A halál oka: „Mutasd meg apa, ki a főnök!”

Imola 200 Revival

2012.10.03. 09:52
Előtted Renzo Pasolini ötszázas Benellije üvölt. A dobhártyádon kezdődő hajszálrepedések, de ez nem az a pillanat, amikor befogod a füled. Ha utoljára hallok hangokat, már megérte. Eltörik a mécses, sokkol a látvány, eszedbe jut minden, amit taknyosként olvastál. Sabrina Pasolini így szólt papájához a monzai futam előtt: „Gyerünk apa, most megmutathatod Agostininek, ki a főnök.”

Nagyjából így kezdődött életem első Imola 200 Revival rendezvénye. Nem csoda, hogy beszippantott és elátkoztam a pillanatot, amikor véget ért. Az újjáélesztett Imola 200-at negyedszer rendezték meg. Ugyanaz a belga banda szervezi, aki az év talán legnagyobb Grand Prix legendás megmozdulását Spa Francorchamps-ban. Persze a tiszteletbeli főszervező máig Costa doktor és családja.

A történet 1972-ben kezdődött, amikor Costa apja, Checco először trombitálta össze a kétszáz mérföldes futamot, a házuktól néhány száz méternyire található pályán. Checco évek óta irigykedve nézte a Daytona 200-at, majd úgy gondolta, kell egy ilyen Európának is: meghívta versenyző haverjait és elkezdődött az őrület.

Tény, hogy kúlságfakotrban az Imola 200 már messze meghaladja a daytonai rendezvényt. Sokan úgy tartják, a '72-es kétszáz mérföldes egy új éra kezdetét jelentette, a Ducati pedig máig ívelő karrierjének egyik fő állomásaként tartja számon.

A negyvenéves jubileumnak köszönhetően az idei buli sztárvendége Paul Smart volt a Ducati főtámogatásával. Talán ezért, talán másért, a Yamaha legendák most távol maradtak. Agostini, Read, Baker hiányát ezúttal Capirossival és Luca Cadalorával igyekeztek csillapítani a szervezők, sikeresen. Marco Lucchinelli az anyagiak miatt nem jött el, állítólag sokat kért.

Bevallom, aki nem volt ott, nem hiányzott. Az Imola 200 pont olyan esemény, amelyre egyaránt kíváncsi a legendás Aprilia főszerelő Rossano Brazzi és a hírhedt motorépítő, Roberto Totti is. Definíció: könnyűzene rajongóként beszabadulunk egy bálterembe, ahol Mick Jagger sörözik a sarokban, miközben David Bowie taperolja Tina Turner seggét. A mi esetünkben Tina Turner segge egy KR 350-es Kawasaki.

Ár-érték arányban (35 Euró volt a hétvégi belépő) az Imola 200 magasan viszi a pálmát, hozzáadva, hogy gyermekkori kedvencünk bármelyik pillanatban magához szoríthat, ha nem figyelünk. Sőt, még a biztonsági őrök sem mószerolnak feleslegesen, legfeljebb akkor, ha épp el akarunk lopni egy százezer eurós MV Agustát. A boxutcában megbotlani Bonera Aermacchijában, vagy felöklelni Jean Francois Baldét, Kawasakistól-mindenestől, maximum ejnye-bejnyét ér, de semmit több.

A szervezők tökéletesen összehangolták az eseményeket, mindenki megkapta a magáét. A hagyományos 200 mérföldes futamot szombat délutánra tették, így felkapcsolt fényszórókkal, kora estébe nyúlóan ért véget. Az első helyeken osztozkodó versenyzők szemre is igen brutális tempót diktáltak, délutáni örömmotorozásról szó sem volt. Idén a Sweatshop Phase One csapat, '78-as évjáratú Z1000-es Kawsakija diadalmaskodott, nyergében Peter Lindennel és Hugh Brasherrel.

Az eredményhirdetés után kezdődött az „ereszdelahajam”. Mindenki hivatalos volt, a pálya által körülhatárolt városrész egyik kocsmájába, egy helyi banda koncertjére. Az érzés szürreális, amikor szombat éjjel, kezedben egy sörrel bambulsz magad elé, élő zene szól, és rájössz, hogy az imolai autodrom kellős közepén vagy.

Vasárnap rengeteg néző érkezett. A szomszédban tanyázó, jubileumi győzelmét hirdető bolognai gyár helyén kezelte a dolgokat. Az ünnepi alkalomra Smart mellett meghívta az akkori csapattársat, Bruno Spaggiarit is. Máig nem derült ki pontosan, hogy negyven évvel ezelőtt, miért Smartra esett a Ducati választása. Viszont nyílt titok volt, hogy felesége, Maggie szervezett le mindent – Smartné, a legendás Barry Sheene nővére.

A Ducati vezetősége két dolgot akart, az első és második helyet. Nem tűnt könnyű vállalkozásnak, olyan nevek álltak a rajtrácson, mint Agostini, Villa vagy Jack Findlay. Ennek ellenére csoda történt, a Ducatik lemosták ellenfeleiket, Smart megnyerte futamot, Spaggiari pedig bejött másodiknak. Ennek tükrében érthető, hogy a két egykori Ducatis kapcsolata ugyan jó, de barátságuk mégsem mélyült el. Smart lazasága határtalan, miután jól körbeünnepelték, feleségével beült a sajtóközpontba, hogy a tévében megnézze a Superbike világbajnokság éppen zajló futamát.

A hétvége MotoGP parádéval zárult. Capirossi a 2006-ban használt versenymotorjával, Cadalora Jorge Lorenzo idei Yamahájával szórakoztatta a közönséget.

Az exkluzív nyugdíjas találkozó örök élmény. Beleremegett a lábam, amikor a hatvanéves öregurak úgy rongyoltak a célegyenes utáni enyhe balosba, mintha csak a világbajnoki címért küzdenének. „Jagger, Bowie és Turner” együtt állt a színpadon, cseppet sem kérették magukat.

Nem volt kivétel, üvöltött az MV, visított a Benelli, nyerített a Kawasaki, ropogott a Yamaha és a Suzuki, rotyogott a Ducati. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Reszketés, a gyomor görcsben, legszívesebben pityeregnénk, de nem tesszük, akkor keveset látunk.

Eszünkbe jut a gyermekkor, a tanulásból ellopott percek, a padlás dohos szaga és felélednek álmaink, amikor azt hittük, hogy ezek az emberek és motorok igazából nem léteztek, őket csak a mondák szülték legendákká. Majd rájövünk, hogy minden igaz volt, mit anno leírtak a krónikások, és lelkileg megsemmisülve felhajtunk az autópályára.