Izzítják már a lepárlót a versenyre

Le Visonta: Pálinka Racing Team

2015.06.30. 10:08 Módosítva: 2015.06.30. 10:12

Mondhatnánk, hogy a név kötelez, de nem fogunk etanollal menni.

A csapatnév még 2012-ben nyáron alakult. Egy görbe estén gondoltuk ki, hogy indulni kellene egy versenyen. Az idő most jött el, a csillagok állása most hozta meg a várva várt alkalmat. Új tagokkal bővültünk a szabályoknak megfelelően. Az ismeretségi körön belül a válogatás, jelentkezés úgy zajlott, hogy ki az, aki megfelel az alábbi két feltételnek:

1. ült már robogón

2. és őrült

A második feltételbe illő személyeket, nehezebb volt találni. Végül összejött a 4 hajtó, akik már teljesen be vagyunk zsongva, holnap indulnánk Visontára.

Szerettük volna megúszni a robogó vásárlást, de egyikünknek sincs olyan verseny eszköze, amit nyugodt szívvel használnánk. Így a több oldalnyi feladat között szerepel még egy robogó vétel is, ami a napokban esedékes. A célunk, hogy végig menjünk biztonsággal, és közben jól érezzük magunkat. Tehát a csapat erjedése már zajlik, a kifőzés július 18-19.-én lesz.

A válogatott, hétpróbás emberek:

- Leo, aki a családtól fogantatásától kezdve intravénásan kapta a benzingőzt. Ennek ellenére a motorokkal csak később, a szülői tiltás következtében került kapcsolatba. Azt állítja magáról, hogy tud lapon fordulni. Majd meglátjuk a pályán, hogy robogóval is megy-e?

- Kokó, aki a nagyapjától szerezte szenvedélyét a motorok iránt. Az NDK klasszikusainak létráját végig járta. Jelenleg egy öreg, OT-s vas tulaja.

- Csoki, aki talán a legigazibb motoros közöttünk, sokfelé járt már motorjával. Szabolcsból származik, és a Nyírség félelmetes szerpentinjein szerezte motoros tudását. Ő is alulról kezdte, végig járta a ranglétrát.

- Peti, aki későn kezdte a motorozást, de annál nagyobb szenvedéllyel. Minden motorját darabjaira szedte, mert gondolata szerint a gyárban nem értenek hozzá. Persze mindig kimaradt egy csavar.

Szóval és tettel a Pálinka Racing Team tagjai gőzerővel készülnek a küzdelemre a többiekkel és legfőképp önmagukkal.

A versenyzők mellett meg szeretném említeni a segítőinket, Krisztát, Andrást, Zoltánt, és még egy Zoltánt, akik ha nem is olyan szinten, mint mi, de kaptak már fertőzést benzingőzből. A csapat nevében minden résztvevőnek sikeres felkészülést és szuper versenyt kívánunk, találkozunk a pályán és mellette!

Pálinka Racing a Facebook-on.

Moped91 Motul