102 éves motorral jött Nepálból

2012.08.07. 14:47
Nepál messze van, el sem tudjuk képzelni, hogy mennyire. Ron Fellowes, a hetvenéves ausztrál nyugdíjas viszont pontosan tudja, milyen út vezet a Himalájából Budapestre. A férfi ma érkezett Budapestre, úttalan utakon, hegyek és völgyek között a 102 éves motorkerékpárjával.

Negyven éve kaptam az ötszázas FN-t. Akkori tulajdonosa azt mondta, én talán össze tudom rakni. Majdnem négy évtized kellett hozzá, hogy teljesen kész legyen. Amikor elkezdtem a munkát, megfogadtam, ha 100 éves lesz a gép, elmotorozom vele gyártási helyére, Belgiumba. – mesélte a vékony, ősz hajú férfi a Közlekedési Múzeumnál összejött érdeklődőknek, aki blogot is vezet útjáról.

Feleségem, Lynn biztatott, időről időre emlékeztetett fogadalmamra. Végül elindultam. Tibetet, a világ tetejét választottam rajthelyül. Mivel az évek alatt kiismertem a motort, úgy gondoltam egyedül, kísérőautó nélkül vágok neki. 13 éves korom óta motorozom, több gépet restauráltam, versenyeztem, Jawa robogótól kezdve Gold Wingig mindent hajtottam – ez utóbbival feleségem társaságában három évig bolyongtunk Alaszkától Brazíliáig. 200 ezer kilométer tettünk meg, még utánfutót is húztunk.

Ron jól tűri a vakuk villogását, úgy tűnik, kezdi megszokni. Elmondása szerint mindenhol nagy érdeklődést váltott ki az inkább kerékpárnak látszó FN, amely egyébként a világ első szériagyártású soros négyhengerese – prototípus szinten csak a cseh Laurin&Klement Slavia CCCC előzte meg. A belga fegyvergyár azonban a tömegtermelésig vitte el a léghűtéses konstrukciót. 362 és 700 köbcenti közötti változatok készültek, mind kardánhajtással, kétfokozatú váltóval vagy a korai években anélkül.

Az enyém egysebességes, és majdnem 100 km/h a végsebessége. Az utazója 45-50 km/h, többet inkább nem kockáztatok ezzel a vázzal és öreg gumikkal. A küllő és a megpakolt hátsó rész a gép gyenge pontja, ezeket folyamatosan ellenőriznem kell – Indiában el is törött a csomagtartó, javítani is kellett.

Ron lelkesen mutatja a sérüléseket, elhúzza a sárga, vízhatlan tengerészzsákot. Valóban látszik néhány kopás, de egymásra nézve hamar megegyezünk, hogy jól állnak a gépnek; egyikünk sem a múzeumi állapotú veteránokat, hanem a használatra alkalmas és szeretve használt öreg motorokat szereti.

A kardánra meg a váltóra kell figyelni, fontos a zsírzás. A szelepekre is érdemes periodikusan ránézni. Ha ezeket megtesszük, egészen megbízható az FN, nem volt semmi komoly gondom útközben.

A Közlekedési Múzeumban felesége is ott volt. Ugyan először egyedül indult volna, de már másnap belátta, hogy jobb érzés, ha társa, aki 47 éve mellette áll, követi. Lynn tömegközlekedéssel, busszal, vonattal utazik vele párhuzamosan, de van, hogy stoppol – Romániából is két kamionnal jött Magyarországra.

A nehéz szakaszokon, például az úttalan Pakisztánban nagyon jó, hogy tudunk találkozni, tartja bennem a lelket. Sokat segít, a család is támogat, gyermekeim és az unokák is drukkolnak, hogy sikerüljön a kaland. Mielőtt még Belgiumba érek, részt veszek szeptember 16-19. között az FN Rally-n Németországban. Azt hiszem, az út neheze már mögöttem van.

Sokan engem sem értenek, miért vágtam neki ilyen idősen. Miért ne tenném? A motor működik, 5 litert fogyaszt százon, én meg örömmel utazom rajta. Igaz, a mai, modern gépekhez képest sokkal nehezebben vezethető, magas a súlypontja, gyenge a féke. Hibáit ismerem, előnyeit értékelem – akár 150-200 kilométert is megteszek rajta.

A múzeumi köszöntésen megjelent Mátyás Zoltán is – a magyar kerékpáros utazó Baliról tekert haza. A szintén kemény teljesítmény kapcsán Fellowes úr elmondta: utazni kell, mindegy, hogy mivel. Elkezdeni sosem késő.