztunk, ok harmadszor mentek kresz vizsgara. Kerdem en, ki fog jobban motorozni ? Az pedig nem kifogas, hogy a lanyok majd nem akarna am motorra ulni ! - ezt ki garantalja ? Sok-sok ember arra sem alkalmas, hogy autot vezessen, annak ellenere, hogy van „B”-je. Szigoru leszek, de egyatalan nem engednek „B”-vel motorozni, nemhogy bevezetni annak a lehetoseget, hogy barki felulhessen egy olyan motorra, ami 120-140-et kepes menni. Megegyszer mondom, elhiszem, hogy 10 emberbol mondjuk 7-nek ez nem okozna problemat, de mi lesz a maradek 3-al ? Vagy a „gyenge” majd elhullik ? Tudom, sokan legyintenek, hogy nem a „hulyeket, benakat” kell alapul venni, de pont az a szabaly a jo, amely a hulyekre/benakra eppugy vonatkozik, mint az „okosokra”. Hiszen, ha csak a normalisakkal szamolunk, akkor a hulyek/benak folyamatosan csunyan keresztul fogjak huzni a szamitasainkat. Mas orszagokra hivatkozni pedig igen gyenge erv, hiszen ma sorszagokban sok minden sokkal jobban mukodik, mint nalunk. Sokaig tudnam meg ragozni, de mar igy is faraszto elolvasni a levelemet. Lenyeg: motor-auto nem egy kategoria es ez papirozasban is jo, hogy erzodik.
2010.06.18 14:50:28pumajoe
En is szeretnek „B”-vel teherautot vezetni (ugy erzem kepes is lennek ra), de ha ennek az az ara, hogy barki megteheti, koszonom, inkabb nem kerek belole.
Udvozlettel : Nagy Viktor
2010.06.18 15:00:30Krisi
"Azaz, ha ma adsz egy kismotort egy autósnak, akkor holnap estére már meglesz a 16 óra rutinja + 5 év egyéb forgalmi tapasztalat + józanesze. Ez már igy sokkal több, mint amit a tanfolyam ad."
aha persze :) sőt, még főzni is megtanul és másnap lediplomázik halbiológiából...
Csumpi Hálidéj: olyat szerintem senki nem írt, hogy ha valaki elmegy A jogsit szerezni akkor két hét alatt úgy megtanul motorozni mint aki már 10 éve futár Budapesten. azért kell a tanfolyam, hogy az ember többek közt fejben rákészüljön hogy motoros lesz. elolvassa a könyvet, felkészül a kresz motoros részéből (valjon hány B jogsis tudja, hogy mik a motorosokra vonatkozó szabályok?), és az első fontos kilométereken egy oktató mondja neki, hogy mit csinál rosszul. azért ez szerintem sokkal több, mint a semmi.
emellett nem abból kell kiindulni, hogy van pár értelmes ember aki magától is jól megtanul motorozni, hanem hogy a többség idióta, és már az első nap úgy akar menni hogy lenyom mindenkit a két kocsisor között.
2010.06.18 15:07:41Krisi
ja és hogy valami építő jellegűt is mondjak: úgy kéne csinálni az egész jogosítvány szerzési procedúrát, hogy sima B jogsival csak autót lehessen vezetni, aki pedig tudja, hogy később motorozni is fog az párhuzamosan vezet mellette pár órát motorral is, levizsgázik a motoros részből is kresz vizsgán, és akkor kap mellé egy A1-et vagy A korlátot.
mert mondjuk itt van jóanyám, aki soha életében nem vezetett smkp-t, de nem is fog, nem is akar. meg még sokan mások, ők simán megcsinálnák a csak autóra vonatkozó B-t, aki meg a dugóban nem az autóban akar faszt szopni az szépen a B-vel párhuzamosan + 20-30 000 forintért megcsinálja a kiegészítő motoros képzést.
arra meg nem jó hivatkozni hogy felgyorsult a közlekedés és egyre gyorsabbak a motorok, mert sajnos az emberek, akik ezeket vezetik maradtak ugyanolyan lassúak mint 50éve. a technika sokkal gyorsabban fejlődik, mint az emberi reflexek, emellett a fizika törvényei is változatlanok maradtak.
2010.06.18 18:20:40tessekmondani
én úgy érzem, kezd már valami motoros kultúra kialakulni itthon is.
mire gondolok:
- egyre több a motor.
- egyre többen veszik munkába járásra (sok vevőnek adtam el, akiknek pont kellett. kb. olyan 2003-2004-től.).
- egyre jobban kitolódik a szezon az átlagemberek számára is, felszerelik a robogókat szélvédőkkel és egyre többen vesznek lábtakarókat is, ami esőben nagyon jól védi őket, tehát felkészülnek az időjárás viszontagságaira.
- egyre több a nagykerekű robogó, amit a használhatósága miatt vesznek, már nem csak a "vagány", "sportos" megjelenés szempont.
- pár éve volt, mikor egyes típusok hiánycikkek voltak, persze mostanában nem úgy állnak anyagilag az emberek, most meg ez a gond.
- és egyre több hölgyet látni robogón. éljen!!! :)
szóval, lesz itt valami változás, de azt egyelőre nem szeretném, hogy 125-tel rohangáljanak az autóhoz szokott emberek. először legyen végre euró, ha már a nyugati példákat hozzuk fel. várjunk vele még pár évet, én azt mondom.
2010.06.18 18:26:02donphobos
Sziasztok!
Elolvastam nagyon sok kommentet, kicsit hozzaszolok en is. Van egy kis motoros affinitasom, folyamatban van az A-korlatlan nekem is. Sisakom mar van :-)
Ugy tunik hogy az otlet alapvetoen nem lenne rossz. Europa ertelmesebb reszen mukodik is. De csak ugy nem lehet Magyarorszagon bevezetni, ennek tobb oka is van. Alapvetoen rossz a kozlekedesi kultura, tul nagy az onzes, tul nagy sotetseg van a fejekben es nincs kontroll egyaltalan. Valamint iszonyatos frusztracio gyult fel az emberekben, ami nem feltetlenul a pozitivan kreativ energiakat serkenti.
Az peldaul nem jarja hogy ha a varosban jelzem az iranyvaltoztatasi szandekomat elore egy savvaltas elott akkor osszezar a sor a masik savban hogy ne ferjek be. Igy tenyleg a "gyengeseg jele" az indexeles, igy kar is indexelni. Behuzom a kocsit aztan mogottem szetszedi az ideg a delikvenst. Kit erdekel, ugyebar. Nem jo.
Az egymasra odafigyeles, az a fajta rendszerben gondolkodas amit a KRESZ konyv is sugalmaz egy reg letunt kor mitosza maradt csak. A lenyeg az lenne hogy a kozlekedesben akar a sajat pillanatnyi elonyrol is lemondva tegyunk valamit az egesz rendszer (keresztezodes, korut, kerulet, varos) kozlekedesenek felgyorsitasa erdekeben. Na ez nincs. Szinte mindenki a sajat kis fel meteres elonyeert kuzd, aztan ott poffeszkedik leblokkolva az utat. Ez igy nem megy.
A jogositvany megszerzese ma mar egyaltalan nem jelenti azt hogy az illeto tudja kezelni/uzemeltetni a gepjarmuvet, tud legalabb kezdo szintjen forgalmi szituacioban gondolkodni. Gyalazatosan leromboltak a kepzest, a korrupcio mindent atfon es megrohaszt. En meg 1994-ben tettem le a jogsit, nem Fittipaldi-kepzes volt persze de megtanultuk valamennyire uzemeltetni a gepjarmuvet, volt valami halvany fogalmam hogy mi is a forgalom. Es hogy mit kellene tennem benne resztvevokent.
Folyt kov.
2010.06.18 18:26:48donphobos
Kulfoldon elek mar lassan 3 eve, evente 2x meglatogatom a csaladot. Ilyenkor vezetek is Pesten es kornyeken. Ugy latom hogy nem jott el a Kanaan. Az emberek onzobbek, frusztraltabbak. Atengedek egy gyalogost, azonnal duda. Kiengedek egy turista buszt, azonnal duda. Es most nem arra kell gondolni hogy beharapott ajkakkal a kormanyt gorcsosen fogva 20-al gurulok es aztan meg tovabb lassitom a kozlekedest. Nem, haladok a forgalom ritmusaval lehetoleg, de a szabalyokat nem tullepve. Tehat varosban gyalazatos 50-el megyek, szuk belvarosi utcaban akar 30-al is, ha a biztonsag megkivanja. Az 50-es tempoval ugy hagynak el mintha allnek. Nincs rendor, nincsen semmi visszatarto ero. A lizingelt kocsi birja, legfeljebb a bank visszaveszi. Rohadjon meg az is. Elotte majd leeresztik az olajat meg megkuldik a gepet, hogy a rohadt bank ne oruljon.
A robogosok szuicid modon holtterbol tamadnak a varosban. A motorosokat elvetve engedik elorebb gurulni a sorban. A kerekparosok fosnak minden szabalyra, mert csak. A gyalogosok fosnak a pirosra, a zebrara. Rendor sehol, de az is szarik bele mindenbe. Ha pedig valakit elkapnak akkor rogton vannak jogai, de kotelessegei sehol.
Vezettem par alkalommal Nemetorszagban, Franciaorszagban, Svajcban, Hollandiaban, Luxemburgban, most pedig eszakon elek. Sehol nincs az a torteto onzes (!) es szuklatokoru rosszindulatu nemtorodomseg (!!), mint Magyarorszagon. Jo, Oroszorszagot nem probaltam meg. Biztos lehet lejjebb sullyedni meg, de ha annyira merik magukat az europai kulturahoz Magyarorszagon, akkor miert nem probalnak meg ugy viselkedni?
Folyt kov.
2010.06.18 18:27:29donphobos
Szoval erre meg konnyiteni a szabalyokon kicsit durva lenne. Elobb be kellene tartatni (!) a meglevo szabalyokat, de gyemantos fegyelemmel. Nem indexel a korforgalombol kifele? 30k HUF helyben. Piroson at? Jogsi el azonnal, zero tolerancia. Nem megy ki az autopalyan belso savbol es 100-al andalog kilometereken at? 100k HUF, jogsi 2 hetre el. Sorozatos veszelyeztetes terepjaroval/eros autoval? A vagyoni helyzettel aranyos sulyos penzbuntetes, jogsi el, kozmunka hetekre. Ha mondjuk 10 ev alatt a mostani balkani allapotokbol ki lehetne pofozni az ostoba magyart tuzzel-vassal, akkor utana lehetne fejtegetni hogy vezethessen A1-es kategorianak megfelelo motort B-kategoriaval.
Az ingyen ebed ideje lejart. Elobb fel kellene mutatni valamit, aztan lehetne tartani a markot.
Ertem en hogy van egy ertelmes kisebbseg, aki nem visszaelne ezzel, hanem europai polgar modjara elne vele kulturalt keretek kozott. De a tobbseg aki bizony formalja is a kepet az egesz orszagrol sajnos az meg azzal a kevessel is visszael amit megkaparint.
Van egy rock opera, egy Istvan kiralyrol van benne szo. Es van benne jo kis passzus ott. Ugy kezdodik hogy "szanalmas kis leny az ember, onnon sorsan tul nem lat...", tessek meghallgatni, gondolkodni rajta.
Megoldas? Mar vazoltam, de roviden:
- minden segedmotorkerekparra rendszamot, vizsgaztatni, ellenorizni oket gyakran
- komoly kontroll, komoly rendori jelenlet, legyen a rendornek tisztelete ujra!!!
- ertelmes kepzes a jogositvanyhoz, nem allampolgari jog a B-kategoria sem
- nagyon komoly hangsuly a kepzesben a biztonsagra, a hideg fejre, a rendszerszemleletu kozlekedesre
- legyenek elerheto aru, nem szetadoztatott kategoriaju motorok: 250, 350, 400 ccm, amolyan ingazo motorok
- motivaljak a motorozast ertelmes forgalomszervezessel, szabalyozassal
Ha ez sikerulne es nem valami gigantikus mutyi-parade lenne belole akkor az mar fantasztikus lenne.
Udv!
2010.06.18 18:40:19tessekmondani
@donphobos: közmunkától eltekintve egyetértek veled.
2010.06.18 23:07:45lex1985
Jó a cikk, de azzal is foglalkozhatott volna kicsit, hogy hogy állnak a kérdéshez a törvényhozók, a motorkereskedők hogyan és milyen sikerrel lobbiznak az illetékes hatóságoknál, elvégre az uniós irányelv átvétele leginkább nekik kedvezne, mármint anyagilag.
2010.06.19 14:42:15Krisi
donphobos: elég vicces amikor valaki úgy szapulja a magyar vezetőket hogy évente kétszer van itt. (gondolom az egyik ilyen alkalom pont a karácsony amikor tényleg mindenki meghülyül.)
amit leírtál az igaz... volt pár éve. az elmúlt időben (elmúlt egy-két év) rengeteget fejlődött a közlekedési morál, egyre több a motoros, és már a bicikliről sem az a kép él az autósokban hogy hétvégi sporteszköz, hanem hogy hatékony városi közlekedési alternatíva.
az autósok nagy része figyel, vagy legalább próbál figyelni a motorosokra, sőt, az is egyre gyakoribb hogy biciklivel megyek két sor közt és lehúzódnak az autók. ilyet eddig még csak motoron éltem meg. szóval van itt javulás rendesen, ha mondjuk itt élnél és nem n+1 ezer km-ről okoskodnál akkor teis máshogy látnád. bocs a hangnem miatt de kurvára utálom amikor valaki lelép külföldre aztán osztja az észt hogy mi a jó és mi a rossz Magyarországon, de valójában azt se tudja hogy épp mi van.
2010.06.19 18:30:46tessekmondani
@Krisi: donphobost nem kéne ilyen stílusban leszólni, még akkor sem, ha nincs mindenben teljesen igaza. szerintem nagyon jól látja a lényeget, és mivel most nem magyarországon él, még viszonyítási alapja is van más országhoz képest.
---
te betartod a kreszt, mikor bringázol? arra gondolok, hogy mindig megállsz a pirosnál és sosem kanyarodsz szabálytalanul? ha nem, akkor sem fogok okoskodni neked, csak kérdezem. azért kérdezem, mert én 1-2 alkalommal elteknintve még sosem láttam olyan kerékpárost, akit a piros lámpa megzavart volna a továbbhaladásban.
bevallom én egyszer tojtam a pirosra motorral, aminek meg is lett az eredménye. nekem ugyan nem lett bajom, de a motornak nem tett jót. akkor megfogadtam, hogy soha többet. ha belátható vagy ha rohanok, akkor sem.
2010.06.19 22:08:00donphobos
Kedves Krisi!
Most extra ügyintézés miatt június 7-9 között is vezettem Pesten. Most mondjam hogy javult a helyzet? Nem annyira sajnos. Pedig nem volt semmi extra körülmény ami miatt "meg kellett volna őrülni". Kiengedtem egy buszt, 5 másodperc duda. Igaz, hogy utána felgyorsultunk de hát nem lehetett tolerálni.
Az hogy külföldön élek nem azt jelenti hogy nem beszélek volt kollégákkal vagy akár a családom tagjaival. És néha meg szoktam kérdezni hogy milyen ez vagy az. Olvasok is neten néha.
Biztos van pozitívum, mert kell hogy legyen. Ha van, akkor annak nagyon örülök.
Azzal sajnos nem tudok mit csinálni hogy te kiakadsz attól ha valaki "lelép". Ez van. Az észt nem osztom. De a véleményemet leírtam. Persze az is olyan mint a segglyuk, ezt is tudjuk már régen.
Üdv!
2010.06.22 09:53:12kinot
én 1000 ccm alatt nem érzem magam biztonságban. :D
2010.06.22 11:51:01PeteSK
de tipikus agresszív állat itt mindenki
2010.06.28 10:48:55lamfer
Tisztelt Mindenki!
Miért van az, hogy mi (mármint mindenkori kormányaink) az EU-s szabályozások terén mindig csak a megszorításokat, a kedvezőtlen szabályokat igyekszünk átvenni, illetve jogrendszerünkbe illeszteni. Ha valami kedvezőbb, akkor mindig azt keresik, hogy miért nem lehet. Nevetséges okokat sorakoztatnak fel, hogy miért NEM! Új kormányunk van, reméljük végre szakít ezzel a mentalitással...
2010.06.29 10:30:49Beast80
Lamfer: Nem fog. Nem éri meg neki, mert kiesik egy valag adó, amit így már nem lehet ellopni:)
2010.06.29 18:39:02lamfer
Beast80: Akkor lépjünk ki az Unióból, semmi értelme benne lennünk, ha úgyis mást csinálunk, mint az ajánlások (mármint ami a kedvező elbírálásokat illeti - mert megszorításokat azonnal átveszünk)...
2010.06.29 23:53:28nazi
Állatok, a cikk írója meg állat király.
2010.06.30 10:14:21adamisten
JamesBlond-nak adok igazat, egy 125ös motor már nagyon komoly tud lenni ahhoz, hogy egy magát "rutinos"-nak tartó neagyjisten nő, vagy mégrosszabb, tinédzser fiú (mert ők aztán nagyon tudnak már motorozni) ráüljön babetta/50-es robogó után. hullanának a 125ös pilóták, mint a legyek
2010.06.30 12:01:37lamfer
adamisten: Itt nem arról kell elmélkedni, hogy miért veszélyes vagy nem veszélyes 50-ről 125 ccm-re emelni a segédmotoros kategóriába tartozó járművek hengerűrtartalmát, hanem arról, hogy megint, egy a magyar állampolgárok számára kedvezőbb EU-s jogforrást a kormányzat(ok), ismételten nem hajlandó átvenni!!! Bezzeg, ha ez a költségvetés bevételeit növelné... De erre is van megoldás - hagyja meg a 14 éveseknek az 50-est -, de aki 16-nál (A1 alsó korhatár) idősebb és 125-öst szeretne vezetni és legalább 2 éve rendelkezik B kategóriával, az mondjuk 10.000 Ft-ért kicserélik.
2010.06.30 12:03:12Szsrobert
"Akkor lépjünk ki az Unióból, semmi értelme benne lennünk, ha úgyis mást csinálunk, mint az ajánlások"
És kiderül, hogy itthon is megéri termelni a termelőnek.
2010.06.30 12:05:38Szsrobert
"minden segedmotorkerekparra rendszamot, vizsgaztatni, ellenorizni oket gyakran"
Mennyibe fog ez kerülni éves szinten egy 10000Ft-os Babettán?
2010.06.30 12:06:04lamfer
Mármint a jogosítványát A1 bejegyzéssel.
2010.06.30 13:22:16atabi
a világ fejlődik,nekünk is kell.
mindig lesznek szűklátókörű maradiak akik nemakarnak változást
2010.06.30 13:29:21adamisten
atabi : ha a világ folyamatosan fejlődik, akkor most 125 ccm, aztán 10 év múlva 500?
2010.06.30 14:00:26Beast80
Lamfer: egyetértek. Be se kellett volna lépnünk. Meg a Nato-ba se, és akkor még mindig lenne haderőnk. De sebaj, majd most jön még a szar a palacsintába, mert ugyebár szegény Görögöket meg kell segíteni, ami nekünk is vagy 15-20 milliárd EUR-ba fog kerülni. Miből vazze???????
2010.07.01 00:50:55Zénó!
1. minek van 4 motoros kategória?
2. vicc, hogy elvezethetem a 3500 kilós tehergk-t 400 kilós vontatmánnyal, egy 125 cc-s mocit meg nem!
a városokban meg nem lehet megmozdulni 6:30-9:50 ig, du 16 körül ugyan ez!
Inkább korlátozni kellene a B-vel vezethető motor teljesítményét, mert nem a köbcenti a lényeg, (a motor hangját is!!) az idiótákat meg ki lehetne szűrni
nekem sok a 80-90 ezer a motorjogsira, így a városban üldögélek a dugóban, pedig van "nagy" motorom évekig vezettem jogsi nélkül, városon belül, de mióta rászállt a közeg a csóri motorosra azóta nem merem használni. Ja nem vagyok kezdő hülyegyerek a B-s jogsimban 16 év alatt kb 140 000 km van, nem gondolom,tőlem és az Mz-m től kellene rettegni!
De ha nagyon szívózni akarnak, akkor legyen gyakorlati vizsga, és nem kelljen mind a sok pénzt kifizetni. Én közlekedni akarok, nem fizetni!
2010.07.01 10:34:44lamfer
Egyet értek előttem szólóval. Nekem 1987 óta van BC jogosítványom (és honvédségi járművekre E 1988 óta). Nekem is nagyon sokba kerülne - tanári fizetés mellett - letenni az A bármely alkategóriáját. Mellékesképp régen - ha jól emlékszem 1978-ig, de lehet, hogy már hamarabb vége lett ennek - aki B-re vizsgázott, az automatikusan kapta az A-t. Náluk ez nem jelentett biztonsági kockázatot? Emellett tényleg furcsa, hogy a 10 tonnás teherautóval közlekedhetem, egy max. 150 kg-os 125 ccm-es motorral meg nem... Ja, és 42 évesen nem valószínű, hogy a falu főutcáján szeretnék egykerekezni!
2010.07.02 00:08:13atabi
2010.06.30 13:29:21adamisten
atabi : ha a világ folyamatosan fejlődik, akkor most 125 ccm, aztán 10 év múlva 500?
ez demagóg duma.
ha nem akarsz B vel 125öst vezetni akkor te ne tedd,de mástól ne vedd el a lehetőséget
2010.07.02 14:48:22primatus
mérnemlehethozzászólni
2010.07.02 14:50:21primatus
pedig csak 1885 karakter lett volna.....
2010.07.02 14:51:18primatus
Pöcsök, akik úgy nyilatkoznak, hogy életükben nem vezettek rendszeresen nagyvárosi körülmények között autót és motort, egyúttal fikázzák a cikket. Bizony életveszélyes dolog, amikor mondjuk 40km/h -val (kell-ene) a 70km/h engedélyezett sebességnél caplatnod. Próbálja ki a nyomorult fikázó a dolgot! A Lágymányosi híd környéke, Szerémi út jó példa erre, de számtalan ilyen hely van. Az autók a valóságban 80-100 körül kevernek, de ha betartanák, akkor is túl nagy a sebességkülönbség.
2010.07.02 14:51:59primatus
Egy 80-125ccm-es motor röhögve tudja tartani a tempót és nem kell az út szélén lévő kiszámíthatatlan nyomvájúkban szerencsétlenkedni, ami nagyon balesetveszélyes. Azok a mocik, amik ilyen űrtartalmúak és teljesítményük ezért nagyobb, leköveti a többi műszaki tartalom is pl. fékrendszer, úttartás stb. Tehát sokkal biztonságosabbak, mint a kicsi lélekvesztők. Ráadásul egyszerűen nem biztonságos az út jobb szélén haladni (!!!!) egy kétkerekűvel (ami nem bicikli). Aki munkába járásra, ügyintézésre használja a mocit, annak bőven elég ez a kategória és talán sokkal többen ülnének át kocsiból pl. egy robogóra.
2010.07.02 14:52:42primatus
Egy nagymoci fenntartása eléggé luxus dolog, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak. Tessék kiszámolni a külön vizsgázás költségeitől kezdve, a nagymotor beszerzéséig mindent! Engem pl. az tart vissza a nagymotor vizsgától, hogy 26 éves B+C és 29 év smkp jogosítvány és gyakorlat után röhejes dolgokra fizessek ki több-százezer forintot, amit nagyon nehezen keres meg az ember és csak papírt kapnék, semmi mást. Akkor lennék hajlandó ennyi pénzt ebbe beleölni, ha ennyit magamra képes vagyok elkölteni és valami minimum félmilliós nagymotorra is juthatna, mindenféle kiegészítővel, felszereléssel együtt, amivel túrázást is bevállal az ember. nagyon nem tartunk itt, Mi átlagpolgárok....
Minden szempontból hasznos lenne a "liberalizáció", illetve pontosabb kifejezés lenne: ésszerűsítés.
2010.07.02 14:53:47primatus
Ennyi :-)
2010.07.08 13:14:09Sergi
Hello Mindenki!
Indítottam egy petíciót ezzel kapcsolatban!
[link]
Írjátok alá, terjesszétek! Nemigen bízhatunk másban, mint a civil kezdeményezésekben...
2010.07.09 09:53:49lamfer
Sergi: jó az ötlet a petícióval kapcsolatban, csak más formában kellene megoldani, mert az oldal angol szövege szerint az általam keresett link lejárt vagy törölték!
Egyébként teljesen egyetértek. Sajnos, soha nem várhatjuk el, hogy ebben az országban az emberek szempontjából kedvező változásokat gyorsan (ha egyáltalában valaha) átveszünk. KRESZ tekintetében a műsor már régóta ismert: "A magyar közlekedési morál... a magyar közlekedő kulturáltsága... a magyar néplélekben gyökerező szabályszegési hajlamosság..." stb. Régi lemez. Ami a legfontosabb, hogy igazából nem is a közlekedési szakemberek, hanem a rendőrség és a rendőrségi vezetők ennek a legnagyobb kerékkötői - "egyel kevesebb dologért lehetne (finoman fogalmazva) piszkálni a normális állampolgárokat, tehát a közlekedési rend őrei biztos unatkoznának, ha a libakergetőkkel járók zaklatása helyett, esetleg a gyorshajtó luxusautókkal kellene foglalkozniuk"!
2010.07.09 09:55:36lamfer
javítás: szövegemben helyesen eggyel
2010.07.16 11:46:12Tomcat14
A következő a javaslatom, valahova már beírtam, de most ráérek, tehát:
általános iskolában osztályozott kresz oktatás, aki átment, az közlekedhet egyedül, felügyelet nélkül, gyalog, testnevelés órán kerékpározni tanulunk, ha alkalmas az illető a kerékpár kezelésére, akkor már bicajozhat is egyedül.
Segédmotoros kerékpár most is létezik, bizony ám! A villanybicaj, meg a dörzshajtással vmelyik kereket hajtó benzinesek, na ezek már saját tanfolyam, vagy B-kat +gyak ellenőrzés.
Manuális sebességváltó nélküli moped - tanfolyam, vagy B-kat +gyak ellenőrzés, teljesítmény/tömeg/hangterhelés korlátozás
2010.07.16 11:47:04Tomcat14
És ezektől teljesen független kategóriaként létező motorkerékpárok, valamilyen teljesítmény/tömeg arány alapján, lépcsős jogsi.
Meg kéne tanítani az embereknek a fejük elején lévő két kis golyót használni, hátha látnának maguk körül. Meg vmi reflexteszt is kéne akkor már, hogy ha már észrevette a világot, valamit kezdjen is a bejövő információval.
2010.07.16 16:02:19gyuszika007
1000%-ban támogatom, de ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is valamit!
2010.07.20 09:51:10lamfer
Kedves Mindenki!
Eddig is kiderült, hogy a B-vel 125-öt igenlők közé tartozom. Az a helyzet, hogy szerintem most hiába koptatjuk mi bármely fórumon a billentyűinket, sajnos írásainkat nem olvassa senki azok közül, akik döntéshozói székben ülnek. Talán a motorok forgalmazóinak kellene petícióval fordulni az illetékes minisztérium(ok)hoz. És itt nem csak a belügyi tárca és a közlekedéssel( most nem is tudom melyik minisztérium) foglalkozó a lényeg, hanem pl. a környezetvédelmi államtitkár is, hiszen a kisebb motorok kisebb légszennyezést jelentenek (kevesebb oxigént fogyasztanak és kevesebb a CO, CO2 kibocsátásuk). Sőt, mivel hamarabb elérem a célállomásom, ezért nyilván kevesebb időt üzemeltetem, tehát már ezért is kevésbé szennyezem a környezetet.
Tehát, ha valaki a márkakereskedők közül olvassa sorainkat, kérjük lépjen!
2010.08.02 09:54:45bayar
Egyesek hozzászólása ebben a témában elképesztő! Már miért lenne baj felemelni a térfogathatárt 125-re? Mert az ugye sokkal jobb, hogy a tizenhétéves, szakmunkásból kibukott hülyegyerek megvehet kétkiló alatt egy osztrákból vagy svájcból behozott kétszáz lovas szakadt bmw-t vagy mercit, és ha bír bele tankolni, akkor onnantól az Isten irgalmazzon? A a 125-össel "száguldozó bésjogsis" talán csak magát veszélyezteti, de a "hülyegyerek" másokban talán nagyobb kárt tud okozni, nem? A szabályozás elavult, de nem azzal, hanem a bűnüldözéssel van a baj!
2010.08.02 09:59:43bayar
..amúgy meg kormányzati szinten semmi nem várható: a kocsik többet fogyasztanak, ergo több a jövedéki adóbevétel. Szerinted miért drágább a tömegközlekedés, mint az autózás? Miért az autópálya-építés a legjobb biznisz, és nem a városi tömegközlekedés-, és vasútfejlesztés? Pénzt itt is, ott is lehetne lenyúlni...
2010.08.08 13:10:42cartshee
Rég olvastam ennél lényegretörőbb, és az valóságot jól tükröző cikket !! 22 éve motorozom, és 100 % -ig egyetértek a cikk tartalmával és írójával..!!
2010.08.11 11:17:41Vulgo
Szereny szemelyem kozlekedett kicsit normalisabb robogoval, hegyes dombos videken kulfoldon is.
Az a 48 ccm szepen karistolt 60-70 km/h kozott felfele dombnak es meg nagyobb emelkedon is siman tartotta az otvenet. Uton en elozgettem a buszokat, autokat laza 90-100 korul. Szoval ez igy nem teljesen valos az iro reszerol. Megfelelo gepet kell keresni, vannak.
2010.08.22 02:38:02_Toto_
Mi ez a szarrágás??? Tessék letenni az A-s jogsit, az a pár óra a forgalomban bőven nem árt. Sőt.
Még csak az kell, hogy minden nyikjah tizen-huszonéves felelőtlen marha 125-össel száguldozzon.
Az nem érv, hogy sokan szegik meg a szabályokat. Az 50-es táblánál sem hajt SENKI 50-el, mégsem emelik fel 70-re, csak mert mindenki megszegi. A szabályokat vérrel írják, a jelenlegi szabályozás pont jó úgy, ahogy van.
2010.09.29 00:35:55Fl4tl4nd3r
Hát szerintem igenis lenne értelme.Szerintem életébe nemült még motoron az aki aztmondja nagy különbség van egy 50es kis simson és egy 125ös pl mz között.Mentem már nemegy motorral és azonkívül hogy jobban gyorsul és többet megy semmi különbség nincs.De egy dolgot nemértek mindenki jön itt hogy persze akkor rohangál majd mindenki a 40Le-s 125össel(megjegyzem maximum egy cross tud ennyit amit forgalomba senki nem használna)de arra nemgondol senki hogy ilyennel mostsem lehet menni A1-es jogsival?Mert az hogy B-vel lehessen 125ös motort vezetni az magyarul annyit tesz hogy a B-hez hozzátartozik az A1 is,aminek a határa 125ccm és maximum 11kW szóval hivatalosan senki nemjárkálhatna ettől erősebb motorral még ígysem tehát már a 125ös yamaha dt,vagy honda mtx is kilőve hivatalosan.Azt nemondja senki hogy aki tényleg tud motorozni az nemboldogulna egy ilyen teljesítményű motorral...hameg nemtudja vezetni de akarja menjen ki valahova ahol nincs forgalom és gyakoroljon szépen hamár motorozni akar.Nekem nincs jogosítványom mostszeretném lerakni majd B-re mert pluszban még motorra is nincs pénzem és azért a B többetér télen,de ha lehetne vele motort vezetni ellennék egy darabig legalább nyáron motorral mászkálhatnék és nemkéne fölösen kifüzetnem százezreket,dehát addig marad a rendőrök elül sunyizás a brutális teljesítményű etz-mmel aminek a csúcssebessége hátszéllel is 110km/h szóval rendes közlekedésre még ezis alkalmatlan folyton csak előznek az autósok.....
2010.10.14 14:24:40mladik
Tisztelt Franky4fingers!
Elhiszem, hogy neked nem kellett 15 éves korodban 50-es motor, mert megvoltál nélküle, engem nem zavar, hogy neked ilyen élmények kimaradtak, mióta megvan a jogsim 2 éve nem keveset mentem a kis motorral baleset nélkül! És nem negyvenes tempóval az életemet kockáztatva!
2010.12.12 09:44:44kovacslaci88
A baj ott van, hogy már megint a pénznél kell keresni a problémát. Ahhoz, hogy a rózsadombon a rendőri vezérkar jól mulasson fűszoknyás lányokkal, ahhoz sok pénz kell. Miből lesz a pénz? Egy alsóbb szintre leszólnak, hogy büntetni kell, és szigorúbb-értelmetlenebb, de többet tejelő szabályokat kell hozni. Alsóbb szint pedig kiadja ezeket a közrendőröknek, akik jól érzik magukat, ha a hülyeséget betartatják. A legfelső szinten meghozzák a "törvényt" alul meg a piszkos munkát az emberekre való ráerőltetést megteszik az úti rabszolgák, a rendőrök. Akiknek már régen nem rendőri szerep jár. Indulj ki abból, hogy kitől félsz jobban ma: szabadságharcostól, vagy rendőrtől? Átlagpolgártól vagy rendőrtől? Egyértelmű mindenki a rendőrtől fél,mert büntet, segíteni b@szik, ha megkéred, nincs agya, és mindig csak azt hajtogatja, hogy a felettesei mit álmodtak meg. Itt tart ez az ország. És a fejétől bűzlik a hal! Régen gondoljunk bele, volt A B C D E jogsi. B-vel nyomulhattál autóval, A-van akármilyen motorral. Pénz hajhászás miatt véletlen nem feldarabolták a motort !!!4!!! darabra? Segéd,A1,AK,A ? A kutyafáját! Mire kijárod, hogy 350-es Java-val mehess, amit nagyapádtól örököltél, szakállad nő. Gondolkozzunk el azon, hogy a "B"-t nem kéne feldarabolni teljesítményre? Valakinek S. Swift-je van, 1000 köbcentis, valakinek 7-es BMW-je 5000 köbcentivel, V8-al. Egyik autót össze se lehet hasonlítani a másikkal. Vágjuk azt is szét, a B-s jogsit, sőt, az SMKP-t is, hogy valaki csak lovaskocsit, valaki csak babettát, valaki csak piaggo-t vezethessen. Röhej ami ebben a tetves (sajnos a vezérkar miatt igen...) országban mi megy..Aki 10 éve motozozik egy A1-es Apriliával 30 lóerővel, és ráül egy AK-s jogsis 250-es 20lóerős chopperre, már száradjon le a töke a rendőrök szerint, mert más van a papírba írva... Teljes ellentmondások.
Szerintem egyetértünk.
2010.12.12 20:58:39Perillustris
"Ha egy szabályt túlságosan sokan szegnek meg, akkor általában nem csak a szabályszegőkkel, hanem magával a szabállyal is baj van."
Ezt a Bende tudja?
2011.01.05 14:46:14domeq
Remélem minél hamarabb lehet B jogsival 125-öst vezetni. Mert a motoros jogsi ára + motor ára azért sok.
2011.02.17 21:26:44Aspk125
Üdv mindenkinek!
A nagy teljesítmény miatt aggódóknak: had kérdezzem meg, ha B jogosítványt szerzel, korlátozza valaki, hogy milyen autót vezess? Mondjuk 1 napos jogsival simán nyomhatod egy 150 lovas Oktáviának. Szerinted az rendben van? Az miatt senki nem halt még meg ugye? De nem kell sokmilliós gép hozzá. Egy öreg, ezáltal megfizethető 2,4-es Audi 100 is elég. És ez szerinted rendben vagy így ugye? Azok nem jelentenek veszélyt sem más, sem az én gyerekeimre ugye? A 125-ösök nem keverendők össze a 80-100, vagy még annál is erősebb gépekkel. Nem láttam még senkit 125-ös Suzuki Burgmannal egykerekezni. Viszont benzint spórolni igen. Ezen felül mért baj az ha valaki be akarja tartani a törvényt és nem akar illegálisan motorozni egy nagy gépen azt állítva hogy az csak 50-es? Ezen miért ne lehetne könnyíteni? Miért lenne baj a B125? Miért nem baj az olaszoknál, ahol köztudottam nem egyszerű a közlekedési morál? Köszönöm.