Túl jók a Hondák. Csalnak?

2011.02.25. 11:11
Csütörtökön véget ért a második sepangi teszt. Nincsenek meglepetések, a zárónapon is parádéztak a Hondák: annyira jól mennek, hogy a többiek már most keseregnek, van, aki csalással vádol. A mezőny legszomorúbb embere mindenképpen Valentino Rossi, majd’ két másodperces hátránnyal, tanácstalanul.

A második sepangi teszt zárónapján is letarolták a mezőnyt a HRC-sek. Kétségbe ejtő fórban van a Honda, mondják oly sokan a mezőnyben, és tény, hogy a négy gyári RC212V-t még csak meg se nagyon tudták szorongatni a többiek. Senki nem ment még ezen a pályán 2:00 alatt a kategóriából, most meg Stoner, és Pedrosa is kivágta az 1:59-et – előbbi már rögtön a csütörtöki első körében, úgy, hogy a finombeállításokon még nem kezdtek el dolgozni. Ha most kéne megtenni a téteket, butaság lenne a Honda ellen fogadni – Lorenzo ide, kiegyensúlyozott M1 oda, Rossi-faktor amoda. A 2011-es RC212V egy félelmetesen jól sikerült motorkerékpár.

Stoner nem akarta sokáig kételyek között tartani a mezőnyt, úgyhogy már a legelső reggeli mért körében bement 2:00 alá, a másodikban megcsinálta az 1:59,665-t. Lejött, kicsit megvakarta a fejét, szerinte sikerülhetne az 1:59 eleje, ha számítana, de nem ezért jöttek. Sokkoló szavak a többiek számára.

„Reggel nem is éreztem annyira jól a motort, sokat hibáztam, néhol túl gyorsan mentem be a kanyarokba. Mivel nem akartam elesni, sokszor kiszélesítettem az íveket, és vicces, de még így is ott voltam 2:00 alatt.” – mondta Stoner a csütörtöki nap után. „Közben azt is eldöntöttem, hogy a merevebb vázzal fogok versenyezni idén. Sikerült találni egy olyan beállítást, amivel minden téren jobb egy picivel, mint a másik.” Ezzel időt is nyer az ausztrál, hiszen elmondása szerint a következő tesztnapokon már rá ki sem fogja próbálni a másikat, inkább kicsit finomhangolja a motort, hogy még jobb legyen.

Látni kell, hogy míg a Honda a fejlesztés legutolsó fázisában van, a Ducati sokkal inkább az elején, vagy ha nem is ott, de mindenképpen toporog. Nem lépnek egyről a kettőre, ugyanazok a jelenségek ütik fel újra és újra a fejüket, mint a legelső, vaenciai teszten. A Desmosedici még mindig piszok erős, még mindig nagyon stabil a féktávon, csak éppen kanyarodni nem lehet vele.

Rossi szerint annyira pattog az első kerék a kanyarokban, hogy az lassan kétségbe ejtő: ha nem akar kisodródni, csigalassúsággal kell rámennie az ívekre, az idő meg ugye szökik elfelé – majd' két másodperc jön össze a célvonalig, ami akárhonnan is nézzük, sok. És természetesen nem csak az olasz van ezzel így: szenved az összes ducatis, köztük Hayden is, akinek azért már voltak szebb pillanatai a márkával, de ami most van, az szerinte is katasztrófa. „Nem az a baj, hogy lenne egy nagy hiba, amit ki kéne javítani. Ez sok, apró, de egymás hatását felerősítő eltérés, aminek ez az eredménye.” – mondta az amerikai.

Kevés szó esik a Yamaháról, pedig ők legalább lőtávolon belül vannak. Ben Spies volt csütörtökön a leggyorsabb nem hondás versenyző, bő egy másodpercre Stonertől. Lorenzo és Edwards fél másodperccel még hátrébb vannak. Persze, ez csak egy teszt, de az erővonalak – ha kőbe nincsenek is vésve – mindenképpen kirajzolódtak, és nem az M1, és nem is Lorenzo vannak a táplálékpiramis csúcsán.

Az elsöprő Honda-siker utózöngéje egy vád, vagy sokkal inkább pletyka, miszerint a Honda a széria motorjában is használt duplakuplungos DCT váltót szerelte az idei RC212V-be, amit tilt a versenyszabályzat. Talán nem is lett volna szükség semmilyen válaszra, de Nakamoto, a HRC alelnöke rövid sajtónyilatkozattal próbálta még csírájában a találgatásokat. „Kijelenthetjük, hogy a Honda nem használ olyan alkatrészt, amit tiltana a versenyszabályzat. Való igaz, hogy kifejlesztettünk valamit, ami... ami nagyon lerövidíti a váltási procedúrát. Ez nem egy DCT váltó, és nem is tudom elmondani, hogy mi is valójában... hiszen én sem tudom.” Ha csalásról nincs is szó, de az új alkatrész részben magyarázhatja a Hondák félelmetes gyorsulását az egyenesekben – amiről Lorenzo is beszél már hetek óta.

A következő teszt március elején, a katari pályán lesz.

Eredmények, harmadik nap:

1. Casey Stoner AUS Repsol Honda Team 1: 59.665 (37 kör)

2. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team 1: 59.803 (38)

3. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini 2:0 0.163 (46)

4. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 2:0 0.541 (45)

5. Ben Spies USA Yamaha Factory Racing 2:0 0.678 (32)

6. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3 2:0 0.966 (29)

7. Jorge Lorenzo ESP Yamaha Factory Racing 2:0 1.003 (48)

8. Alvaro Bautista ESP Rizla Suzuki MotoGP 2:0 1.194 (34)

9. Hiroshi Aoyama JPN San Carlo Honda Gresini 2:0 1.328 (48)

10. Hector Barbera ESP Aspar Team 2:0 1.346 (21)

11. Valentino Rossi ITA Ducati Team 2:0 1.469 (59)

12. Nicky Hayden USA Ducati Team 2:0 1.469 (71)

13. Loris Capirossi ITA Pramac Racing Team 2:0 1.493 (39)

14. Cal Crutchlow GBR Monster Yamaha Tech 3 2:0 2.034 (50)

15. Randy de Puniet FRA Pramac Racing Team 2:0 2.155 (42)

16. Toni Elias ESP LCR Honda MotoGP 2:0 2.410 (57)

17. Bike #T1 JPN Yamaha Test Rider 2:0 2.457 (40)

18. Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing 2:0 2.506 (55)

19. Bike #T2 JPN Yamaha test Rider 2:0 3.016 (13)