A Bulibárók idén is jönnek

Le Visonta 2016: Moto28

2016.07.15. 13:49

A tavalyi év élményei olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy evidens volt: idén is visszatérünk! 2015-ben bulibárókként kezdtünk, a péntek este minden csapatban maradandó nyomokat hagyott, de a versenyen elért teljesítményünk sem volt kutya, mivel mondhatjuk, hogy a mi motorunk volt a leggyengébb, főleg amikor meleg volt.

A Moto28 tavaly a verseny előestéjén bemutatott kőkemény bekarmolással írta be magát a történelemkönyvekbe – de úgy, hogy a papír a DJ pult, a penna a Kis Grofo CD, a tinta pedig a vegytiszta alkohol. Másnap reggel percekig kellett nekik magyarázni, hogy hol is vannak. Aztán a egy körrel, de megverték a TB házi csapatát, így a kilencedik helyen végeztek – ami a pilóták állapotát és a háromujjú lajhárokat idéző robogójukat tekintve egy első hellyel ért fel. 

Idén rengeteg minden megváltozott a csapat körül, egyrészt a négy pilótánk közül kettő új csapatba igazolt, és a tavalyi versenygépet is lecseréltük egy Aprilia SR50-re, léghűtéses kivitelben. Bálint és Gaben maradtak rangidősként a csapatba Kovács Norbi és Kovács Csaba pedig újoncként fognak az Aprilia nyergébe pattani.

Léghűtés VS vízhűtés Hogy melyik a jobb, melyik bírja jobban a 24 órát, arról minden robogó mágus órákon át tudna pro és kontra mesélni, de ezt a kérdést idén tényekkel döntjük el. Testvér csapattunk, a ProCaMoto Team szintén Aprilia SR50-nel indul, viszont vízhűtéses változatban. Mindkét motor azonos felkészítéssel áll majd oda a rajthoz, és a két csapat pilótáinak kvalitásai is körülbelül azonosak, így kvázi reprezentatív tartósteszt lesz a dologból.Pilótáink

Farkas Bálint és Erdélyi Gábor már visszatérőként fog a visontai aszfaltcsíkon körözni, újoncaink Kovács Norbert és Kovács Csaba viszont csak az általunk meséltek alapján tudnak készülni. Különösebb aggodalomra nincs ok, mind a négyen rutinos ősmotorosok.

Bálint motivációját azok a flashbackek adják, amelyek a tavalyi verseny után érték, még hetek múlva is minden zümmögő pizzafutárra úgy nézett városban, mint potenciális ellenfélre, és sokáig még álmában is húzta a gázt. Mondjuk ez érthető annál, aki 20 évvel ezelőtt kölyökként nagyapja szalonállapotú Babettáján kezdte a motorozást, és ma már egy 650-es Aprilisa Pegaso szarvát húzza... Csupán egyetlen félelme van, borkereskedőként igen nagy kihívás számára, hogy 24 órát ki kell bírnia fröccs nélkül.

Gaben tavaly óta nehezen viseli azokat a napokat, amikor 40 fokban nem lehet talpig bőrruhában egy 35 km/h-val döcögő robogó nyergében, így evidens volt, hogy idén is elindul. Végigjárta már a klasszikus motoros ranglétrát, Rometról Simsonra, onnan MZ-re ült át, aztán végül megérkezett a speedmotorok világába, és onnan nem is tágít.

Norbi igazi wannabe Bulibáró, így motorozás mellett a tavalyi hangulatkeltésünk motiválta, hogy idén elinduljon. Szintén Babettával kezdte a pályafutását, de pedál kikezdte a talpát, így ma már inkább egy KTM 200 EXC-n ülve riogatja a környezetét.

Csaba pár év kihagyás és versenyzői múlttal tér vissza a kétkerekűek világába, és nyilvánvalóan erre nincs jobb alkalom, mint a LeVisonta... Ő csak egyetlen dologtól tart, hogy 2017-ben hogyan fogjuk megőrizni az idei bajnoki címünket.

Testvér csapat?! Juhász Viktor és Szira Roland tavaly még a Moto28 Team-et erősítették, de idén testvér csapatunk, a ProCaMoto Team színeiben vágnak neki a távnak. Bemutatkozó posztunkban még külön kezeljük a két csapatot, de együtt mozgunk, együtt sírunk, együtt nevetünk és kőkemény háziversenyt űzünk az egészből.

Idén már tudatosan készültünk a versenyre, így sikerült egészen jó robogót találnunk, remek szervizcsapat áll mögöttünk, és a tavalyihoz hasonlóan idén is komoly háttércsapattal vágunk neki a távnak. Klmenet Péter és Sára László a két csapat minden rezzenését igyekszik már-már élőben közvetíteni. A csapat étkezéséről a Michelin csillagos szakácsokat kenterbe verő Lovas Dani fog gondoskodni, lányaink, asszonyaink pedig megmutatják, milyen egy komoly grid-girl hadosztály!

Kövesd őket Facebookon!