A kegyelemkettes már megvan, most mást is akarnak

Totalbike24: BME SRT

2017.06.16. 16:18 Módosítva: 2017.06.16. 16:18

Újabb vizsgaidőszakos poénokkal, műegyetemes belsős dumákkal, és egy követhetetlenül sok menedzserrel áll fel idén – összesen harmadjára – a BME versenycsapata.

A BME-s csapat mára állandó résztvevő, ez lesz a harmadik alkalmuk. Nem akarok elérzékenyülni, de a szemünk előtt nőttek fel a srácok, aztán olyannyira kirepültek, hogy rendes versenycsapattá alakultak. Amikor nem jutottak be a nevezés első körébe, akkor azzal nyomasztottak, hogy még Talmácsi Gábort is sikerült befűzniük mentornak. Aztán a szavazós kört is bukták – ha lehet egy tippem, idén a főellenségük a már befutott mérnökökből álló AVL csapat lesz – aztán egy visszalépő miatt beestek a várólistáról.

Pornóbajusz, koleszhumor és kegyelemkettes. Tíz megkérdezett emberből kilenc szerelmes Palvin Barbiba ezekre a vezényszavakra emlékszik, ha megkérdezzük tőlük, hogy mi ugrik be a BME SRT előző két évéről. Hiába írtunk fergetegesen poénos bemutatkozó szövegeket, hiába szerepeltünk jól a versenyeken, Iván mindkétszer ellopta tőlünk a vicces címeivel a show-t (Köszi Iván!) [nincs mit, üdv: Iván].

Sokat fejlődtünk ebben a szűk két évben. Tavaly javítottunk öt helyet az első évhez képest: 2015. 14. hely; 2016. 9. hely... ebből következik, hogy 2017-ben 4. hely kell, csak hogy ne törjön meg a fejlődés lineáris görbéje. Ha esetleg tényleg összejön, ne minket tessenek beperelni, nem mi bundáztuk meg a futamot!. A fejlődés görbéje a pályán kívül is töretlen: idén vettünk egy teljesen saját, versenyképes motort, (előző években először egy saját, aztán egy versenyképes gépünk volt, a mostani remélhetőleg egyszerre a kettő), hivatalos egyetemi versenycsapattá alakultunk, és Dávidunk végre-valahára, negyedik nekifutásra megcsinálta az Áramlástant, ami amúgy nem is olyan nehéz tárgy.

Ha esetleg valaki nem ismerne minket, akkor bemutatom a csapatot: mi vagyunk a BME Scooter Racing Team, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem hivatalos motorversenycsapata. Két éve az első Totalbike24 versenyre alakultunk egy baráti társaságként, úgy voltunk vele, hogy egy jó buli lesz, megpróbáljuk, hátha összejön valami. Aztán egy rettentő rossz állapotban lévő, bontószökevény Joggal olyan jól szerepeltünk, hogy magunkat is megleptük. A kis Yamaha több évig állt előtte egy udvarban, a verseny előtti hétig az sem volt biztos, hogy egyáltalán beindul, arra pedig nem is nagyon számítottunk, hogy sikerül végigérnie szegénynek. A drágaságot azóta is nagy becsben tartjuk, a csapatunk egyik tagjának a családjában teljesít iskolába- és diszkóbajárási feladatokat. El sem hinnénk, de csajozásra a lehető legtökéletesebb eszköz. Fel lehet vele rendesen vágni a lányoknál, ”helló, versenymotorral jöttem, kit vihetek el egy körre?” Van olyan, aki bedől a trükknek.

Az hamar eldőlt, hogy a Joggal még egyszer nem fogunk nekivágni a versenynek, elég volt a kis törékeny műegyetemista lelkivilágunknak egyszer az az emocionális hullámvasút, amit a matekvizsgák kis Yamaha menet közbeni kisebb-nagyobb hibái okoztak. A csapat magja az előző tavaszi félévben elég nehéz vizsgaidőszakkal nézett szembe, ezért a saját építés helyett úgy döntöttünk, hogy az egyik támogatónktól bérlünk egy csodálatosan felkészített Piaggio Zipet. A választás jól sikerült, egy nagyon pöpec kis kétkerekűt kaptunk, amivel az összes gondunk (a végére szálig kopó abroncsokon kívül) annyi volt, hogy későn került hozzánk, így a pilótáink csak a verseny második felére ismerkedtek meg vele. Idén több időnk és energiánk volt a felkészülésre, ezért egy korán felmerülő lehetőségre lecsapva időben beruháztunk a márkahűség jegyében egy másik Piaggióra. Egy kétütemű Liberty-re (név szerint P. Barbira, ahogy a csapat elnevezte, kedvenc magyar instagram modellünk után). Tennék szívesen frissebb képet róla ide (mármint nem Palvin Barbiról, hanem P. Barbiról), de éppen jobban szét van szegény esve, mint a magyar válogatott védelme, ezért csak ez a kezdetleges, nagyon rosszfiús képet tudtam ide becsatolni.

Óriási segítségünkre van, hogy idéntől a BME rövidítés nem csak azért kerül a csapatnévbe, mert mindannyian ott tanulunk. Amit az előző két évben letettünk az aszfaltra, meggyőzte az egyetem felelős szerveit, hogy szeretnék, ha hivatalosan is BME-s csapatként öregbítenénk az egyetem hírnevét. Sokkal profibb szervezési és adminisztrációs feladatokat kell ellátnunk mostantól, ha minden jól alakul, akkor egy-két éven belül más versenysorozatokban is találkozhat velünk minden kedves szurkolónk.

A fejlődéshez hozzátartozik az is, hogy idénre már 13 Zh-t tudunk megírni egy hét alatt (és ez valószínűleg világrekord), illetve az egyes helyeken csak „miértnemálltamnekikorábban” állandóként ismert k = „energiaital utolsó este”/ZH állandót fix 3,4 körüli értékre sikerült beállítani a BSC utolsó féléveire. A tavaly célt elértük, az aláírás meglett dinamikából (sőt a vizsga is), úgyhogy idén feljebb emeltük a lécet, és már a Jármű Vázszerkezettant vesszük célkeresztbe, meg persze a szakdogaírást, illetve a dobogót Kecskeméten. Ha nem érünk oda önerőből, akkor fellopakodunk rá éjszaka.

Az egyetemi rendszer megkövetelte, hogy a csapat szerkezeti változásokon essen át. A tavalyi pilótafelállásunk megmaradt, ugyanúgy Borok Dávid, Horváth Márton Ede, Stickel Ákos és Ziegner Kristóf fogják vezetni a motort, amellett, hogy Ede közben Helyettes Csapatmenedzseri, Ákos pedig (motorfelkészítési) Részlegvezetői tisztséget is ellát a csapatnál. Eddigi sajtósunk András Márton, egyetemi pályafutása során először, felfelé bukott, és a csapat irányítását, vezetését intézi mostantól, mint Csapatvezető Menedzser. Az általa üresen hagyott sajtós (médiás és PR-es) részleget tavalyi szárnysegédje, az áramtan koronázatlan királya, Kerékgyártó Dávid vette át. A csapatnál létrejött egy innovációs részleg Tatai Márk vezetésével és, hogy nyissunk az egyetem többi kara felé is, a gépészkar egy hallgatója, név szerint Barthos Ádám irányításával létrehoztunk egy saját logisztikai szekciót is.

Vicces képrejtvényeket idénre nem tartogattunk a beszámoló végére (a tavalyi megfejtése a „C-U in Visonta” volt, ami angolosan kiejtve azt jelenti, hogy Visontán találkozunk). Meglepetéseket és cuki grid-görlöket ellenben igen, és azt megígérhetjük, hogy idén sem a kegyelemkettesért megyünk! (Azt már Dávid megkapta áramtanból.)

Kövessetek minket a Facebookon és az Instagramon is, ahol exkluzív tartalmakkal kedveskedünk minden követőnknek. #Egycsapatvantotalbike24