CIMAmotor kiállítás, Csungking

Csungking (Chongqing) igazi Motor City: több nagy gyár működik itt – plusz a beszállítók –, amelyekből minden évben 15 millió gép gurul ki. Évente egyszer a kínai termelők bemutatják a friss termést: az idei CIMAMotor szakvásár október 21-én, azaz holnap kezdődik, és négy napon át tart.

A nagy eseményre a szakma és a közönség egyaránt özönlik, most már Európa ingerküszöbét is elérte. Az irdatlan gazdasági potenciállal rendelkező Kína képes bármiből bármennyit gyártani, a kérdés csak az, hogy a minőség is megfelel-e a finnyás nyugati igényeknek. A dolgok jelenlegi állása szerint még nem, de a dolgok itt nem állnak, hanem változnak, méghozzá elképesztő sebességgel.

Könnyen lehet tehát, hogy pár év múlva viszonylag olcsó és egészen jó kínai motorokon gurulhat Európa – na de mégis mikor, ha egyáltalán? Igyekszem majd megtudni, hogyan látják a kérdést az itteni gyárak képviselői, valamint azt is, hogy milyen fejlesztésekkel indulnak majd harcba a nem túl nagy, viszont fizetőképes óvilági piacért.

Ma még csak a város útjain nézegetem a motorokat, de sok okosságot ebből nem tudok leszűrni, Csungking, ami a motorizációt illeti, nem tipikus kínai település. Egyrészt, mert kiemelt gazdasági övezetként gazdagabb, fejlettebb az átlagnál, másrészt, mert dombokra, hegyekre épült, így szinte az egyetlen hely a hatalmas országban, ahol a bicikliknek, majd a kisteljesítményű robogóknak korábban sem vették sok hasznát. Első benyomásaim alapján, amiket egy hatórás csámborgás alatt gyűjtöttem, itt már az autó a fő közlekedési eszköz, és nem látni több motorkerékpárt, mint mondjuk Budapesten. Biciklit még annyit se, azt a néhányat is szórakozásra használják, nem mindennapos közlekedésre.

Motorból háromfajta létezik: a szegény igavonó, a mindennapos jövő-menő, meg az élvezkedésre való. Az arány nagyjából 40-30-30 százalék. Az első két csoportba sorolható gépeken masszív kéz- és lábvédők az eső ellen, a szubtrópusi éghajlatú metropoliszban ugyanis a csapadék szinte mindennapos vendég, ha pedig évente pár napra feltisztul a szmoggal kevert állandó pára, talán még tűzijátékot is tartanak.

Csungkingot egyébként Kína New York-jának is nevezik, bár a név annyiban megtévesztő, hogy szerintem itt már több a magasház, mint az amerikai városban – igaz, nem annyira magasan karcolnak, de itt a felhők  is alacsonyabban vannak. Nemcsak a Jangce és a Jialing összefolyásánál levő belvárosban építettek ilyeneket, hanem mindenütt: tizenöt-huszonöt emeletes lakótornyokból áll az egész város, körülöttük gondozott parkok. Az úthálózat elsőrangú: többsávos, sőt, többszintes, jó minőségű utak kötik össze a kerületeket, amiken jó ritmusban lehet a nap minden szakában közlekedni.

A pestiek sírnának, ha megtapasztalnák, hogy így is lehet nagyvárosban autózni. És persze van helyi érdekű vasút, metró, sőt, monorail magasvasút is. És mindez évek alatt, 1997 óta épült, csak az elmúlt tíz évben 500 milliárd dollárt invesztáltak Csungking fejlesztésébe.

Naná, hogy van a városnak némi falanszter-jellege, de az embereken nem látszik, hogy különösebben szenvednének ettől. Sokuk, illetve sokuk szülei szegény, paraszti sorból emelkedtek városlakóvá, egy ilyen lakótoronyban lakni és rendszeres jövedelmet hozó munkát végezni valamilyen cégnél, ez itt óriási előrelépésnek számít.

A kínai jövedelmi olló szélesre tárult, a szivarozó gazdagtól a nagyon szegényig terjedő skála alsó szegmensében levők közül sokan csak ábrándozhatnak olyan motorokról, amilyeneket holnap mutatnak nekünk. Példák ezrei állnak előttük, hogy szorgalommal és szerencsével ki lehet törni ebből az állapotból; ez az elmúlt két évtizedben mintegy négyszázmillió kínainak sikerült. A helyi ember szorgalmas, bízik a szerencséjében, és biztatónak látja a jövőt, érkezzen bár két- vagy négy keréken. Egy világhatalom épül itt, elképesztő tempóban és energiával, és ha valaki, hát a kínaiak ezt pontosan tudják.

Holnap visszatérünk, megmutatjuk a motorokat és a csinos hoszteszeket.

A tartalom támogatói: