Rosszabb mint a drog, durvább mint a pornó

Miskolc, FIM Flat Track

2012.10.22. 10:55
Mit csináljon egy férfi szombaton? A lehetőség ezernyi, de mi megtaláltuk a hétvége legjobb pasi-programját: Miskolcon első ízben rendeztek flat track FIM futamot – a borsodi nagyváros rögtön a világkupa zárófordulójának rendezési jogát kapta meg.

Azt hiszem, kevés olyan korombeli magyar motoros van, akinek ne égett volna bele retinájába a kép, ahogy őrületes broadside-ban fordulnak az óriás egyhengeresek, miközben a pályára árnyékot vetnek a kerítés túloldalán magasodó tömbházak: ezt láttuk a tévében, ha Miskolcról tudósítottak.

A város szívében levő ovális gyűrűn még nem volt ilyen – ugyan a két stílus nem áll messze egymástól, de bőven van különbség: a flat track dögök sokkal közelebb vannak az utcai motorokhoz. Ugyan a szakág királya máig a legendás XR Harley, de a rövid európai pályákon ezek ereje és sebessége túl sok.

Az egyhengeresek az elterjedtek. Legtöbben fognak egy bármilyen krosszmotort, majd futóművet és kereket cserélnek rajta, de vannak egyedi konstrukciók is – az általunk többször bemutatott Zaeta mart vázával felette áll bárminek, amit eddig láttunk. Ne feledjük, ez utcai kivitelben, lámpákkal is megvásárolható.

Alberto Fasciani, a bőrdíszműtermékeiről ismert csapatfőnök a világ talán legszebb flat track motorjait hozta Miskolcra. Vesprini, a veterán salakos volt az egyik versenyző, aki a Vertemati blokkal szerelt gépet motorozta – ugyan Borsodban nem lett övé az arany, de a bajnokságé igen: órási csatákat vívtak a fiúk a laza salakon.

Többen kifogásolták, hogy túl lett locsolva a pálya, de Vesprini tapasztalatának ez nem volt akadály. Rutinnal, külső íveken motorozott, ahol a legtöbb az anyag; akinek ez nem jött össze, csak rövidebb csúsztatásokkal próbálkozhatott.

Kipróbáltam a versenymotort

A jelen nagyjai, valamint a flat track európai úttörői Magyarországra utaztak, hogy méltóképp fejezzék be a szezont. A sportág európai népszerűsítését főként az olaszok és az angolok vállalták magukra a kétezres évek elején. Mindkét front egykori vezérharcosa itt volt, Angliából Peter Boast (salakmotorral kezdte a pályafutását), míg Olaszországból Marco Belli.

Külön főnyereményt jelentett, hogy mindössze egy pont választotta el egymástól Fabrizio Vesprinit és Tom Woolley-t, így a bajnokavatás is Miskolcra maradt. A negyvenhat esztendős, egykor salakmotoros olasz versenyző nagyszerű csatákat vívott a tizennyolc éves angol Woolley-val, de a nap végén győzött a tapasztalat, Vesprini lett a bajnok, a divatból motorsportba átruccanó Alberto Fasciani csapatfőnök-cipőgyáros nagy örömére. A bajnokság harmadik helyét Vittorio Emanuele Marzotto szerezte meg, aki a híres salakmotor versenyző és blokk konstruktőr Giuseppe Marzotto fia – a GM a család terméke. A döntőt Aidan Collins, címvédő brit flat track bajnok nyerte, aki a bajnokságba sajnos nem tudott beleszólni, mivel a két amerikai futamot kihagyta. A nap végén elkunyeráltam Marco Belli Zaetáját. Hab a tortán, gondoltam én, de a torta eltűnt, én meg maradtam. Három évvel ezelőtt mentem az akkor még Yamaha blokkos prototípussal. Manapság Marco egy tíz lóerővel erősebb TM blokkot használ, amelynek harmonikussága még a saját, udvari bolond szerepkörömben is feltűnt. Hiába fogtam saját bénázásom a hangtechnikusok Skodájára, a motort időközben Tom Woolley is elkérte. Az autó még mindig a pályán állt, de Woolley-t ez a legkevésbé sem zavarta, mindössze arra figyelt, hogy kanyarból kifelé jövet ne sarazza túlzottan össze a jármű oldalablakait. Kíváncsiak a motorral kapcsolatos benyomásokra?
Odaandalogtam a bizarr ágyjelenetre váró pornószínésznőhöz, megsimogattam haját és hűvös csókot leheltem pirosas orcájára. Majd gyorsan magára hagytam, mire utánam hajította ostorát, de szerencsére jött Woolley, aki megdugta rendesen.
Guld Péter
FIM Flat Track Cup Miskolc
  1. Aidan Collins
  2. Fabrizio Vesprini
  3. Tom Woolley
FIM Flat Track Cup végeredmény
  1. Fabrizio Vesprini 83 pont
  2. Tom Woolley 79 pont
  3. Vittorio Emanuele Marzotto 58 pont

Quad:

  1. Tóth Demeter
  2. Régi István
  3. Kunkli Tivadar

A magyar flat quadosok is megmutatták, mit tudnak – négy keréken is óriási meccseknek örülhettünk. A maroknyi közönség kedvence Kunkli Tivadar K1 világbajnok volt, aki a küzdősportok után most ebben a sportágban próbálkozik, nem is rosszul. A stílusa ugyanaz, nem tököl, ha lyukat lát, befúrja magát.

Ahogy az elődöntők után sűrűsödött a mezőny, egyre nagyobb küzdelmeket láttunk – ugyan a magyaroknak ez a sport még új, de a hazai motorkedvelők sem vakok: ahogy kitámasztott lábbal, lapra döntve, kipörgő kerékkel előznek minden kis lyukat kihasználva, az valami csodálatos – ha 150 helyett 10 ezer néző van (mint nagyjából harminc éve az akkori miskolci világversenyeken), akkor hangorkán kísért volna minden ilyen manővert.

Remélem, jövőre is sikerül Magyarországra hozni a versenyt – én már az első alkalommal függő lettem. Az öklömnyi salaksár darabok repülése, a böfögő egyhengeresek és a fizikával dacoló csúsztatások rabbá tettek.

Kattintsanak, óriás galéria nyílik.