Szúrta a szemem, szétvágtam

Yamaha XJR1300 Sapkafé

2013.03.11. 10:38

Épül a Yamaha, sőt, hamarosan megmérettetik: március 22–24. között idén is lesz EMAT, amin a Sapka Művek által készített XJR1300 is részt vesz. Van még néhány nap, ismerve a mester kreativitását, biztos, hogy szép gépet látnak majd a Hungexpóra látogatók.

Ihász János, a Yamaha marketingvezetője elmondta, hogy a cél egy motorozható café racer, amely egyedisége mellett is használható és praktikus marad – ígérete szerint erről majd néhány olvasónk is meggyőződhet egy-egy tesztút során.

Sapka jelenleg az egyik legfontosabb részleten dolgozik. Ugyan kevesen gondolnánk, mennyire számít az összképben egy jól és esztétikusan megoldott műszercsoport, pedig így van – mégis csak ezt nézzük kilométerek tízezrein át, nem?

A motorépítő elmondta: „Az óriási ház szúrta a szememet. Gondoltam, belenézek, hogy mekkora is a műszer valójában? Amikor szétszedtem, akkor láttam meg, hogy csupán két centiméter vastag, a maradék légüres tér, a Yamaha mérnökeinek kreációja. Szét is nyestem ízibe.

A műszercsoport helyzete sem volt megfelelő, ezért lejjebb kellett eresztenem, de ez az indításgátlós kulcsos gyújtáskapcsoló miatt nem volt lehetséges kivágás nélkül. A vastagságából levágva beablakoltuk a kúpokat, így már jó lett a helyzete és elég vékony is lett.

Ha ez kész, vágni kell a lámpabura hátulja miatt, de csak akkor, ha kész lesz az új tartószerkezete is. A fényszóró maga a német LSL precizitás, semmit nem kell módosítani, sem a tartón, sem a teleszkóp gumiharmonikáján, sem a kormányon.”

Sapka hozzátette: „Reméljük, idejében megjön a kezelőszerv is, sajna a svéd cég nem túl pontos a szállítást illetően, de a termékük viszont felülmúlhatatlan. Hamarosan megcsinálom a váz végét, szeretnék egy modern café racer kúpot kitalálni, de fő a kreativitás: ezt majd a helyén improvizálom.”

Előzmények:

Szépség születik Magyaroszágon?


A küllős kerék nagyon drága

A motorépítő titkolózik