Ahol a csapattagok utólag tudták meg, hogy versenyben vannak

Le Visonta: Magamura Team

2015.06.25. 06:54

A részvétel ötlete viccnek indult, így aztán be is fostunk rendesen, amikor kiderült, hogy érvényes a nevezésünk.

A történethez hozzá tartozik, hogy az első blikkre bedobott ötletet attól tettük függővé, hogy Boxi szabad-e még. Nyilvánvalónak tűnt, hogy ebben a kategóriában ő a nagy guru, tehát félő volt, hogy elhappolja egy élelmes csapat előlünk. Szóval fel is hívtam izibe, és mindenféle bevezetés nélkül rákérdeztem, hogy hello Boxi, mondd-e neked valamit a „lövisonta huszonnégy?”

2-3 másodperc szünet. A feszültség tapintható volt... képzeljenek ide sejtelmes zenét és egyre erősödő, diszharmonikus felhangokat... és végül a nemleges válaszra elszabadult a pokol. Ollé!

Később Boxi bevallotta, hogy a három másodpercet azzal töltötte, hogy lefuttatta a részletes keresést az emlékeiben, próbálta felidézni ez milyen motor lehet, mert sok mindent látott már, de ilyen típusról még nem hallott. Jellemzően feltételezte rólam, hogy találtam valami egzotikus állatot, és gyorsan megkérdezem róla. Szóval Boxi a mester.

Mr. White, a vegyész, (tényleg az, dottore, meg minden) kész tények elé lett állítva. Volt már choi norija, tehát benn van a csapatban. Erről telefonon értesítettük, és a rá jellemző lakonikus válaszoktól eltérően csak annyit tudott hosszasan kérdezni, hogy miiiivaaan?! De aztán belenyugodott a sorsába.

Konvex öreg motoros, manapság inkább ínyencnek mondanám. Jelenleg egy kicsit bajban vagyunk, mert Konvex ragaszkodik az igazi szőrös nyúlláb (vagy farok?) kulcstartóhoz a versenygépen. Anélkül nem hajlandó versenyezni. Szóval ha valakinek van ilyen elfekvőben, és mintegy szponzori támogatásként felajánlaná, akár kölcsönbe', azért nagyon hálásak lennénk!

Muszasi testben és lélekben is elkezdte a felkészülést, vennénk is tőle példát ócsóért, de irigy. Mi is, mert most vett egy motort, ami zsír.

Végül Hekk, aki amúgy hamarosan übermenő rocksztár lesz (ez komoly amúgy), na ő vagdossa le az ötleteink vadhajtásait, az FB oldalunkon szerintünk mindenképpen megjelenítendő ökörségek posztolása esetén.

Tehát a csapat listázva:

Konvex (fő versenyző)

Muszasi (fő versenyző)

Mr. White (alversenyző)

Columbo (mégalversenyzőbb)

Boxi (főreparátor)

és Hekk (a médiahack)

Ezenkívül számos segítő, akik már az eddig eltelt néhány nap alatt számtalan, a remekebbnél is jobb ötlettel és ökörséggel támogattak, és várhatóan a jelenlétükkel is fogják az esemény fényét emelni. (Majd szépen felsoroljuk őket név szerint, mint a filmek végén, mert azt úgy illik, és egyébként is, már most nagyon hálásak vagyunk!)

Versenygép: még nincs. De keressük!

FB oldal: https://www.facebook.com/magamurateam

Moped91 Motul