Életstílus eladó

A Deus Ex Machina sztori

2016.05.03. 06:25
Rossi az ő pólójukat hordja, Orlando Bloom az ő motorjukkal jár, aki menő, vagy annak akar látszódni, náluk reggelizik, közvetlenül Julia Roberts mellett. A Deus Ex Machina fő terméke az életmód, és azt nagyon veszik a népek.

A milánói Porta Garibaldi szomszédságában húzódó Via Thaon di Revel nyújt otthont a jelenleg legmenőbb motoros/életstílus brand európai főhadiszállásának. Egyszerre kávézó, ruhabolt és motorszalon. A környék régebben nem volt túl felkapott, de az utóbbi időben egyre több, magát undergroundnak nevező luxusüzlet települt a környékre, megszüntetve így a klasszikus trafikos miliőt. Feltételezhetően azért, mert a milánói bérleti díjak az elmúlt néhány évben durván elemelkedtek, csillagászeszközök nélkül követhetetlenné váltak.

Isten a gépből.

A deus ex machina (latin szó szerint „Isten a gépből” ) a történetek egy jellemző eleme, egy meglepő, nem várt esemény, amely hirtelen teljesen megold egy addig megoldhatatlannak vélt bonyodalmat. Általában isteni beavatkozás.

Az ókori görög drámákban gyakran előfordul, hogy a cselekmény oly kilátástalanná válik, hogy csak egy csoda vagy isteni közbeavatkozás oldhatja fel. Például egy istenség lépett – vagyis inkább ereszkedett alá – a színpadra hatás kedvéért, az istent játszó színész nem csak besétált, hanem egy hatalmas daruval vagy más szerkezettel ereszkedett le a színpadra a színészek közé. Tehát az isten a gépből, vagyis inkább a gép segítségével érkezett a színpadra és megoldotta a helyzetet. (Wikipédia)

Ennek ellenére az olasz csapat cseppet sem ideges, lakás vagy szűkös üzlethelyiség helyett egy teljes belső udvart vettek birtokba a hozzá tartozó komplett épületcsoporttal együtt, emelettel, külön moziteremmel. A vendéglő/kávézó részleg egész nap teltházzal fut, asztalfoglalás nélkül szinte esélytelen vacsorázni, de az üzletre sem panaszkodhatnak. Ha motorkerékpárt nem is értékesítenek naponta – egyébként sem célkitűzés – a kiegészítők szépen fogynak. Míg jobbra a frissen vásárolt divatmagazin hátoldalán feszítő, parfümöt reklámozó férfimodell válogatott a bakancsok között, tőlem balra egy hatvanas házaspár nézegetett háromszáz eurós farmerokat az esti Jovanotti koncertre, Milánóban ugyanis minden évben népünnepélynek számít az olasz popsztár szokásos éves turnéja.

A Deus, mint márka viszont a lusta olasz dolce vitánál messzebbről érkezett.

Dare Jennings, a hetvenes évekbeli ausztrál punk és indie kultúrában nevelkedett egykori zenész 1979-ben megalapította Ausztrália egyik független lemezkiadó vállalatát, a Phantom Records-ot, mely főként a saját és baráti együttesek lemezkiadásaival foglalkozott. A cég viszonylag megbízhatóan üzemelt, a változó minőségű lemezekhez viszont egyenletesen menő borítókat tervezett, egészen addig, míg 1984-ben Jennings dobbantott, otthagyta a vállalkozást, mert megalapította ruházati cégét, a Mambo Graphics-ot.

A névválasztásból egyértelműen kiderül, hogy Jennings ismét a vizualitást helyezte előtérbe, eszméletlenül menő cuccokat gyártott, és a termékek nimbuszát tovább emelte, hogy kizárólag underground vonalon mozogtak, főként extrém sportolókat, leginkább szörfösöket és menő zenekarokat szponzoráltak. A Mambo kultusza 1988-ban ért a csúcsra, amikor a Sex Pistols frontembereként híressé vált Johnny Rotten első ausztrál látogatása során végigtivornyázott egy délutánt a Mambo üzletében, és a végére teljesen belezúgott a márkába. Egy évvel később Jennings már a Ramones-t szponzorálta ruhákkal, és menthetetlenül világhírűvé vált. A lakosság Mambo cucc iránti vágyakozását csak fokozta, hogy termékeikhez szinte alig lehetett hozzájutni, akinek mégis sikerült, kiváltságosnak érezte magát.

A következő tíz év további sikereket hozott, de a legnagyobb sorsfordító mégis az volt, amikor a 2000-es Sidney Olimpia nyitóünnepségén az ausztrálok egytől-egyig Mambóban feszítettek.

Jennings ezen a ponton talán jóllakott az egésszel, talán valami más is közrejátszott, de becslések szerint húsz és harmincmillió dollár közötti összegért eladta tulajdonrészét a Gazal Corporationnek, Ausztrália egyik legnagyobb, ruhákat forgalmazó vállalatának. Egy ideig még a Mambónak dolgozott, de 2002-ben végleg elhagyta a céget, ami sokak szerint a márka kúlságának végét jelentette.

Az akkor ötvenegy esztendős, milliomossá lett férfi úgy képzelte, élete hátralevő részét pihenéssel, szörfözéssel, és némi motorozással fogja tölteni, munkáról hallani sem akart. Jennings fejéből ezidőtájt pattant ki a gondolat, hogy keresztezné két legkedvesebb hobbiját, a szörfözést és a motorokat.

A megkérdezett barátok kivétel nélkül orbitális marhaságnak tartották az ötletet, mind a szörfös közeg, mind a motoros barátok totális bukást vizionáltak, – nagyrészt a két kultúra közötti, áthidalhatatlannak vélt távolság miatt. Jennings önéletrajza szerint ez volt a pont, amikor tudta, jó úton jár, és terve minden eddiginél elsöprőbb lesz. Amikor bejelentette, hogy motoros, szörfös, kávézós üzletet nyit Sidney-ben, sokan azt hitték, agyára ment a pihenés, és féltették attól is, hogy egy csapásra elveszítheti zseniálisan összezsonglőrködött vagyonát.

Jennings azonban hajthatatlan volt, 2006-ban megnyitotta kapuit az első üzlet Sidney-ben, az azóta szentéllyé vált Camperdown. Ezt követően még ugyanabban az évben bemutatták az első saját építésű motorkerékpárt is, amely egy Yamaha SR400-ból átépített szörfdeszka tartóval szerelt street tracker volt, és a Drovers Dog (marhapásztor kutyája) nevet kapta.

Jennings komolyan vette a dolgot, és az addig jól bevált módszert alkalmazva indította be a gépezetet. Végy egy jó grafikust, és alakíts ki olyan vizuális tartalmat, melytől mindenki berosál. Érdekesség, hogy a Deus sem a kezdeti időkben, sem manapság nem fektet túl nagy hangsúlyt a napjainkban oly divatos látványmotorépítésre, egy-két kivételtől eltekintve az építők és konstruktőrök háttéremberként, eldugott kis garázsban dolgoznak, az üzletekben műhely nincs, kizárólag a kész portékát kínálják. Nem is tudni, kik dolgoznak a gépeken. Ennek helyességéről vitatkozni ugyan lehet, de sikerüket látva felesleges.

Az ember, akit Karburátornak hívnak.

A Deus második embere és társalapítója, művészeti vezetője, kreatív igazgatója, motorok látványfelelőse - mondhatni a márka vizuális agya egy grafikus, Carby Tuckwell lett. A leigazolásakor még szemtelenül fiatal művész, egyértelműen a Jennings-hez közel álló punk vonalat alkalmazta a Deus megjelenésében. Néhányan megdöbbentek, miért pont ő, de a hozzáértők már akkor, 2006-ban, egyértelműen Ausztrália legígéretesebb fiatal grafikusának tartották. Bizonyíték volt erre az is, amikor egy reklámgrafikáját külön csapat festette fel az ausztrál légitársaság Boeing 747-esére. Motorokhoz fűződő viszonyáról pedig azt hiszem elég annyi, hogy Carby becenevét keresztnevéből kapta, miután szülei Carburettor-ként (karburátor) anyakönyvezték. A Deus alapítólevelében harmadik tagként pedig Jennings jó barátja, Barry Davies kereskedelmi bankár szerepel, aki a Mambo eladásában és az abból befolyt összeg befektetésében segédkezett.

A következő négy év viszonylag csendben telt, a Sidney-i szentély jól működött, és Jennigs már 2007-ben elkezdte szervezni későbbi terjeszkedését. Erre azonban 2010-ig várni kellett, amikor is új üzletet nyitott – Balin. Európai aggyal ugyan furcsa döntésnek tűnhet, Ausztráliából nézve viszont rendkívül kézenfekvő volt. Ausztráliához hasonlóan szörfparadicsom, de ott is legalább annyian motoroznak, mint szörföznek, ezen kívül az ausztrálok egyik kedvelt üdülőhelyének számít. A kisköbcentis motorok bekerülési költsége viszonylag alacsony, átépítésük szintén, még a szigeten is könnyen értékesíthetők, és forgalomba helyezésük pofonegyszerű. De mindez nem lett volna szempont, ha Jennings egyik legfontosabb követelménye nem teljesül, mely szerint a Bali üzlet élén legyen egy olyan személy, aki hosszú távon letelepedne, részt venne az üzlet mindennapjaiban, ugyanakkor legalább olyan erős vizuális tartalmat képes létrehozni, mint Tuckwell Ausztráliában.

Szerencséje volt, mert a világ egyik legjobb szörf-fotográfusa, Dustin Humphrey minden feltételnek megfelelt. Pont akkoriban költözött végleg Balira, helyi nőt vett feleségül, és született gyermeke. Így könnyedén beindult a nemzetközi szörfös vonal, megjelentek az eladásra kínált old-school longboard deszkák – Humphrey megszállottja a longboard szörfözésnek, ezért egyedi deszkákat terveztetett helyi legendás szörfdeszkagyártó mesterekkel – és olyan bámulatos fotókat posztoltak a Deus blogra, hogy egyik napról a másikra minden „motorbuzi”, aki már hallott a Deus-ról, következő nap legszívesebben deszkára pattant volna.

A 2010-ben megjelent, Deus által szervezett, két profi szörfössel elkészített szumatrai hullámvadászat sorozat, művészi szempontból is olyan magasra tette a lécet, hogy ezt követően minden, témával foglalkozó fotós csak etalonként tekintett a képekre.

De Jennigs megállíthatatlan volt, 2011-ben már Los Angelesben nyitotta a Deus Ex Machina harmadik üzletét. A vállalkozás nem volt kockázatmentes, ezúttal már nem a grafika kapta a főszerepet, inkább a motorokra koncentrált. Bár utólag talán már ő is úgy véli: élete egyik legrizikósabb döntése volt, mert a világon talán épp Kaliforniában van a legnagyobb hagyománya a custom kultúrának, és a divatos vonalon addigra már Roland Sands is igencsak megerősödött.

Helyzetét némiképp javította a világsajtóban megjelenő hír, mely szerint Orlando Bloom épp akkor vásárolt tőle motort, és vált a Deus őrült rajongójává. Jennings ugyan lecsapott a híresember vonalra, vásárolt tőle Billy Joel és Bruce Springsteen is, ugyanakkor ez volt az első alkalom, amikor valamelyik helytartója, ezúttal a Los Angeles-i üzlet technikai igazgatója, Michael Woolaway önállósította magát, és nyilatkozgatott a helyi sajtónak.

A hawaii születésű motorépítő-legenda nem kímélte a sztárokat, és ugyan név nélkül, de elárulta, hogy nem egyszer hülyét csinálnak belőlük: zöld motort rendelnek, végül pirosat kérnek rajtuk számon, továbbá a számla kifizetése sem tartozik az erősségeik közé. Ebből kifolyólag a pénz egy részét előre ki kell fizetni, és Woolaway többnyire arra is felhívja figyelmüket, hogy népszerűségük semmilyen görénységre nem jogosítja fel őket.

Majd kikotyogott néhány üzleti titkot is, mely szerint minden egyes motoron több ezer dollár a nettó veszteség, mert annyi munkaórát ölnek ez egyedileg kialakított alkatrészekbe, hogy annak díját képtelen lenne kifizetni a megrendelő. A veszteség természetesen Jennings-et terheli, Woolaway bérezése ettől független, ő és csapata minden hó végén megkapják fizetésüket.

Elárulta azt is, hogy Bloom mindössze 60 ezer dollárt fizetett motorjáért, miközben Keanu Reeves motorépítő vállalkozása már akkor 80 ezer körüli összeget kért egy motorért.

Jennings persze megrázta magát, és hamar kimagyarázta a dolgot: „ ez teljesen természetes. Hasonló nehézségekkel már az amerikai terjeszkedés előtt is tisztában voltunk, ezért is üzemeltetünk minden Deus képviseletben egy jól menő kávézót, és kínálunk ruhákat, kiegészítőket, sisakot, pólót és farmernadrágot. Ezek szerencsére bőven fedezik a motorokkal termelt veszteségeinket, viszont ha nem lennének, már tönkrementünk volna. Az éves bevételünk megközelítőleg eléri az évi 25 millió dollárt (ausztrál dollár), de ezt szinte teljes mértékben visszaforgatjuk az üzletekbe. Kicsit nehéz, hogy a költségeinket ilyen szerteágazó portfólióból kell fedeznünk, de nyugodt vagyok, mert amikor legutóbb Los Angeles-be látogattam, a kávézóban teltház volt, este pedig kétszáz ember vacsorázott, és bulizott egy átlagos hétköznapi estén. Amúgy meg elég jó dolognak tartom, hogy Julia Roberts napi vendégnek számít, és minden délután nálunk kávézik. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vásárlókat hajtunk, hanem egy közösséget formálunk, barátokat gyűjtünk magunk köré, a későbbi vásárlók pedig majd ebből a közegből kerülnek ki idővel. Összegezve kijelenthetem, hogy a tervezett üzleti modell működik, de messze még a vége, a benne rejlő lehetőségek tárháza végtelen.”

Ezután pedig felruházta barátját, és honfitársát, Julian Heppekausent a Los Angeles-i üzlet általános cégvezetői pozíciójával, aki jelenleg az egyetlen nyilatkozatra jogosult személy a kaliforniai régióban. Heppekausen egyébként maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Deus egyfajta fellegvárként, találkozási pontként üzemel, és függetlenül attól, hogy motorokat is kínálnak, baráti viszonyt ápolnak a konkurens cégekkel. Woolaway szerencsére megúszta a dolgot, maradt technikai igazgató, de immáron csak a motorokra kell koncentrálnia.

A titkos amerikai-olasz tengely

Akik azt hitték, Jennings végre megelégedett a három üzletből álló mesevilággal, tévedtek. Még bőven Bali és az Egyesült Államok előtt, nagyjából 2007-ben beszélgetni kezdett egy milliomos barátjával, Jeremy Ferris-szel az esetleges északi nyitásról, aki azonnal megadta neki David Bonderman, amerikai üzletember telefonszámát. Bonderman neve hallatán sokak gyomra összeszorul. Egy nagypályás milliárdos, a Forbes lista szerint 2,6 milliárd dollárra becsülik vagyonát, és egyfajta közvetítőként segített kialakítani a hetvenes években az arab és az amerikai üzleti kapcsolatokat. Jelenleg hetvenhárom éves, hetvenedik születésnapját többek között Paul McCartney-val ünnepelte Las Vegasban.

A fentiek ismeretében Jennings nem reagálta túl a dolgot, és tárcsázta a kapott telefonszámot. Két nappal később Bonderman New York-i irodájának előterében ült, és bebocsátásra várt. Elmondása szerint olyan volt, mintha egy magánklinika rendelésére érkezett volna. Miután bejutott, vázolta az üzletembernek ötletét, aki legnagyobb meglepetésére odáig volt érte, és üzletet ugyan nem ajánlott, magyarázva azzal, hogy a tulajdonában lévő Texas Pacific Group portfóliójába a start up projektek nem illeszkednek, de ismer valakit, aki egészen biztosan ráharap a dologra.

Federico Minolira gondolt, aki akkor még épp a Ducati vezérigazgatója volt. Hogy miért Minolit, és ő miért Bonderman embere? Talán emlékeznek, hogy 1996-ban pont a TPG volt az a befektetési társaság, aki megmentette az olasz motorgyárat a teljes csődtől, és invesztált vagyonokat a márka megmentésébe. Továbbá ők voltak azok, akik kinevezték Minolit vezérigazgatónak. Feladata az eladások növelése volt, de Minoli nem a megszokott módon, reklámokkal biztosította, hanem létrehozta az akkor formabontónak számító Ducati blogot, ahol napi kapcsolatot tartott a Ducati rajongókkal, és tulajdonosokkal. Ahogy később elnevezte a társaságot, a Ducati törzzsel. Az ötlet bevált, a rajongók egyre csak gyűltek, a márka iszonyat menővé vált, az amerikai eladások az egekbe szöktek, és megrendezték az első World Ducati Weeket.

Minoli nevét tulajdonképpen aranyba foglalták mind az olaszok, mind az amerikaiak. Első körben 1996 és 2001 között töltötte be a pozíciót, majd 2003 és 2007 között visszatért a márkához, és azt a feladatot kapta: tegye sikeressé a Ducatit a MotoGP-ben. A történet közismert, Stoner világbajnok lett 2007-ben, Minoli pedig még abban az évben végleg elköszönt a gyártól. Állítólag a jelenlegi Scrambler modellcsalád kialakításában igencsak nagy szerepet játszott, bár erről megerősítés persze egyik fél részéről sem érkezett.

Bonderman ötlete bevált, mert néhány nap múlva, amikor Jennings felhívta Minolit, az olasz pénzügyi szakember rendkívül örült, és bejelentkezett Jennings-hez. Az olasz különítmény, Minoli, két Ducati alkalmazott, és Minoli IT szakember unokaöccse két hét múlva Sidney-be érkezett, hogy feltérképezzék a helyszínt, és személyesen megismerkedjenek a Deus szemlélettel. Minoli rendkívül örült annak is, hogy Jennings az általa már sikeresen alkalmazott közösségépítő módszerrel kívánja felépíteni a márka hírnevét, ezért segítségéről biztosította az ausztrált, abban az esetben, ha Európa első Deus főhadiszállása Milánóban nyílik.

Erről maga Minoli beszélt a milánói megnyitón.

Az időpontok pontosítása végett, a milánói üzlet 2013 márciusában nyitotta meg kapuit, míg az egyeztetés már 2007-ben elkezdődött a felek között. A kettő között Jennings számos európai nagyvárosban megfordult: Amsterdamtól kezdve, Berlinen át Londonig. Sőt, sok bennfentes már egészen biztos volt a londoni megállapodásban, ugyanakkor egyes információk szerint a német felek is meglehetősen rámenősek voltak. Azt viszont valószínűleg senki nem sejtette, hogy az ausztrál már 2007-ben elő-egyezséget kötött.

Minoli tartotta ígéretét, jelezte barátainak, hogy véleménye szerint egy sikeres befektetési lehetőségről van szó, ezért összeálltak néhányan, és egyfajta barátai konzorcium formájában egymillió dollárt invesztáltak a milánói üzletbe.

Az egyezség persze mindkét fél számára jókora kockázatot rejtett magában. Míg Jennings bevallotta, hogy más esélye nem lett volna egy olaszországi üzlet létrehozásában – „az olaszoknál egyfajta művészete van a vállalkozásalapításnak, nem hiszem, hogy egyedül sikerült volna, jobb ezt szakértőkre bízni” – addig az olasz csoport sem hagyatkozhatott komoly pénzügyi elemzők véleményeire, mert akit megkérdeztek, kivétel nélkül állította, hogy egy olyan feketemágiáról beszélünk, melynek sikere megjósolhatatlan, és kulcsát legfeljebb az alapító ismerheti. Ezek után nélkülözhetetlen volt a feltétel nélküli, kölcsönös bizalom.

A három muskétás

A befektetői minicsoport egyébként három főből állt: Minoli, Alessandro Rossi (aki csak névrokona Valentino Rossinak, személyesen még nem találkoztak) befektetési bankár, és kockázatelemzési szakember, valamint Filippo Bassoli, olasz üzletember, blogpápa, a blog.it webcsoport (hívhatjuk talán az olasz Gawkernek) tulajdonosa.

Életstílust árulunk

A fent leírtakat egy kivételével Alessandro Rossi is megerősítette, akivel még a Jovanotti koncertes hétvége előtt néhány hónappal találkoztam, és beszélgettünk zavartalanul egy flat track pálya sarkában, órákon keresztül. Leginkább az érdekelt, hogy az ausztrál központ cégvezetési stratégiája mennyire diktatórikus, valamint, hogy miért választottak egy ennyire felsőbbrendűséget sugalló cégnevet maguknak.

Egyedül a befektetés összegéről szóló információimat cáfolta, annak ellenére, hogy az adatot a weboldalukon megjelent Australian Financial Review cikkéből vettem.

Ez nem igaz, szó sem volt erről. Tény, hogy az ausztrál központ bizonyos százalékban tulajdonosa az olasz képviseletnek is, de az üzleti kapcsolatunk nem viszonteladói szinten működik. Együtt dolgozunk, együtt találunk ki, és valósítunk meg ötleteket, és természetesen olyan termék is megtalálható a portfóliónkban, melyet itt Olaszországban fejlesztettünk és gyártottunk le. Így sokkal inkább beszélhetünk közös munkáról, mintsem arról, hogy kizárólag az értékesítési jogokat birtokoljuk. Egyébként Európa három országára kötöttünk szerződést, így Olaszországon kívül Spanyolországban, és Svájcban is kizárólagos forgalmazók lehetnénk.”

Majd áttértünk a bevételi forrásokra, és a cég működésének finanszírozására is.

„A motorjaink népszerűek, szerencsére sokan kedvelik őket, mert egy fajta életszemléletet kölcsönöznek, viszont elég drágák, ezért a Deus hitvallása az, hogy motor helyett élményt próbálunk értékesíteni a hozzánk betérő vendégeknek. Legyen az egy itt elköltött ebéd, egy apró kiegészítő, de a legjobb példa erre talán a Flat Track iskolánk. Sokkal inkább célunk, hogy az általunk képviselt életstílusból kapjon valamit a vásárló, mintsem hogy eladjunk neki egy motort.”

Deus ex machina („Isten a gépből”). Számomra kissé azt tükrözi a névválasztás, ha az eredeti jelentéshez ragaszkodom, hogy érkezett egy cég a kétezres évek végén, mely az éppen labirintusban vergődő motorkerékpár piacnak megmutatta a helyes utat. Talán kissé felpozicionált, önnek erről mi a véleménye?

“Nem hiszem, hogy ez lenne a Deus üzenete. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy pont az ellenkezőjét tesszük mindannak, melyről a többség azt feltételezi: ez a helyes út. Többen óvva intették a céget attól, hogy a motorok mellett kerékpárokat forgalmazzunk, mert más a célközönség. Mégis megtettük, a dolog bejött, komoly sikereket értünk el, és Milánó egyik kerékpáros központjává nőttük ki magunkat.

A Deus nem egyfajta megmondóként van jelen a piacon, hiszen a nevünk - Deus Ex Machina - nem arról szól, hogy bárkit is kontrollálnánk, sokkal inkább arról, hogy a környezet kontrollál bennünket. Egyébként is jó üzenete van, mert a közönségünknek azt kommunikáljuk: igyekezzen úgy élni, hogy abban örömét lelje, hiszen ha valaki elégedett az életével, sokkal többre lehet képes.”

Mindegy, hogy épp mely részén tartózkodom a világnak, minden Deus üzletben beszerezhetem akár ugyanazokat a termékeket is?

“Nem szelektálunk, azonos termékeket vásárolhat mindenütt. Akár a milánói üzletben is választhatunk szörfdeszkát, ha épp erre van igényünk. A boltok helyszíni kínálatában viszont lehetnek eltérések. Míg Balin a szörfdeszkák, Milánóban a kerékpárok hódítanak leginkább, de például az ausztrál üzletben túlnyomórészt motorok vannak.”

Ezek szerint nem befolyásolja önöket az ausztrál központ?

“Cseppet sem, hiszen a Deus egyik fő tulajdonsága épp a kreativitás, így mindenki végezheti a dolgát, bizalmi elv mentén folyik a közös munka. Egyébként minden átépítést megmutatunk a központnak. Dare legfeljebb annyit szokott megjegyezni, hogy ne másoljuk a motorjaikat, sokkal jobban örül annak, ha a saját ötleteinket valósítjuk meg.”

Most ugrik a majom a vízbe

Már az Alessandro Rossival készített interjúm előtt bizonyossá vált, Jennings nem érte be Európával sem, mert 2014 decemberében Tokióban nyitott Deus képviseletet, és feltételezem, eddigi üzletei közül ez emésztette fel talán a legtöbb a pénzt, hiszen a japán fővárosában nem olcsó mulatság kétszintes épületet vásárolni.

Az üzletmenet dübörgött, a portéka egyre szélesebbé vált, a kínált programok tárháza végtelennek tűnt, ezért szinte ledermedtem, amikor tavaly év végén, nagyjából a márka tizedik születésnapján Dare Jennings alapító megerősítette az értesüléseket, mely szerint a Deus eladásáról tárgyal az L-Capital befektetői csoporttal, amely a világhírű LVMH Csoport (Louis Vuitton, Moet, Hennessy), magántőkéket felhasználó - főleg luxuscikkekben utazó - leányvállalata

Jennings elmondta, hogy félelemre semmi ok - a cég éléről ezúttal nem köszön le, továbbra is vinné az ügyeket – viszont olyan ponthoz érkeztek a Deus életében, aminél a döntést halogatni ugyan lehet, megúszni viszont nem, és a további fejlődéshez bizony igencsak tetemes tőkeinjekcióra lenne szüksége, melyet magánúton előteremteni nem tud, a piaci stagnálásnak sem látja értelmét, ezért a lehető legkevésbé rossz megoldás mellett döntött.

Szakértők szerint az adásvételre már akár a 2016-os évben sor kerülhet, az L-Capital csak a tavalyi évben 230 millió dollárt fektetett négy, a Deustól sokkal rizikósabb üzletbe az ázsiai régióban.