Ötvenessel megdöglesz

2010. június 16., szerda 09:44 |

Ha egy szabályt túlságosan sokan szegnek meg, akkor általában nem csak a szabályszegőkkel, hanem magával a szabállyal is baj van. Márpedig az utóbbi időben feltűnően megnőtt azoknak az akcióknak a száma, amelyek során a rendőrség a motorosok jogosítványának meglétét ellenőrzi, ezzel párhuzamosan pedig a használtmotoros oldalak dugig vannak olyan kétkerekűekkel, melyek hengerűrtartalma 125 cm³, mégis ötvenes papírt umbuldáztak hozzá, és azzal használják őket.

Na, mit mond Önnek ez a két megfigyelés, Mr. Watson? Van itt összefüggés?

Naná, hogy van. Az autóval közlekedők nagy részének tele van a kalucsnija a dugóban állással és a parkolóhelykereséssel. A három kiló fölé kapaszkodott benzinárnál pedig az üzemanyagköltséggel is. Van alternatívája a dugóban aszalódó szerencsétleneknek? Persze hogy van, a robogó vagy a KRESZ által segédmotoros kerékpárnak nevezett – valójában a kerékpárral semmiféle azonosságot nem mutató - kismotor. Ezeket B kategóriás autójogsival is lehet vezetni, hurrá, megvan a megoldás.

Legalábbis úgy tűnik. Mert az első forgalomban töltött napok után kiderül, hogy az ötven köbcenti kevés. Egy ötven kilós egyetemista lány talán még nem érzi a hiányt, de a kétszer olyan nehéz, az autót robogóra cserélő férfinak kínszenvedés minden perc. Mert az ötvenes feltartja a buszt a buszsávban, hörögve lassul a legkisebb emelkedőn is, zöld lámpánál vinnyogva próbál minimális előnyre szert tenni, hogy aztán a nyomuló autók hada szorítsa le a sáv szélére.

A diagnózis egyszerű: a gyönge ötvenessel képtelenség tartani a forgalom ritmusát. Márpedig ha valami, akkor a forgalomban úszni tudás képessége alapvető fontosságú a közlekedésbiztonság szempontjából. Tessék már észrevenni: a lassúhajtás ugyanúgy halálos veszélyforrás, mint a gyorshajtás, a lassú járművet kerülgetni kell, kitérésre, fékezésre késztet, ezekben a manőverekben pedig mind ott bújik egy esetleges baleset írmagja. A törvényhozó célja annak idején bizonyára a biztonság javítása volt az ötvenes határ meghúzásával, de mára mindenképpen elavult ez a gondolkodásmód. Ez a limit inkább veszélybe sodorja a robogók vezetőjét, mint védi őket, kicsivel több hengerűrtartalom, ezáltal kicsivel több teljesítmény megváltás lenne.

Oké-oké, mondhatnánk, akkor miért nem teszi le a motorjogsit a delikvens, és miért nem ül át nagyobb motorra? Elmondom, mit gondolok erről. A motorjogsi drága és macerás, főleg annak, akinek nem drága hobbi, hanem költséghatékony autópótlék a motorozás. És ne jöjjön nekem senki az álszent farizeus szöveggel, hogy a motorvizsga tanfolyamon többet tanul az ember, mert nem. Szabó Attila kurzusain, ott meg lehet tanulni igazán jól motorozni, de a jogosítványképzésen biztosan nem. Ráadásul az ötvenesek és a 125-ösök vezetése közt technikailag olyannyira elhanyagolható a különbség, hogy erre hivatkozni igen nagy jámborság lenne bárkitől is.

Igen, jól sejtik mire akarok kilyukadni: nagyon gyorsan fel kéne emelni 125 köbcentire a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető kétkerekűek hengerűrtartalom határát.

Már megint egy valóságtól elrugaszkodott újságírói lázálom? Szó sincs róla, az Európai Unió ajánlásában már régóta szerepel ez a szabályozás, és több országban már régóta be is vezették.

Lehessen 125-ös motort vezetni autós jogosítvánnyal?

Például a szomszédos Ausztriában, ahol – a biztonságért izgulókat megnyugtatandó – hat órás gyakorlati képzés (vizsga nincs) után ütik be a B111 kategóriát a jogsiba, amivel már 125-öst is lehet vezetni. Az olaszok lazábbak, náluk semmiféle megkötés nincs, a franciák két év autós gyakorlat után ülhetnek 125-ösre B kategóriával, és a luxemburgiak is vígan nyomulhatnak autójogsival a nyolcadlitereseken.

Vajon miért nem lehet ezt nálunk is megcsinálni? Biztonságosabb közlekedés, kevesebb autó a forgalomban, és a rendszámos 125-ös még a szerv számára is jobban ellenőrizhető, mint a jelöletlen ötvenes.

Minden mellette szól, az EU ajánlással is kompatibilis, akkor meg mire várunk?

Címkék:

Hozzászólások

  • 2010.06.16 10:02:03Vizibolha

    A gondolatmenet szep, es majd jonnek a gyartok ennek a kijatszasara, akik mindenfele kompresszoros/turbos/stb kis 125os gyilokgepeket gyartanak a szep uj piac remenyeben. Lenne inkabb teljesitmenylimitalt a dolog. Szerintem.

  • 2010.06.16 10:02:35Leytner

    Ha be is vezetik, akkor is ritkanagy szivatásokkal..

  • 2010.06.16 10:02:50mtk001

    Ien, igen, igen !!!
    Bár én 20 LE -ig engedném és akár 250 köbcentiig.

  • 2010.06.16 10:03:48gabisz

    Teljesen igaz! Adom!
    Mondjuk korlátlan A-s jogsim van, de közel 10 éve, mikor megvettem az 50es robogót (hasonló céllal mint a cikk írója) 3 hónapig bírtam. Nem kellemes a Keresztúri úton 55-60-al menni az út szélén miközben előz a nyerges vontató.
    Ezen kívül a 125-ös 4 ütemű jobban is fogyaszt stb.

  • 2010.06.16 10:04:01cork77

    Csodára. Európa néha nagyon messze van.

  • 2010.06.16 10:04:24mennyi

    Kedves Viktor!

    Egyetértek!
    DE:
    legyen rendszám rajtuk, mint pl. az általad is említett közeli Ausztriában.

    Mondja ezt az akinek két autójáról is leütötték a tükröt, melyek pótlásának költsége elérte egy kismotor árát...

  • 2010.06.16 10:06:24cork77

    Vizibolha: azért annyira jelentős piac nem vagyunk a gyártóknak, hogy mindenféle izmos 125-ösöket fejlesszenek direkte ide. Az európai piacra sem tették meg.

  • 2010.06.16 10:09:17KIZS

    Gondolod alternatíva egy 500 ezer forintos robogó egy 800 ezer forintos Swift/Astra/Golf mellé?

    A pár órás gyakorlati oktatás utáni 125-ös engedélyezést ésszerűnek tartom egyébként, csak azt nem hiszem, hogy ettől minden robogó rendszámos lesz...

  • 2010.06.16 10:09:36Vizibolha

    @cork77: majd kina raharap :) Egyebkent en osztom a rendszamos es 250cm3/20Le limitet, az lenne normalis.

  • 2010.06.16 10:10:31konti10

    Amíg nem rendszámozzák ezeket, addig minden robogó ötvenes. Aki meg tényleg gyengével jár a szabályok miatt, az nem evilágra való. Kutya sem ellenőrzi ezt, ha normálisan közlekedik az ember. Nem kell görcsölni, kell egy erős robogó, sztán go. Majd ha rendszám kell rá utána ráérünk agonizálni...

  • 2010.06.16 10:11:35odb

    Egyvalamit nem értek. Kerékpárral is sokan közlekednek városban, egy robogót pedig tekinthetünk egy gyors kerékpárnak. Akkor most nincs itt valami logikai gikszer?

  • 2010.06.16 10:12:00cintu

    Biztos, hogy lenne egy két hülye, aki kinyírja magát, de ettől függetlenül támogatom.

  • 2010.06.16 10:12:50mennyi

    Biztosításról: a jelenleg 50 ccm-es biztosítást esetleg megkötik a 125-re, de az első okozott balesetnél kiderül, hogy nem 50 az 50 és a biztosító kijelenti, hogy nem fizet. 125-re pedig kellene rendszám és jogosítvány, ami nincs, mint ahogy írtad is.

    Szóval az 50 ccm fölötti, rendszám nélküli motor vezetője, ha károdat okozza, akkor nagyot szívsz: zsebedbe nyúlhatsz kis esetnél, nagyobbnál az örökösöket perelheted és kérheted a károd megtérítését 50 év alatt 2000 Ft-os részletekben.
    Szóval, amíg nem rendeződik a helyzet, addig igenis tessék kiszedegetni a forgalomból a kis (nagy) kamikázékat! A rendőr dolga nem feltételezni, hogy milyen szabály lenne jó, hanem betartatni - mégha betartásnak is érzik az érintettek - a hatályos, egymással jogi, kártérítési összefüggésben levő szabályokat.

  • 2010.06.16 10:13:21Paladin73

    Arany minden szava

  • 2010.06.16 10:13:24JoinR

    Igen a ccm korlátozás nem teljesen alapos, pl egy Aprilia 125-ös gyári 42 ló az elég ütős egy rutintalan sofőrnek.

    Egyébként ez, hogy jönnek a turbós kompresszoros 125-ösök, szerintem alaptalan, egyrészt nem Magyarország fog piacot teremteni (máshol meg már működik, akkor ott miért nincs?), másrészt így is hülyére vannak hegyezve a 125ccm 2T motorok. A 4T meg amúgy is gyengébb, az nem para.

  • 2010.06.16 10:14:10Szőkebácsi

    Előbb kulturált közlekedésre kéne megtanítani a magyar társadalmat, mind autós, mind motoros részről...

  • 2010.06.16 10:14:11_benito

    haha, aki robogózik budapesten, tudja, hogy ez nem pont így van. én a nagymotorokat is szopatom egy scarabeóval, mindenhol elférek, és minden lámpa után 50 méter előnyöm van.

    képtelenség tartani a forgalom ritmusát? ki akarja tartani a lépést, ha tudsz kétszer gyorsabban is menni? :)

  • 2010.06.16 10:15:08tanar46

    Úgy várom már ezt a törvény bevezetését, mint a Messiást!
    Eddig lehetetlennek tartottam, hogy olyan KRESZ szabályt hozzanak, ami nem csak kib@szás nekünk, de mióta lehet motorral a busz sávban közlekedni, sorban előre menni, stb, azóta újra él bennem a remény, hogy a szabálymódosításokat olyan emberek alkotják (végre), akik nem csak gyalog (csukott szemmel) közlekednek! És valóban nem kell kitalálni a spanyol viaszt, csak kicsit nyugat felé tekinteni!

  • 2010.06.16 10:16:16badmash

    Vizibolha: Ezen jót derültem, mert egy olyan jövő víziója ugrott be, ahol a nagy gyártóknak számít majd a magyar piac. (haha) A cikkben említett országokban sem jellemző a feltöltős 125 ccm-es motorok dömpingje. Még mindig jobb egy rendszámos 125-ös, mint egy "agyontuningolt" mindenféle hengercserével felbővített leellenőrizhetetlen valami. (Én a smkp-oknak is adnék rendszámot)

  • 2010.06.16 10:17:07rezolee

    én élvezem ezt a káoszt, van abban romantika, ha egy 110-essel jársz kismotorként

  • 2010.06.16 10:18:28odb

    Jaja, nyugaton a kerítés is kolbászból van, csak épp mondjuk ott az emberek be tudják tartani a szabályokat is ha már vannak. A biztonságos(abb) közlekedéshez pedig elsősorban az kellene. Miért engedélyezné a KRESZ a 125 köbcentis motorokat olyanoknak, akik az 50 köbcentisekkel is a kiskapukat keresik?

  • 2010.06.16 10:20:42mennyi

    Nem régen volt a TV-ben: a német rendőrség kivonult egy gimnáziumhoz, minden motorost megállítottak.
    Nem a teljesítményt, nem a köbcentit ellenőrizték, hanem az elérhető sebességet. Egy gördeszka méretű, tachográfos próbapadra tolták a motorokat és teljes gázt adtak. Ami többel is tudott "menni" a megengedettnél, azt felrakták a furgonjukra és ment az értesítés, bünti a családnak. (a nagymotoros pedig ment gyalog haza...)
    korrekt eljárás!

  • 2010.06.16 10:20:56bggy

    Egyetertek a cikkel.
    Jomagam is gondolkodtam egy 125-os beszerzesen ingazasi cellal, viszont a kulon megszerzendo motoros jogsi elnyeresenek koltsege (ido+penz) elriasztott a valtastol.

  • 2010.06.16 10:24:48badmash

    odb: ha mindig megszorítanak (legyen az bármilyen intézkedés) mindig a kiskapukat keresik, olyan ez, mintha sosem bíznál a gyermekedben és a végén elvadul. Az emberek nagy többségének van magához való esze.

  • 2010.06.16 10:25:08odb

    Egyébiránt azt a nem elhanyagolható szempontot is vegyük figyelembe, hogy állam bácsinak az a jó, ha mindenki autóval jár. Több adóbevétel minden szempontból.

  • 2010.06.16 10:26:49humanoid40

    Akkor gondolkodjunk!Miről is szól ez az ország?Hogy fizess mindenért!!!Tehát szerezz jogsit, legyen több a kötelező, legyen rajta lóerőadó és persze rendszám, hogy a kamera észrevegye ha átcsusszansz a piroson(vagy akárhol).Így persze vinni kell vizsgára is....Hány dolog történt csak azért az évek folyamán, hogy nekünk jó legyen?Egy robogó negyed akkora helyet foglal el mint egy személyauto.Nem fizetsz rá parkolást és töredékét fizeted a MOL nak a tankoláskor.Ja, hogy több lenne a parkoló?Kissebb lenne a dugó?Ki nem szarja le!Rettegtem a robogón városba.Még nagymotorral is sokszor letolnak mert nem értik miért nem csövelem és megyek már el onnan mert kell az a 145 centiméter hely a kocsinak.Ha többen robogóznának egyszerüen a városkép része lenne hamar és jobban megszoknák az autósok.Föleg, ha sok közlekedő autós ülne alternatívaként robogóra.Na erre értelme lenne aláírást gyújteni!Politikamentes és értelmes dolog lenne!Ne csak az adó mértékében igazodjunk a fejlett országokhoz hanem jó lenne már átvenni az értelmes dolgokat is!

  • 2010.06.16 10:26:51odb

    badmash: én ezt értem és ha robogóval járnék én se hiszem, hogy tartanám a köbcentis és/vagy sebességhatárt. De jelenleg aki robogóra ül tudja, hogy mire vállalkozik, ugyanúgy mint a biciklisek vagy az autósok.

  • 2010.06.16 10:35:26cintu

    Mondjuk, ha veszek egy új ötvenes SR50-t, vagy Runnert, azok is mennek röhögve 80-at

  • 2010.06.16 10:35:58decens

    Van 115 lóerős autóm, 78 lóerős, 27 lóerős motorom és 1,8 lóerős 47 éves pedálos Simsonom. A kocsi után a leggyakrabban mégis a kis Simsont használom. Kb évi 2500 kilométert! Imádom!

  • 2010.06.16 10:37:40alprazolam

    én láttam tegnap egy kisautót(?) pesten a rákosi úzon, valami aixam,vagy axiam volt a neve, a rendszám helyén az autó neve volt látható. motorja volt, mert berregett, kasznija volt, egy szőke p...a vezette. hátul volt rajta egy 45-ös seb.korlátozó tábla. Ez minek számít?

  • 2010.06.16 10:37:48Akos74

    És mi van a 125 cm3-es speed motorokkal? Ifjú koromból emlékszem a Cagiva Mitó-ra mint sok fiatal álmára a '90-es évek elejéről. A Mito 125 cm3-es 35 lóerős volt legnyitottabb állapotában és 180 km/h volt a végsebessége. Vajon ezt is jogosítvány nélkül lehessen vezetni? Szerintem a volt német példát kellene követni, minden vizsgán lemérni a motor teljesítményét és összemérni a forgalmiban bejegyzettel és igen alacsony teljesítményű motort lehessen vezetni B kategóriás jogosítvánnyal.

  • 2010.06.16 10:42:38ziza133

    @alprazolam:
    4 kereku segedmotor :) Itt Hol-ban legalabbis - ugyannak mint egy robogo.
    Ja, es itt minden robogonak van rendszama. Ez sztem jo dolog/otlet! (vagy mar otthon is? Regen nem kellett, arra emlkeszek)

  • 2010.06.16 10:44:22forumnick

    Nem a 125-ös motorokat lehet vezetni B kategóriával sok helyen, hanem az A1 jogosítványkategórának megfelelő motorokat. Itt pl. van egy fontos kitétel is, mégpedig a 15 lóerős teljesítmény.

    Másrészről gondolja végig mindenki, hogy merre és milyen tempóban jár a városban. Nem hiszem, hogy az 50-es robogó azért van útban a pl. a Budafoki út belső részén az autóknak, mert lassan megy. Lehet, hogy az autók mennek túl gyorsan, nem egyszer 80-100-at, holott a megengedett csak 50 (ami az üvegcserepekből ítélve jogos). Ha továbbmegyünk, a Lágymányosin is közel 100-al teper át mindenki és folytatja a versenyt tovább a Hungárián stb.
    Ha ez így megy tovább hipertérugrásos robogókat is engedni kell, mert mindig mindenki a másiknál akar gyorsabban menni.

  • 2010.06.16 10:44:41J.G.

    Hülyeség.

    Jövőre meg vezessék be, hogy B kategóriával lehessen vezetni nyergesvontatót, hiszen a két jármű:
    "vezetése közt technikailag olyannyira elhanyagolható a különbség, hogy erre hivatkozni igen nagy jámborság lenne bárkitől is."

  • 2010.06.16 10:47:41mennyi

    A végsebesség nem teljesítmény, hanem áttételfüggő. (lejtőn 3 lóerővel is lehet 80-at gurulni...de megállni az ötvenre tervezett fékkel?)
    Nagyobb teljesítmény, nyomaték a megengedett sebesség elérését, tartását segíti.
    A megfelelő áttétellel szerelt jármű a hozzávaló fékkel van szerelve.
    Trabantba is lehetett nagyobb motort szerelni, de istenkísértés volt - még az eredeti motorral is - megállni.
    Aki ezt nem éri fel ésszel, arra is szükség van az orvosi prakszisban...

  • 2010.06.16 10:48:27odb

    Forumnick: ott a pont. Ha én Budakeszin a főúton megyek 40-nel (annyi a megengedett) a nagymotorommal ugyanúgy letolnak az útról mint bármilyen robogóst. A városban (ahova a robogókat szánják) a megengedett legnagyobb sebesség és a robogó megengedett legnagyobb sebessége alig tér el, egy normális kultúrában ez tolerálható lenne.

  • 2010.06.16 10:49:42neumanki

    Szerintem is a teljesítményt kéne megszabni, mert már 100km/h-val is sokkal nagyobbat lehet bukni, mint 50el. Ráadásul az a baj van ezzel a nagy pénzspórolós hozzáállással, hogy az ilyen emberek nem fognak 100e-ért védőfelszerelést venni, és valószínű a bukósisakjuk és áll nélküli lesz, mert milyen meleg van már nyáron.

    A másik probléma, amit ezzel a bevezetéssel együtt kezelni kéne, hogy pl Bp-n a mai motorok mennyiségének az elhelyezésére se képes, és még csak tolerálni se tolerálják. Hát mi lenne 3* ennyi motorral? Párizsban minden kisebb téren volt vagy 50 parkoló robogó, de itthon mi lenne? Nem is lehet parkolni tereken, gyalogúton, plázák előtt, és még a legújabb városfejlesztéseknél se gondolnak robogóparkolóban, max biciklisben, abból is odabiggyesztenek kb 3at, h nesze nektek, használja az az 50-100 biciklis, aki erre fele jár.

  • 2010.06.16 10:49:52É2I

    "Ráadásul az ötvenesek és a 125-ösök vezetése közt technikailag olyannyira elhanyagolható a különbség, hogy erre hivatkozni igen nagy jámborság lenne bárkitől is."

    Ha ez igaz lenne, akkor minek írtad eme "cikket" ? Hmm? Nekem ne mondd, hogy egy max 50-60-at tudó robogót ugyanúgy kell vezetni, mint egy 80-100-at tudót. Már csak azért is, mert _nincs_ olyan motoros, aki alatt 125-ös van és max 50-el megy. (Na jó egy-kettő lehet.)
    Városon kívüli közlekedésnél kifejezetten imádom, amikor 70-80km/h körül tesz egy félpályás, valamit kikerülő manővert a normálatlanja, mert tükröt nem néz, mert minek. Te meg pont előznéd. (Sajnos ez napi szintű tapasztalat.)

    Egyébként rendszámot az összes robogóra és mehetnek felőlem.

  • 2010.06.16 10:51:57jozso929

    Igen, egyetértek! 200LE feletti autóm van, de a városban szeretnék robogóval járni helyette! Ez mindenkinek az érdeke lenne. Viszont 50-essel szarrá előzgetnek az autók, centiznek majd a tükrükkel én meg a parkoló autókat fogom centizni. Tehát váltani csak akkor váltanék ha tudnám hogy a 100 kilómat megtolja rendesen egy robogó, és nem előzgetnek az autók, mert attól fosok a legjobban.
    Tehát ha cél az autóhoz kötött vezetők átrakása robogóra, így csökkentve a dugókat, parkolóhasználatot, akkor emeljék meg 125-re a B-s jogsival használható robogóméretet, és máris váltok. Ígérem hogy csak akkor fogok autóba ülni ha nagyobb dolgokat kell cipelnem.
    Az hogy rendszámos, adós, az engem nem érdekel, legyen, elköltök havi 60-70e-et így is benzinre, adóra, belefér ennek egy része robogós pénzügyekre.

  • 2010.06.16 10:53:34drf

    Magyarországon az uniós jogharmonizáció úgy történt, hogy az állam számára kedvező, a polgárokat terhelő szabályokat átvették, és morgás esetén mutogattak az Unió felé. Ahol az uniós gyakorlat kedvezőbb a polgárnak - pld. a "B"-vel 125 ccm-ig vezethető motor, de ide sorolom a regadót is - az uniós szabályozás fel sem merült.

  • 2010.06.16 10:54:31coolik

    5 órás oktatás mellett tökéletes lenne, mert sajnos ez itt Magyarország. Ha jobb kocsi vagy épp motor van alattunk akkor azt hiszük jobban is vezetünk. Csak az a baj h aki soha nem motorozott annak fel kell nyitni a szemét a veszélyekre és h nincs körülötte védelmi tér mint a kocsiban.

  • 2010.06.16 10:54:34morphine

    Az 50-es mocik sem olyan gyengék, csak tele vannak fojtással - lévén a segédmotor-kerékpár a magyar szabályozásban nem csak az ötven köbciről ismerszik meg, hanem arról is, hogy legnagyobb sebessége: 45km/h. Ha ezeket kiszeded belőle, mindjárt megy az akár 70-et is - miközben a rendőr nem basztat. Én így járok, persze óvatosan, mert azért nem egy sportkocsi, de ez már vállalható kompromisszum.

    Persze tény, ez még így is szigorúan belvárosi eszköz, aglomerációból bejárni alkalmatlan. De azok, akik bejárnak, annyival több km-et tesznek meg, hogy sokkal hamarabb megtérül nekik a befektetés jogsiba és nagyobb, kényelmesebb motorba.

    Mindettől függetlenül a 125-re emelés jó vicc lenne - ha nem lennének a már korábban is emlegetett igen erős 125-ösök is a piacon. Így is elég motoros szenved balesetet tudás hiányában, adjunk olyan embernek kezébe 30-40 lóerős masinát, akiknek még az a minimális képzettsége sincs meg, hogy megszerezte a vonatkozó jogsit...? Ausztriában ezt megtehetik, nem fog senki 50 lóerősre felhúzott apriliával futkározni b jogsival, mert megvan hozzá a kultúrájuk. Itthon - még én is csalok, az egyébként törvény előírások miatt beszerelt fojtások eltávolításával.... eh.

  • 2010.06.16 10:54:41humanoid40

    A németeknél a helyszíni mérést főleg a semmilyen jogosítvényt nem követelő max. 25 km/h val menő robogóknál végzik.Iskolások között közkedvelt kategória.Átlag robogó teljesítményét kellene venni alapnak és kw.korlátozás kellene.Nézzük csak meg, minden gyorsul a közlekedésben.Egy kis városi kocsi is megy mint a gojó.veszélyes ha feltartod a forgalmat.

  • 2010.06.16 10:54:50Öltönyös rabszolga

    Valóban inkább teljesítménykorlát kellene, letettem a nagymotor jogsit, mert motorozni akartam. Meghalni viszont nem, vettem egy aprilia 125 rs-t. Versenymotornak mondják, Talmácsi is nyert ilyennel, de mégiscsak a cikkben áhított 125 köbcenti, ááá nem lehet olyan ütős... Ahogy azt a naívka elképzelte. 90-100ig mint a rakéta úgy gyorsul, motorostudás KELL hozzá. A vége 155 körül volt (és ez egy 10 éves darab volt, el sem merem képzelni egy új mit tudhat), szóval ezt nem engedném B-s jogsival. Ám a mindeféle 125-ös ROBOGÓT simán. Mondjuk egy 10 lóerős limittel.
    Amúgy csak ajánlani tudom a kedves autósoknak, a kötelezője 27 éves budapesti férfiként, (lehető legrosszabb biztosítási kategória), bonus0, 6500 ft/év. És dugó NEM létezik számomra. Cserébe télen szívás, marad a BKV/autó.

  • 2010.06.16 10:58:10forumnick

    _benito

    A nagymotorokat nem azért szopatod a Scarabeoval, mert az olyan jó, hanem mert a nagymotoros nem feltétlenül megy be az 50-nel menő kamionok közé, mert tudja, hogy ott nem lát a kamionos. Másrészről sohan me tudom miben bíznak a bringások és robogósok, mikor az álló kocsik között 50-nel mennek el. Észre sem veszik, ha kinyitják előttük az ajtót. Ilyenkor elengedem nagymotorosként a robogóst, törje az utat, én meg utána öregesen. :-)

    odb
    Gyakran járok az említett útvonalon, és pl. befelé a lámpák kb. 60-ra vannak belőve, felesleges sietni még nagymotorral is, mert csak a lámpánál várakozom. Minden nap szinte letolnak.

  • 2010.06.16 10:59:01neumanki

    Mondjuk az is megfontolandó, hogy nem a 80-90e Ft-ba kerülő jogsit kéne eltörölni, hanem mondjuk a 125ös motorokra a ~10% vám, és a 25% áfa fölött fizetendő még kb olyan 90e Ft-os reg adót, vagy a ~50e Ft forgalomba helyezési díjat.

    Az igaz, hogy vezetéstechnikailag nem ér semmit az A jogsi, de hogy minden autós rájön, hogy már 10 éve rohadtul nem figyel a kresztáblákra, és szabálytalanul közlekedik, max nem tud róla. Ez talán motoron életmentőbb, mint h milyen jól tudod vezetni...

Motorválasztó

mi ez?

Ha már tudja, hogy 125-öst szeretne, de még nincs meg a kiszemelt kedvenc, használja motorválasztónkat. Ár, felépítés vagy praktikus szempontok alapján böngészhet a motorkák között, de az egyes márkák kínálatát is egyetlen kattintással lekérdezheti. Anélkül, hogy nyüstölnie kéne az egér gombját, fotókat is nézegethet a kínálatról, ha a lista bal szélén látható ikonon felejti a nyilacskát. Ha megtetszik egy motor, rákattintva részletes adatlapot húzhat ki kartotékunkból.
Nem csak az ár és a felépítés lehet fontos a választásnál, legalább ennyire számít, hogy milyen messzire lehet eljutni egy tank benzinnel, mennyire van jó erőben a motor, illetve mekkora súllyal kell birkózni vezetése közben. A hatótáv esetében három literes fogyasztást vettünk alapul, ebből számítva a megtehető kilométereket, a gyors és könnyű gombokkal pedig teljesítmény, illetve súly alapján rangsorolhatja a motorokat, robogókat.
Ha bizonytalan, milyen 125-ösre van szüksége, ne tétovázzon, olvassa el Motordoktorunk alapművét, amelyben mindent megtudhat a választási szempontokról.

Praktikus gépet szeretne, de kicsivel nagyobbat, mint egy 125-ös? Használja az A2 jogosítványhoz hangolt motorválasztónkat! Az új, Magyarországon is érvényes európai jogosítványkategória maximum 35 kW-os, vagyis 47 lóerős motorokat enged meg – ebben a nagy halmazban szinte minden megtalálható: robogó, meztelen gép, enduro, custom vagy túramotor. Ár, felépítés vagy használati szempontok alapján böngészhet, de az egyes márkák kínálatát is egy mozdulattal lehívhatja. Képeket nézhet, szerelembe eshet a szemére hagyatkozva: elég, ha a lista bal szélén látható ikonon tartja az egér által vezérelt nyilacskát. Ha megtetszik egy motor, rákattintva részletes adatlapot nyithat meg az adatbázisunkból. Nem csak az ár és a felépítés lehet fontos a választásnál, ugyanennyit számít az üzemanyagtartály mérete – ebben a kategóriában átlagban 3-4,5 literes fogyasztással számolhatunk. Tanulmányozza át a teljesítményadatokat, a lóerőt és az elérhető nyomatékot. Nőknek az ülésmagasság is számít, az örömet keresőknek meg az alacsony tömeg. Ne legyen bizonytalan, a motorválasztó segítségével válassza ki melyik motor a legalkalmasabb önnek.

Hirdetés