Miért ne vegyünk nagyáruházi biciklit?

2014.09.23. 06:19
A neoncsövek fényétől elvakulva nehéz józanul gondolkodni: tárcsafékje van, rugózik elöl-hátul, és a fényezése is csodás. Egy hangzatos név, és egy meghökkentően alacsony ár. Ezért máshol százezreket kérnek, hát hülyék ezek? Túl szép is lenne.

Pedig akármennyire is elcsépelt, hogy a húspult mellől nem veszünk bringát, az utcán szétnézve látszik, hogy sokaknak még mindig vannak hiú ábrándjaik. Egész kevés kivételtől eltekintve ezek a gépek sokszor csak haloványan emlékeztetnek biciklire. A leggyakoribb mentegetőzés a Nekem csak a hentesig kell, vagy a Jaj, hát nem is használom terepen, de egy áruházi darab sokszor még a legalapvetőbb közlekedésre is csak ideig-óráig alkalmas. A továbbiakban azt járjuk végig, hogy miért nem szabad megvenni egy ilyen bringát, és miért jobb a legegyszerűbb, legolcsóbb, de szaküzletben, vagy sportáruházban vásárolt gép.

Az első, és legfontosabb az, hogy elfogadjuk, van egy bizonyos összeghatár, ami alatt csak szemetet kapunk. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, minimum ötven-hatvanezer forintot költenünk kell, ha fél évnél tovább akarjuk használni a biciklit. Soknak hangzik? Lehet, de még mindig olcsóbb, mint harmincezret kiadni valami ipari hulladékra.

Mind a két bringa használt, ám egyiket sem hajtották sokat, amióta kihozták a boltból, leginkább garázsban álltak. A nagyáruházi darab acélvázas, és nem csak rugós első villája, de hátsó futóműve is van, ráadásul tárcsafékes. Hogy ezek mennyire működőképesek, arról majd később, de oka van annak, hogy 30 ezer forintba kerül, viszont bringaboltban nem kapunk ilyet 250 ezer forint alatt. A neve talán nem is számít, hiszen évről-évre, minimális változtatásokkal – vagy azok nélkül – adják ki, ezt most éppen Alpha Pro-nak hívják. A szaküzletből származó Neuzer Mistral közel sem hat ennyire komolynak, pedig nagyságrendekkel jobb minőségű gép, és ez az árán is látszik. Ezt a példányt hatvankétezer forintért vásárolta a gazdája.

Itt el is értünk a lényeghez: mi indokolja, hogy a szemre egyszerűbb, kevésbé komolynak látszó bringa kétszer annyiba kerül? Elsőre érdemes megnézni az Alpha vázát: a hegesztések igénytelenek, és ezzel még együtt lehet élni, de a váz aránytalanul nehéz. Nem mintha acélból ne lehetne könnyű és erős vázat építeni, de az gyakran többe kerül, mint egy minőségi alumínium vagy karbon szerkezet. Ráadásul ennek itt hátsó futóműve is van, ami több ponton elvérzik. Két-három centi rugóút semmire nem elég, csak arra jó, hogy feleslegesen elnyeli a pedálozásba fektetett erőt, ráadásul mivel nincs csillapítás, minden kirugózásnál hatalmasat kattan, elöl és hátul is. A rugóút szerencsére idővel nőni fog, igaz nem fel-le, hanem oldalra. A lengővilla forgáspontja csapágyakról hírből sem hallott, de még egy rézpersely sem fért bele, csupán egy műanyag fogatban fordul el, amely aztán kikopik, és úgy kanyarodhatunk, mint a csuklós busz. Amikor szétszedtük, gyanús folyadék csöpögött belőle, de nem kell megijedni, nem kenőanyag, csak esővíz. Aki ezek után is azt hiszi, hogy a dolognak van létjogosultsága, az nézze csak meg, hol van középcsapágy: bizony, a lengővillán. Tehát minden rázkódást megkapnak a lábaink, csak akkor van valami halovány értelme a rugózásnak, amikor ülünk. Ha elkerülhetetlen, hogy áruházi bringát vegyünk, akkor legalább erről mondjunk le, a merev váz stabilabb és könnyebb.

A Neuzer alumínium váza nagyságrendekkel könnyebb, a csuklók hiánya miatt merevebb, és a geometriájának hála gurulni is stabilabb vele. Nem olyan csilli-villi? Nem, de sokkal használhatóbb.

Szintén sok probléma származik az áruházi bringák villájából: ha van olyan szerencsénk, hogy két centinél többet mozog, akkor örüljünk, mert ritka, de értelme így sincs. Mindegy, merev villával is lehet közlekedni, – sőt városban hasznosabb is lehet – de sajnos súlyos darab ez is. Persze nem azért, mert olyan masszív, hanem mert nevetségesen silány anyagból gyártják, emiatt ráadásul még csavarodik is. Egyszer a szemem láttára tört el egy ilyen, pedig a gazdája csak járdáról huppant le. Utána láttuk, hogy a villaláb belsejébe jutott víz miatt levelesre rohadt a csövek belső fala, így egyszerűen leszakadt a becsúszószár a villavállról. Nincs korrekt perselyezés, sem szimeringek, a szár alaposan bezsírozott műanyagcsőben mozog. Mivel takarónak szánt gumiharmonika hamar elmállik, ezért bejut a por, beletapad a zsírba, és szépen kikoptatja az amúgy sem túl tartós alkatrészt.

Hegyi biciklit a városba? Minek?

Ahogy a terepjáróknak, úgy a terepre szánt bringáknak sincs létjogosultságuk a városban – gondolhatnánk, és részben igazunk is van. Viszont egy átlagos felhasználó, aki nem futárkodik, és nem teker napi ötven kilométert, az akár jobban is járhat egy vastagkerekűvel. Egyrészt kevésbé kell félteni a padkázástól, hiszen vastag gumija, és erős a felnije, ez a kátyúknál is jól jöhet. Legtöbbször a fékek is erősebbek, és a vázgeometriából adódóan a kevésbé tapasztalt bringás is bátran kanyarodhat. Úgy, mint egy országúti, sosem fog gurulni, de egy jól felpumpált, teljesen sima külsővel meglepően könnyű tekerni. Akárcsak az autóválasztás, ez is alkat kérdése, ezért legjobb, ha vásárlás előtt kipróbálunk néhány stílust.

Nem sokkal, de a Neuzer ezen a téren is jobb: a csövek vastagabbak, és kovácsolt ötvözet a villaváll is. Hagyományos értelemben vett csillapítás itt sincs, de a rugóút mindkét végén puha elasztomerek akadályozzák a kattogást. A teleszkóp jól néz ki és érdekes elem, de ebben az árkategóriában azért próbáljunk inkább merev villás bringát keresni, nagyobb élmény lesz vele közlekedni. Egy valóban jól működő, és ténylegesen csillapító villa nagyjából negyven-ötvenezer forint környékén indul, egy alig többe kerülő komplett bringa villájától ne várjunk sokat.

A legtöbben mégis a tárcsafék miatt vesznek nagyáruházi biciklit. Egyrészt néhányan úgy gondolják, ha az autóban jó, akkor itt sem lehet rossz, másrészt talán ez is a komolyabb technika látszatát kelti. Nagyjából ez is az összes előnye, mert csak alig-alig fog, és ez nem költői túlzás: markolatig húzott fékkarokkal sem tudjuk blokkolni a kerekeket, még a hátsót sem. Nemcsak a féknyereg mechanikája beállíthatatlan, de a fékkar konzolja is műanyag. A legközelebbi bevásárlásnál menjenek oda egy ilyen bringához, és húzzák meg erősen a féket: el fog görbülni. Ez azért baj, mert ahelyett, hogy a fékbetétet préselnénk a tárcsához, csak a műanyagot deformáljuk.

A hagyományos felnifék minden tekintetben jobb: sokkal nagyobb a fékereje, egyszerűbb beállítani és megbízhatóbb. Néhányan hajlamosak túlmisztifikálni a tárcsafék jelentőségét, de amelyik tényleg jobban fog, mint egy normálisan beállított felnifék, az harmincezer forint körül indul. Nem párban, darabonként.

A váltónál sem sokkal jobb a helyzet, bár igaz, ha rendesen beállítják, és kerülik a rázós terepet, egy darabig még működhet is. Az Alpha markolatváltója ízlés dolga, de okkal szokott le róla a legtöbb gyártó: sokszor akaratunk ellenére is átdobunk egy-két fokozatot, ha rendesen markoljuk a kormányt. Ezeknél az alkatrészeknél nem a hibás elvvel, hanem a kidolgozással van baj. Mivel a Shimano-váltó illesztései igénytelenek, ezért hajlamos pontatlanul behozni a fokozatokat vagy átdobálni a láncot. Ha váratlanul ugrik meg a lánc, az komoly bukáshoz vezethet, nekem például egy válltörés lett a dologból.

A Neuzeren kicsivel jobb a helyzet, ez a szerkezet is a japán gyáróriástól származik, igaz, eggyel magasabb polcról. Itt már kétkaros váltókat kapunk, a nagyobbikkal fel, a kisebbikkel lefelé kapcsolhatunk, és nagyon nehéz mellényúlni. Ez a váltó sem csúcsminőség, messze nem, de tisztességesen beállítva így is sokkal tovább marad pontos, mint az összteleszkóposé.

Shimano

A Shimano nagy múltra visszatekintő kerékpáripari gyártó. Főként a váltóikról híresek. Nem véletlenül, az európai gyártóknál hamarabb tudtak pontosabb, jobb szerkezeteket tervezni. Joggal merül fel a kérdés, ha Shimano váltó van egy biciklin, akkor az már jó? Nem feltétlenül. Ahogy a versenyszférában mindenhol, itt is azt adja a gyártó, amit kérnek tőle. Ennek megfelelően az olcsó bicikligyártók is sokszor szerelik Shimano-szettekkel a termékeiket, de ezeket nem szabad összekeverni a biciklis versenysportban használt legendás, vagy akár mostani modellekkel.

Perkó Rudolf

A kerék is sarkalatos pont, és ugyan ez még bírja, de gyakran előfordul, hogy már a boltból is nyolcassal tolják ki a gyengébb minőségű gépeket. Egyrészt ezek egykamrás alumínium felnik, amivel még nem is lenne gond, de a küllők gyakran gyenge darabok, és igénytelenül is fűzik be őket. A Neuzer felnije már kétkamrás, így erősebb, ráadásul a küllők is jóval feszesebbek, ettől az egész kerék tartósabb.

A középcsapágyak olyan egyszerű alkatrészek, hogy az ember nem is gondolná, hogy ezekkel is lehet baj. Az Alphában a pedálokat megrángatva érezni, hogy bizony kotyog. Ez még hagyományos, kónuszos rendszer, amely minimális karbantartással rengeteget kibír, ám valószínű, hogy itt inkább az anyaghasználatból ered a probléma. Természetesen utána lehet állítani, de nincs rá garancia, hogy két hét múlva nem kezdené újra. A Neuzerben monoblokk van, itt a kónuszt zárt csapágyak helyettesítik. Ez egy másik szemlélet, mert egyáltalán nem igényel karbantartást, de ha tönkremegy, akkor eldobhatjuk, és vehetünk másikat. Használtam ilyet a saját bringámban, és négy év alatt sem sikerült széthajtani.

És ha már tekerés, a papírforma érvényesül: a szaküzletből származó gép stabil, masszív szerkezet benyomását kelti, hiszen az is. Ha valaki kemény terepen is hajtaná, annak előbb-utóbb cserélnie kéne pár alkatrészt, de a váz még jó sokáig kitarthat. Előfordulhat, hogy az egyszeri vásárló is kedvet kap, és egy ilyen bringa ideális táptalaj a tuningnak: például a fejcső is A-head szabvány, amely a legelterjedtebb rendszer, és ennek köszönhetően a ma kapható villák legnagyobb része beépíthető. Az Alpha nem 1,1/8-ad, hanem egycolos, menetes villát fogad. Ez szintén szabvány, viszont egyre jobban kiszorul a piacról, csak elvétve találni iyen teleszkópot. Amúgy is kicsi rá az esély, hogy valaki pont egy ilyen gépet kezd átépíteni, inkább örüljünk, ha megy. Meglepő módon, amíg az ember nem gyorsít nagyobbat, addig masszívnak érződik, viszont kicsit megterhelve, vagy épp padkáról lehuppanva kiderül, hogy reszketeg konstrukcióról van szó, a futómű már emlegetett csattogása pedig még fél óra után is a szívbajt hozza az emberre, egyszerűen olyan, mintha percenként eltörne a váz.

Persze előfordulhat, hogy valakinek évek óta megbízhatóan működő áruházi biciklije van, de közel sem jellemző, főleg, ha napi száz méternél többet is használja. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy, aki még csak most ismerkedik a bringázással, milyen tapasztalatokat szerezhet: az ember két-három alkalommal akár meg is szereli a bóvlit, de negyedjére inkább csak elkönyveli, hogy ez rossz sport, és lendületből belöki a fészerbe. Az eleinte emlegetett 50-60 ezer forint sok pénz, sokaknak értelmetlennek tűnik ennyit kiadni kétkerekűre, de más a helyzet, ha a használtpiacon nézünk szét, és ezt a témát már körbe is jártuk. Itt már a nagyáruházi áráért is lehet használható gépet venni, de elsőre mindig azt tisztázzuk, hogy mire is van szükségünk. Tárcsafékre és teleszkópra a legtöbbször egyáltalán nincs.