A visító fékesek visszatérnek!

Totalbike24: Viharsarok Team

2017.06.29. 14:17

Mi vagyunk azok, akik elhittük tavaly is... Elhittük, hogy uzsonnapénzen vett motorral 24 órát kényelmesen lehet teljesíteni. Elhittük, hogy négy 17 éves fiatal képes 24 órán keresztül kitartani... Majdnem igazunk lett, éjfél után csak három versenyzővel toltuk, a gép pedig a cél előtt negyven perccel adta meg magát, így lecsúsztunk a 22. helyre.

Ők az utolsó órában elszabaduló zégergyűrű vándorkupa tulajdonosai, idén elég elszántak, hogy továbbadják másra. Kicsit szomorú vagyok, hogy náluk is elszállt a csapat költségvetése, a tavalyi 10 ezer forintos gépüket egy egészen profi alapra cserélték.

Idén a csapatban komoly változások történtek: kicseréltünk egy versenyzőt, sőt a versenygépet is. Tavaly mindenki a visító fékes Yamahával azonosított, ezért most kicsit nagyobbra cseréltük a két pici dobféket. Idei versenyparipánk egy igazi olasz csődör, annak minden gondjával, bajával.

 

Zsilák László: Az örök gyerek, a motorozási láz a vérében van, ami a legutóbbi Totalbike24 után is csak erősödött. Idén is mindent beleadva fog harcolni a 15. helyért, úgyhogy kitartására nem lehet panasz. Mondhatjuk úgy is, ő a csapat igáslova. 

Solymosi László: Őt mindenki Solyminak ismeri. Motoros pályafutása sok évvel ezelőtt kezdődött, és egyenesen a Simsonra pattant. Mára a robogózás nagy szerelmese, ő a leglelkesebb, az örök optimista a Totalbike24-el kapcsolatban. Neki köszönhetjük, hogy idén is bekerültünk a versenybe.

Püski Norbert: A csapat fontos tagja, hisz tavaly ő fedezte fel az akkor még Le visontának nevezett mulatságot, sőt, a robogót is ő hajtotta a verseny előtt a hétköznapokon. Nagyon megszerette a versenyzést, így az idei szezonra egy SP Zip épült a műhelyében, egyéb versenycélokra is.

Jakó Imre: a sajtósunk, az ember, aki mindenben benne van, amiben van egy csöppnyi buli. És mindenki tudja, a Totalbike24 óriási buli. Segítőkészségére nem lehet panasz, informatikai téren topon van, szóval idén remek felvételekre és képekre lehet számítania Facebook oldalunkon. (Kövesd őket!)

Kiss Milán Bence: a csapat legújabb tagja. Saját bevallása szerint motoros pályafutásának kezdete Krisztus születését is megelőzte. A motokrossz világában jártas, de az elmúlt években kezd megbarátkozni a flaszterral a dragbike versenyeken. Benne a legerősebb a hit, hiszen nem versenyzett még robogóval.

Egy biztos, idén se készültünk semmivel se többet, mint tavaly, de hiszunk abban, hogy ez a közel 25 éves gép még végigviszi a csapatot a versenyen.