Megszívatott sokszor, de legyőztem!

2013.03.03. 10:11

Ez megint hosszabb szünet volt, ugyanis egy olyan műveletsorral, amit egy futó motoron öt perc alatt lezavar a legrutintalanabb hobbista is, én órákat szöszmötöltem. Jólesik elhúzni az időt. Idáig mindig úgy szereltem, hogy az olajat sem engedtem le, hanem oldalra borítottam a gépet, ha le akartam venni az oldaldeklit. Ráadásul pénteken délelőtt szedtem szét, hogy ha kéne valami pluszban, akkor még véletlenül se tudjam beszerezni szombatig.

Kész lett!

Olvasónk, Gál Péter egy 1977-es Yamaha DT125-öt restaurált. Akit érdekelnek az előző fáziksok, kattintson, olvasson, álmodozzon.

Felújításba kezdett az olvasó

A szívás elkezdődött

Mi van, ha beszakad a csavar?

Átjutottam a csodák kapuján!

Spórolni lehet? Igen, csak figyelni kell!

Minden nő egyforma?

Becsületes voltam, de vannak bajok

Ezt a szemléletet még simsonos korból hozom (ezért jó a gyereknek a motor, mert akkor nem a négy fal között ül): megtanít megoldani a megoldhatatlant. Hogyan lehet főtengelyt cserélni percek alatt, vagy öntvényből kiszakadt menetet reparálni – és akkoriban a helicoilal még csak kísérleteztek a NASA-nál.

Nézze mindenki és gyönyörködjön a lenyíló olajtartályon és a határolóin. Hát nem szép? Az ilyen részletekért, a nevetségesen megkomponált megoldásokért, a néha túlbonyolított, néha primitív elemekért érdemes veteránt tartani. Dédelgettem minden alkatrészt, kiélveztem a részleteket. Az egyik ilyen az akkumulátor ki- és beszerelése. Talán akkoriban még rosszabb minőségű volt az akku és gyakrabban ment tönkre?

Tetszik a jobb oldalon sebtiben felhozott kipufogó, mert anno a terepmotoroknak is lent kanyarodott. Nem tudjuk már meg, miért így tervezték, de ma szemet gyönyörködtető. Maga az olajtartály is megér egy misét. (Apropó, nem tudja valaki mióta széria a különolajozás?) Ugye meg kell oldani, hogy bármelyik utcasarkon, palackból kimérős benzinkúton lehessen olajat beletölteni és azt a következő sarkon a krimó előtt ne lehessen leszívni.

Az ülés zsanéron oldalra felhajlik és kulccsal záródik, ejj, micsoda elfeledett szokás. Teljesen jól hozzáférni, még anatómiailag formált olajosflakon nélkül is. Megjegyezném, ezen a téren a modern járműpark, khm, hiányosságokat szenved. Aztán itt van az olajszintjelző; mert ha ebből kifogy, akkor sanyi. Nem ám egy LED világlik a műszerfalon, nem. Az ember indulás előtt ránéz: "figyelőablakban a folyadéknak buborékmentesnek kell lennie", tuti nem romlik el. Más kérdés, hogy ennyi év alatt elöregedett. Le kellett csiszolnom a régit és gyártatni egy újat, volt vele munka.

Tovább is van, mondjam még? Vettem egy másik, ugyanilyen gyújtáskapcsolót, amiben gyári Yamaha feliratos volt a kulcs. Naná, hogy a vezetékelése és a kapcsolási sémája is más volt. Sebaj, átraktam az alját, így jó lett. Kicsi esélye volt, hogy ez a kulcs nyissa az ülés és sisakzárat. Többek között ezért nem lottózom. Mit volt mit tenni, szétterítettem az összes zárbetétet és átlamelláztam mind. Az újonnan vásároltat is, mert kicsit akadt és nagyon nem menő a kávézó előtt ügyetlenkedni, hogy beinduljon. A karburátort egy speciális anyaggal tisztítottam meg, most olyan, mint az új.

Megjött az utolsó tétel is a krómozótól, na, jó elmentem érte. Aranyba kéne foglalni a kezét. Az index háza spiáter. Nem alumínium! Törik mint a száraz perec a cirkuszban. És egyszer a motor életében eldőlt, na nem nagyon, csak meghúzták az index szélét, plusz kicsit tojás is lett. Meg lett melegítve és addig kellett masszírozni, míg kerek nem lett és a mély karcokat is eltüntettük. A krómozó olyan gyönyörű munkát végzett, hogy csak no.

Megküzdöttünk, a világítás meg én, illetve csak én küzdöttem, amaz nevetve szart rám. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét. Volt még egy nagyobb lépés a nirvána előtt, a két hátsó rugóstag. Ami benne volt, az gyakorlatilag minden porcikájában rossz volt. Vettem egy másik párat, ami csak középszar, de felújításra érdemes.

Első lépésként szétszereltem, az alját elvittem felületkezelni. A rugó csak egy tisztítást kért. A szelepelést szétszedtem és elpucoltam, egy merő ótvar volt. A legnehezebb a becsúszó krómszárat megmunkálni. Méretre vágni és menetet metszeni rá, méghozzá merőlegesen – nem adta magát könnyen. Gyártattam hozzá két új axiál-szimeringet és új olajjal összeraktam. Így legalább maradt hozzá többféle tekercselésű rugó, vagyis a magasságán és a szelepelésén is lehet változtatni; mint egy versenymotor, esküszöm.

A benzintartályt felpolírozta a fényező, mert állítólag a gyári festés és matricázást külföldön nagyon keresik. Igazából szép ez a Kawa-zöld árnyalat, és ahogy utánanéztem, ez a legritkább. Jövő héten viszem műszakira, aztán lehet, eladom: kell az új kihívás.

Gál Péter