Légzsákot tennének az Uralra?

Az orosz gyár sikerei Amerikában

2011.06.23. 12:58
Hoppá, a szovjet korszak haldokló iparága és az Egyesült Államok nyugdíjas motoros lakossága egymásra talált. Az Urálon túl, az Irbitben működő motorgyár, amely évtizedeken át oldalkocsival gyártotta motorkerékpárját, talpon akart maradni, harcot indított a túlélésért.

A megváltást azok jelentették, akikre a legkevésbé számítottak: idősebb amerikai motorosok, akik a hasznosságot többre tartják a száguldás izgalmánál; nekik köszönhető, hogy az idejétmúltnak tűnő oldalkocsi új életre kelt. Az 1990-es évek végén a cég az értékesítési stratégiájának fő célpontjává az Egyesült Államokat tette annak ellenére, hogy az orosz hadsereg beszállítójaként múltjuk mélyen az eurázsiai valóságban gyökerezik. Termelésük 60 százalékát ma már az USA-ban értékesítik. Sikerük titka? A célközönségnek számító férfivásárlóknál a hátsó ülésen kapaszkodó motoros feleség ideálját felváltotta az oldalkocsiban helyet foglaló, ölében a kutyát vagy a frissen vásárolt élelmiszert tartó asszony.

Az irbiti gyár kereskedői szerint az oldalkocsis motor egyre jobban tetszik a retro iránt fogékony fiataloknak is. „A Szovjetunióban igáslónak számított a gépünk, most viszont drága játék” – mondta Vlagyimir Kurmacsev, az Irbiti Motorgyár igazgatója a The New York Timesnak.

David Reich 65 éves nyugdíjas ács az oregoni Salemből tavaly vásárolt egy fehér Ural Patrolt. „A feleségemmel együtt élvezzük” - büszkélkedett. Először két motort akartak venni, végül az oldalkocsis mellett döntöttek, mert így a feleségének, Jeanne-nek nem kell megszereznie a vezetői engedélyt. Ennek a megoldásnak előnye is van, útközben nyugodtan tudnak beszélgetni. „Szeretem, hogy pár tenyérnyire vagyok csak az úttól, és nincs más dolgom, mint élvezni a tájat” - festette le oldalkocsis élményét Mrs. Reich.

Peter Horst, az Amerikai Motoros Szövetség szóvivője szerint a szervezet 230 ezer tagjának átlagéletkora 48 év. Szerinte, ahogy fogy az erő és gyengül a mozgáskoordináció, sokan úgy váltanak át oldalkocsisra. Az IMZ néven is ismert Irbiti Motorgyár az egyetlen a világon, amely szériában és komoly mennyiségben gyárt fogatokat.

„Bármennyire romantikusak is, az oldalkocsiknak még igen kicsi a részesedésük az amerikai piacon” - közölte Ty van Hooydonk, a Motorkerékpár-ipari Tanács nevű kereskedelmi csoport szóvivője.

Az Ural az Egyesült Államok mind az ötven szövetségi államában elfogadott jármű. Mivel a háromkerekű, kétkerékhajtásos oldalkocsis összeállítás is motorkerékpárnak minősül, nem kötelező hozzá a biztonsági öv, nem is gyártják. Az amerikai eladások gyarapodása láttán azonban az IMZ bejelentette, hogy vizsgálja a légzsák beszerelésének lehetőségét.

Az irbiti üzem a düledező faépületekből álló, az Urál szibériai oldalán lévő város szélén található. Erősen visszafogott kapacitással termel, bár fénykorában, az 1970-es években évente 130 ezer járművet állított elő. A gyártósorok már leálltak, a motorkerékpárokat kézzel szerelik össze.

Az Ural Patrol nehéz, 40 lóerős gép, bokszer, amelynek két hengere oldalra kiáll. Őse a BMW R71-es, amelyet a náci Németország a Szovjetunió rendelkezésére bocsátott, miután a két ország 1939-ben megnemtámadási szerződést írt alá. Amikor a nácik a Molotov–Ribbentrop-paktumot megszegve lerohanták a Szovjetuniót, az oroszok a motorkerékpárt is bevetették az ellenük vívott harcba.

Amint vége lett a tervutasításos gazdaságnak, megszűnt az államilag dotált acél és az olcsó munkaerő utánpótlása. A gyárnak növelnie kellett termékei árát, és az hazai eladások jelentősen visszaestek. Ugyan még mindig látni régi oldalkocsis Uralokat, amint szénát, fejes salátát vagy deszkát szállítanak, de az IMZ tavaly már csak 20 motorkerékpárt adott el Oroszországban. Vlagyimir Kurmacsev igazgató szerint a gyárat már régen be kellett volna zárni, ha nincsenek az amerikaiak.

A válság előtt az IMZ évente 650 Uralt adott el az Egyesült Államokban, és becslésük szerint jó úton haladnak afelé, hogy – a márkát forgalmazó 48 kereskedőn keresztül – az idén ismét annyit értékesítsen. A legolcsóbb oldalkocsis Ural mintegy 10 ezer dollárba kerül. Összességében a gyár 1100 fogat előállítását tervezi 2011-ben.

Az amerikai népszerűséghez nagy mértékben hozzájárultak az ország csendes-óceáni partvidékének északi részén élő bevándorlók, akik 1993-ban az első vásárlók voltak. Sokakat megigézett az Uralok régimódi külseje, de akadtak, akiket az Amerikába exportált modelleken lévő géppuskaállvány fogott meg, ami a hazai lakossági fogyasztásra szánt modellekről már régen hiányzik. „Voltak olyan vásárlóink, akik játékgéppuskát szereltek rá” - árulta el Jim Petitti, az oregoni Salemben működő, Uralokkal kereskedő Raceway Services tulajdonosa. - „Aztán leszoktak róla, mert a rendőrök nagy hűhót csaptak miatta.”

Az eladások meglódultak, mikor a kereskedők rájöttek, hogy az idősebb párok már nem örülnek annak, ha egy gépen kell ülniük. „Férj és feleség éveken át együtt motorozik, aztán eljön a pillanat, amikor az öreg szólómotor már nem felel meg nekik. A feleség nem akar a férje mögött ülni, mert onnan nem lát jól. Kapjon saját, külön helyet – abban a pillanatban boldogan vállalja a további kalandozást” - fejtette ki az amerikai vásárlók lélektanát Petitti.

Az irbiti üzem vezetői szerint bár a gyárat az idősebb motorosok segítették át a legnehezebb időszakon, a fiatal amerikai párok is érdeklődnek a modellek iránt. „Kétségkívül jó kinézetű gépek” - vélekedett Elena Gonzalez 24 éves miami ápolónő, aki tűzoltó férjével, Johnnal Uralon ment az esküvőre.