Esésben profik, és állítólag mást is tudnak

Totalbike24: ProCaMoto Team

2016.07.19. 14:28 Módosítva: 2016-07-19 14:35:32
Újonc vagy öreg róka? Magunk sem tudjuk. A név új, a csapat fele pedig már visszatérő lesz.
A ProCaMoto versenyzőinek fele már tavaly letette a névjegyét a pályán és a bukótéren, Viktor konkrétan akkorát esett előttem, hogy a bőrgúnyáján a púp úgy nézett ki utána, mint egy amatőr kertészverseny vigaszdíjas pályázata. Ők is Apriliával indulnak, a verseny idén úgy fog kinézni, mint egy SR50 márkakupa. Reméljük idén is sakálul bekarmolnak a verseny előestéjén, különben nem lesz esélyünk ellenük.

A tavalyi Moto28 team a hideg téli estéken spontán módon osztódással szaporodni kezdett és hopp, máris lett még egy csapatunk. Az égiek kegyelméből pedig sikerült mindkét csapatnak beférnie az idei mezőnybe.

A szeniorok Szira Roland és Juhász Viktor, az újoncok Turai Ferenc és Hényel Ágoston.

Tavaly Roland volt az első, aki megtanította a teljes mezőnynek - még az időmérő alatt - hogy hogyan kell kulturáltan, szépen, igényesen elesni úgy, hogy sérülés ne történjen és gond nélkül tovább lehessen robogni. Aztán szintén a két szeniorunk tanította meg a mezőnynek, hogy kőkemény versenyhangulatban hogyan kell szórakozni, majd éjszaka ők mutatták meg a mezőnynek, hogy a lesajnált Sepiank hogyan táltosodik meg az éj leple alatt. Nyilván oka volt.

Komolyra fordítva a szót (bár részünkről eddig is véresen komoly volt), idén egy Aprilis SR50 vízhűtéses géppel indulunk, amivel egyértelműen a dobogó a cél.

 Pilótáink:

Roland a csapat vadpápája és csörgőkígyója. Olyan régóta húzza a gázt, hogy már nem is emlékszik mióta... De a tavalyi Le Visontára kristálytisztán emlékszik, és alig várja, hogy újra szikrázzon minden, ami csak leérhet egy kanyarban. A tavalyi last minute induláshoz képest, idén zongorázható különbségre számít a jóval profibb csapat miatt, és mindenkit körbe szeretne motorozni.

Viktor minden hülyeségben benne van, így fel sem merült a kérdés, hogy induljon-e idén. Hat éves kora óta motorozik, most épp egy 450-es KTM nyergét koptatja. Jó hangulatú versenyt vár idén, és természetesen a dobogót szeretné megcélozni, bejelentkezéseink alkalmával pedig vaskos gondolatokra számítunk tőle, fontos még róla tudni, hogy kedvenc állata az ezüst kuvasz, amelyről még biztosan mesélni fog!

Feri sem ma kezdte a motorozást, 13 évesen a bérmálkozásra kapott Simsonnal került be a HelyiMenőcsávók klubjába, és azóta ki sem tud onnan kerülni. Igaz, a Simsont lecserélte azóta, és különböző típusú motorok nyergébe körbetúrázta Európát, hol aszfalton, hol tökön-babon át.

Ágó titkos fegyvere a csapatnak, ő az, aki azért nem jött el a csapatépítő italozásunkra, mert inkább egy motorversenyen indult… Már minden kétkerekű szakágban versenyzett, kivéve a robogózást, szóval itt az idő, hogy itt is letegye a névjegyét!

A csapat hátországát a Moto28 Team adja, nem szakadunk el a tavalyi bulibáróskodástól!

Kövesd őket Facebookon.