Kémkedni voltam a versenypályán

Isle of Man TT

2013.06.07. 12:16

Messze földön arról ismernek, hogy hajnalban képtelenség kirugdalni az ágyból. Most mégis a kakasokkal bandáztam.

Még az év elején beszéltem Bitter Sanyival arról, hogy igaz-e a legenda, hogy néhány versenyző álruhában, utcai motorral felmegy a pályára gyakorolni? Ez csakis késő este, vagy hajnalban lehetséges. Utóbbit választottam, ötkor keltem, hogy körbeautózzam a pályát.

A körülmények optimálisak, a szigeten alig van sötét. Helyi idő szerint este tizenegykor még vörösen izzik az égalja Írország irányából, s hajnali fél ötkor ránk köszönt a pirkadat. Aki akar, nyugodtan száguldozhat a hegyekben. Sanyi ugye azt mondta, néhány éve tilos versenyzőknek a pályán randalírozni. Viszont arra is emlékszem, amikor egyik éjjel, talán 2008-ban elkapták a rendőrök Guy Martin-t, miközben épp a Superbike motorját tesztelte. Talán igaz, talán nem, a történet évről évre visszatér. Már-már legenda számba megy, mindenki hallott róla, de senki nem meri bevallani, vagy nem akarja elhinni. Bár nem én voltam tegnap az első őrült, aki emiatt hajnalban kelt.

Rájöttem, ha versenyzőt is látok, nagy valószínűséggel nem fogom felismerni, mert úgysem puccos hacukában hajt a pályára. Hat óra után néhány perccel haladtam át a Ballaugh Bridge-n. Olyan motoros forgalom volt a szigeten, hogy azt elképzelni sem tudtam. A közel húsz kilométeren legalább négy rendőr volt kiállítva sebességet mérni, mielőtt felértem a hegyekbe. Nem csoda, eszméletlen tempót diktálnak a motorosok, rendkívül veszélyesek. Az, hogy ők is a legenda nyomába eredtek-e, esetleg önmaguknak akartak bizonyítani, talány. Nyilvánvaló, hogy a sisakra szerelt kamerás őrült nem motorversenyző, a videó a haveroknak készül, bizonyítva hímvesszője merevségét.

Ezek után nem csodálom, ha a profik élnek a lehetőséggel, pompásan elvegyülhetnek a tömegben. A hegyen szabad a pálya, ott nem találkoztam sebességmérővel. Persze az sem kizárt, hogy az ilyen szituációk túl veszélyesek egy versenyző számára, és pont nem akarnak találkozni azokkal az önjelöltekkel, akik kiszámíthatatlan manővereket hajthatnak végre.

Annyit elárulok, ha megállunk és tíz-húsz percig folyamatosan nézzük a motorosokat, nem kizárt, hogy nagyon eltérő stílusban közlekedőket láthatunk. Akad, aki az ívet keresi és nem találja a féktávot, de akad olyan is, aki alatt féktávon pattog a gép és úgy gyorsít ki a kanyarból, amely több mint gyanús. Utóbbiak többnyire széldzsekit is hordanak, lehetőleg minta nélkül.

Azt, hogy ki rejtőzik a sisak alatt, soha nem tudjuk meg, legfeljebb csak találgathatunk. Talán jobb így, talán jobb azt hinni, feltételezni, és sandán mosolyogni... hiszen egy legendát csak így tarthatunk életben.

Péntekre is remek időt várunk, a motorosok száma egyre növekszik. Közülük sokan talán csak az utolsó pillanatban döntötték el, hogy idelátogatnak. Nem hiszem, hogy lehet még kompjegyet vásárolni, legfeljebb egy kisebb vagyonért. Csütörtök este VIP vendégek számára tartottak zenés összejövetelt a Grandstand mellett. Megállapítottam, hogy angolok borzalmasan néznek ki „szépruhában”.

A Senior TT előtt meglehetősen érdekes véleményt formáltak a szakértők Michael Dunlop-ra nézve. Szinte egybehangzóan osztják a véleményt, hogy eddig minden versenyen túlvállalta magát és a határon megy. Míg a többiek tartalékolnak bizonyos helyeken, addig ő nem. A pálya minden egyes milliméterét kihasználja, melyet többen felelőtlenségnek tartanak. A rajongók homlokegyenest mást mondanak: látni akarnak egy 132 mérföld/órás körátlagot.

Bevallom, Bitter Sanyi nagyon fog hiányozni a rajtrácsról. Két évvel ezelőtt fantasztikus volt mellette állni, mielőtt kilőtte magát a Bray Hill aljába.