A versenygép nem bírta az utcai használatot

Le Visonta: Motoralkatresz.eu Racing Team

2016.07.12. 11:13

Csapatunk 2015-ben is részt vett ezen az óriási bulieseményen, így igencsak örültünk annak, hogy idén is sikerült benevezni. A csapat a tavalyi, bár egy évvel öregebb. A gép a tavalyi, bár kicsit kopottabb. Reméljük a buli is a tavalyi lesz. Sokáig emlegettük és még emlegetni is fogjuk.

Tavaly térdkoptatóra menő küzdelmet folytattak a 12. helyért a MárkASzerviz csapatával, de végül az öreg sivatagi rókák egy körrel beelőzték őket. A két csapat legjobb köre között is kevesebb, mint egy tized másodperc volt! És idén ismét egymás ellen mennek. Előre szólok, hatalmas meccs lesz!

Idén azon kívül, hogy nem kellett új motort vennünk, gyakorlatilag kezdhettük elölről, hiszen a tavaly vásárolt versenygép nem bírta az utcai használatot, és megállt. Így pár dolgot átgondoltunk, és még inkább megpróbálunk a tartósságra menni. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

A tagokról röviden:

Malaguti F12: két robogóból összeállt szép zöld-rózsaszín versenyparipa.

Frpeter: a csapat húzópilótája, legalábbis ha valamit húzni kell (mondjuk a motort ki az árokból). Kíváncsian várjuk mit fog mutatni az 50-es órája közel 120kg alatt. Amúgy alkatrészekkel foglalkozik már pár éve, úgyhogy ha csak nem törjük össze magunkat, vagy áll be a blokk, talán minden másra fel vagyunk készülve. A robogó-szereléshez nem sokat ért, bár a blokkot meg tudja különböztetni a keréktől, de a blokkon belüli mutatványokat a gyakorlottabbakra bízza, ő inkább bont egy sört (gondolom valaki olyannak, aki nem versenyzik - a szerk.). Megjárt már pár szerpentint motorral, de a versenypálya nem az ő világa.

Töki: a tavalyi évhez képest nem sokat változott, előnyére biztosan nem. A tavalyi Le Visonta óta motoron/robogón nem ült, így kénytelen lesz ismét a szerencsében, a pálya ismeretében, a szerelőkben és saját magában bízni. Amióta boldog munkanélküli, sokkal több ideje lenne motorozni, de motor nélkül korlátozottak a lehetőségei, így alig várja a 2. Le Visontát, ahol ismét szeretné bizonyítani (leginkább magának), hogy három év alatt nem lehet elfelejteni motorozni. Idén a céljai mit sem változtak. Minden idegszálával arra koncentrál, hogy a versenyre fitt legyen, mind fizikálisan, mind mentálisan, hiszen tudja, hogy ez nem csak egy verseny lesz a sok közül. Ez a Le Visonta, ahová már benevezni is közel lehetetlen, (Rossziéknak és Kermajkeleknek sem sikerült), szóval az alacsony átlag fogyasztást meghagyja másoknak. Neki gyilkos a tempója, és 8-as átlagfogyasztás a célja.

Gss: csak szótlanul rója a köröket, és azonnal ott van, ha valamit meg kell oldani. Talán tavaly óta ő motorozott a legtöbbet, így igazából neki kéne húznia a csapatot. Mindig van nála egy jó méretű villáskulcs, hogy ne legyen baj, vagy ha már van, megoldja.

Mancimotor: ő az, aki már tavaly előtt is látott robogót szétszedve, így benne bízunk, hogy minden jó lesz. Ha meg nem, legalább van kire fogni. A robogót körülbelül ő és Gss rakták össze, a többiek csak nézelődtek közben.

Mr. X: a csapattag, akire hallgatunk, de valójában mi sem tudjuk kicsoda. Versenyezni nem fog, mivel nem fért bele tavaly sem a 4 fős keretbe, de nagyban hozzájárult az eredményekhez. Elvégre kell egy kívülálló is, aki összetartja a csapatot.

Vavike: a sajtós, aki reméljük idén még többet fog posztolni a verseny alatt. Motoron amúgy csak hátul szokott ülni.

Kövesd őket Facebookon.